Paddington története 1956 karácsonyán kezdődött, amikor Michael Bond egy kis játékmackót (amelyet valamiért nem tudott otthagyni egy londoni üzletben) vásárolt a feleségének. A teddy megihlette Bondot, és 1958-ban megjelent az első kötet: A medve, akit Paddingtonnak hívnak. Bond saját bevallása szerint soha nem tervezte, hogy gyerekkönyveket írjon, azonban számára is megmagyarázhatatlan módon egyszer csak elkezdte leírni a Legsötétebb Peruból érkezett mackó első történetét. Paddington pedig hatalmas sikert hozott: rádiójátékok, rajzfilmek, képeskönyvek, játékok születtek az "illegálánsán emirgált" medve kalandjaiból – sőt egy rézszobor is készült Micimackó egyik komoly vetélytársának tiszteletére a névadó Paddington Pályaudvaron.

Számos kötet után, Paddington ötvenedik születésnapjára jelent meg a Paddington itt és most című könyv, és az évforduló alkalmából készültek el Tandori Dezső fordításai, melyekről azt gondolom, méltó folytatásai annak a mesehonosító hagyománynak, melyet jórészben a Nyugat első nemzedéke teremtett meg. A magyar olvasók szerencsések: több nagy klasszikus is egészen kiváló fordításban érhető el itthon. Karinthy Frigyes Micimackója, Kosztolányi Dezső Alice Csodaországbanja vagy Benedek Marcell Mary Poppinsa csak néhány példa azon jelentős fordítói munkák közül, melyek gazdagították a magyarul elérhető, fontos és öröknek látszó könyvek listáját.

Persze, ennek az elkényeztetettségnek köszönhetően hajlamos vagyok szigorúan és bizalmatlanul belekezdeni egy-egy frissen fordított könyvbe. Régen nem voltam már gyerek, amikor először angolul a kezembe került az első Paddingtonom: fantasztikus élmény volt. Amikor megkaptam a magyar változatot, vegyes érzésekkel nyitottam ki a könyvet: tartottam attól, hogy fanyalogni fogok, mert már nem találom olyan izgalmasnak, mert a fordítás nem fog tetszeni – mert úgyis kitalálok valamit, hogy miért nem. Mindez felesleges bölcsészhiszti volt. Paddington magyarul újraolvasva is letehetetlen, ugyanúgy (ha nem még inkább) megnevetetett, meghatott, ahogyan az első találkozáskor. Laikusként nem tudom megítélni, alapos-e vagy szakmailag jó-e Tandori fordítása, olvasóként azonban szépnek, kedvesnek találtam. Micimackó-dezsavűm volt – részben az élvezetes magyar szöveg medvemodorosságai miatt.

Paddington azonban egyéb tulajdonságaiban is nagyon hasonlít Micimackóra: „csekélyértelmű medvebocs” maga is, naivitása azonban mégis bölccsé teszi. De Paddington városi medve, így lényegesen különbözik az irodalmi medveelőd alakjától. Paddington, miután sikeresen „illegálánsan emirgált” Peruból, az európai nagyvárosban kék düftinkabátot és kalapot visel, méz helyett marmeládét eszik, metrózik, taxizik, betörőt fog vagy éppen luxusutat foglal le egy utazási irodában. Városiasodását persze kisebb-nagyobb, de mindig humoros kalamajkák kísérik. Paddington hol gyerekes, hol öreguras érdeklődéssel ismerkedik a logikátlannak tetsző szabályokkal, a nyüzsgő metropolisszal. A szokatlan környezetbe való beilleszkedését barátai: a Windsor Garden 32 alatt otthont adó Brown-család és a magyar származású régiségkereskedő, Mr. Gruber segítik.

Michael Bond Paddington-történetein keresztül a sztereotipikus angol világ elevenedik meg. A kellemetlen szomszédot, Mr. Curryt nem számítva, minden szereplő igazi modoros gentleman, különösen Paddington, aki soha nem mulasztaná el a kalapemelést, kedveli a régies szavakat, mint amilyen az ozsonna is, de „még inkább a kakaót, a sütit vagy a brióst”. Mr. Gruber a folyton nosztalgiázó, kelet-európai bevándorló, akinek a magyar paprika említése könnyeket csal a szemébe. Mrs. Bird, a Windsor Garden 32 házvezetőnője remek munkaerő, bármikor elő tud varázsolni egy tálca süteményt és egy csésze teát, és persze kellően fontoskodó is. Mr. Brown a dolgozó családfő, Mrs. Brown feladata a gyereknevelés, és a pesztrálás. Gyerekeik, Judy és Jonathan pedig csak annyiban különböznek Paddingtontól, hogy valamivel „rendesebbek”. Jonathan szavaival élve: „Én soha nem voltam képes ekkora disznóólat csinálni… jóformán semmi hozzávalóval, ráadásul!”

A tipikus angol család mellett elmaradhatatlanul jelen vannak London emblematikus építményei, figurái: a nagyáruházak, a piac, a taxi, a metró, a rendőr – és az utolsó kötetben már Harry Potter is. De nemcsak a szereplők és a környezet azok, melyek miatt az angol középosztály életmódkalauzaként is olvashatóak ezek a kötetekké összeálló, az utolsó könyvben pedig már egy egységes történet fejezeteiként olvasható short storyk. A történetek középpontjában általában valamilyen félreértésből adódó, kellemetlen szituáció áll. Paddington hiába tölt el félévszázadot Londonban, sok mindent nem ért és bizonyos helyzetekben (például a rendőrségen) segítség nélkül nem boldogul, ahogyan az óvodások és kisiskolások sem. Paddingtonnal együtt a gyerekek is megtanulhatják, mi a teendő akkor, ha eltűnik a bevásárlókocsi; kinek kell szólni, ha elvesznek a strandon; vagy éppen miért nem szabad elkószálni a forgalmas metróaluljáróban…

A Ciceró Paddington-kiadása megegyezik az eredeti sorozatéval. Az első kötethez az illusztrációkat Peggy Fortnum, az utolsóit R. W. Alley készítette. Bár két különböző alkotó rajzai kísérik a történeteket, a különbség egyáltalán nem zavaró. A szokatlan kiadói gyakorlat miatt élesen kirajzolódnak azok a változások, melyeken az első megjelenés óta átmentek a Windsor Garden lakói. Az első kötetben Paddingtonnak még nagyon idegen a szigetország, az utolsóban már – ha néha ügyetlenül is, de – otthonosan mozog a medvék számára természetesnek egyáltalán nem nevezhető közegben. A hangulatokban hasonló, látásmódjukban azonban eltérő illusztrációk is érzékeltetik ezt a különbséget. Peggy Fortnum Paddingtonja kócos vadmedve, R. W. Alley rajzai ellenben már egy, a városi kényelemhez szokott jólfésült, ápolt úrimedvére emlékeztetnek.

Ezen két Paddington-kötet kiadása önmagában nagy dolog, az igazi mégis az lenne, ha elérhetőek lennének a köztes történetek is, de legalább néhány könyv az elmúlt ötven évből. A Paddington-történetekben ugyanis sok a visszacsatolás, az apró megjegyzés, melyek egy-egy korábbi kalandra utalnak. Michael Bond magyar olvasójának egyelőre be kell érnie az utalások mézesmadzagjával. Úgy tűnik azonban, nem sokáig: éppen most kerül a boltokba a harmadik magyar kötet, a Paddington folytatja. Reméljük, sok fogja még követni.