View Larger Map
Egészen pontosan most Prága ortofotóját látni, a városét, ami azt az élményt nyújtja, mintha a nagymamától kölcsönvett lakásban rúgnánk be az ismerősi körrel, nem törődve a bieder szekreterrel meg a meisseni porcelánnal és a csipketerítővel a Sony Bravia tetején. Egy-két dolog mégis előfordul itt is, ott is, amit érdemes szemügyre venni, és ami mögé érdemes benézni még részegen is. És most kijelentem, hogy ez az írás nem elsősorban a Franz Kafka Társaság céljairól, a prágai zsidónegyed történetéről, és nem egy cseh építésznő és egy öregedő amerikai sztárépítész együttműködéséről fog szólni, hanem leginkább az irodalom rovat és az építész rovat vízióiról, aminek az eredője a könyvespolc felé mutat, vagy a mögé.



Prágában, a Široká utcában működő Franz Kafka kávézó mellett található a Kafkáról elnevezett könyvesbolt. Bent az üzletben, hátul, a sötét könyvespolcok mögött megbúvó ajtó vezet a bérház hátsó udvarára, ahol egy egyszintes épületben székel a titokzatos Kafka Társaság, 172 négyzetméteren. A bérház és az udvarán felejtett épület a zsidónegyed, azaz a Josefov közepén áll, pár sarokra onnan, ahol Kafka született. Ez a hely abban az időben egészen másképp festett, igaz, nem sokáig, egészen pontosan még 13 évig, de ez a 13 év az író életéből elég volt ahhoz, hogy így emlékezzen gyerekkora utcáira: „Bennünk továbbra is élnek a sötét zugok, a titokzatos utcácskák, vakablakok, mocskos udvarok, lármás fogadók és zugkocsmák. Az új város tágas utcáit járjuk, de lépésünk és tekintetünk bizonytalan.” Az új városnak nevezett negyed 1896 után alakult ki, miután a városi tanács eldöntötte, hogy a Josefovot elbontják a volt városháza, hat zsinagóga és a régi zsidótemető kivételével.

Az ok a valaha szebb napokat látott város hanyatlása. A túlzsúfoltság és a helyhiány levegőtlen és sötét sikátorokat teremtett. Az évszádok alatt egymásra épült házak és udvarok, a középkori és a néhol gótikus és reneszánsz elemekkel tarkított barokk és klasszicista épületek homlokzati erkélyfolyosói néhol összeértek, tetőzetük egymásba lógott. Az alig meglévő csatornázás, az utcán hömpölygő szenny, valamint a tiszta ivóvíz hiánya következtében gyakoriak voltak a járványok, megbetegedések és halálozások száma nőtt. Mindezt az árvizek is tetézték, amelyek időnként szinte teljesen elöntötték az alacsonyan fekvő városrészt. A Josefov fokozatosan a prágai szegények negyedévé vált, vallási hovatartozástól függetlenül. Az omladozó házakba a legelesettebbek költöztek be, és a zsidók közül is csak a szegényebbek vagy a lakóhelyükhöz ragaszkodó ortodoxok maradtak. „Nem tanácsoljuk a gyenge idegzetű polgárnak, hogy bemerészkedjen a százéves mocsok borította öreg, fekete csatornák közé, a félig leomlott, öt, hat, de számos esetben akár tíz részből álló, más-más évszázadból származó házak labirintusába – és figyelmeztetünk is mindenkit, akinek a gyomra egy kicsit is kényes, hogy ne térjen be ezekbe az utcákba, ahol vágni lehet a nehéz, sűrű levegőt, egyszóval nehogy betérjen a mi gettónkba…” (Národní listy, 1883. január 6.)

A régi prágai Jozefov

A régi prágai Jozefov

A régi prágai Jozefov

A régi prágai Jozefov a bontás után, az újjáépítés előtt

A régi prágai Jozefov a bontás után, az újjáépítés előtt

A városi tanács eldöntötte, hogy az átláthatatlan, áporodott városrészt eltünteti, és a helyébe egy szép, új várost épít, sugárúttal, széles utcákkal, napfényes lakásokkal. Az első 28 pusztulásra ítélt házat 1896. október végén jelölték ki a déli, legegészségtelenebb részen. Miután a lakók kiköltöztek, kirándulócsoportok jelentek meg a környéken, és csekély belépődíjért megtekinthették a leendő bontási területet. A városépítési láz a sajtó figyelmét is kivívta, amely ezután rendszeresen beszámolt az érdekes leletekről, az építőmunkásokat sújtó tífuszról, az utcákon felbukkanó hatalmas patkányokról és hasonló érdekességekről. Mára az Óváros girbegurba utcáiból kikeveredő gyalogos egy elegáns, századfordulós városrészbe ér, ahol áll még a régi városháza, a hat régi zsinagóga és a régi zsidótemető. A napfény beszökött a tágas utcákra, a csatorna kiépült, és új lakók költöztek be. Végigsétálva a Pařížská sugárúton a Moldva irányába, bal kéz felé megtaláljuk a Široká utcát, és azt a historikus háromszintes épületet, a korabeli újvilág egyik bérházát, aminek az udvarán áll a valaha mosodaként üzemelő kis ház.

vázlat

vázlat

helyszínrajz

alaprajz

alaprajz

homlokzat

Kafka a csehek számára a kommunizmus évei alatt az idegenség szimbólumává vált, mivel az újjászületett munkásosztály örömteli jövőjét sötét és megfoghatatlan írói világával árnyékolta be. Ráadásul, bár tudott csehül, mégis német nyelven írt, ehhez jött még a zsidó származása. Művei nem kerülhettek be az iskolai tananyagba, és mindössze egyetlen könyve jelent meg 1989-ig cseh nyelven, az író születésének századik évfordulójára. Mai napig ambivalensen éreznek a prágaiak Kafka és furcsa, megmagyarázhatatlan világa iránt, nehezen emésztik meg, hogy Kafka neve összeforrt Prágával és Csehországgal. Erre, a csehek számára átláthatatlan és idegen világra kíván ablakot vágni a Franz Kafka Társaság. Céljuk feltámasztani azt a hagyományt, amelyből a prágai német irodalom egyedülálló jelensége származik, feléleszteni a köztudatban a tolerancia fontosságát. Nem kizárólag Franz Kafkával foglalkoznak, az író neve számukra az említett hagyományokat is szimbolizálja, viszont az örökségét kiemelten kezelik. Intézményként a cseh kultúra részévé szeretnének válni, ahogy Kafka munkásságát is beemelnék a cseh irodalmi kánonba. Olyan könyvek sorát adják ki, amelyeket a kommunizmus időszaka alatt betiltottak, vagy eddig kívül maradtak a cseh olvasóközönség figyelmén. Többek közt Kafka naplói, novellái, töredékben maradt művei és levelezése a társaság erőfeszítéseinknek köszönhetően jelent meg először cseh nyelven, és ők kezdték meg az író anyanyelvén összes műveinek sajtó alá rendezését is. Kiállításokat, szemináriumokat és irodalmi esteket is rendeznek itt a Široká utcai épületükben, egészen pontosan az alagsori részben.

Belső tér

Belső tér

Belső tér

Belső tér

Belső tér

Belső tér

Belső tér

Belső tér

A társaságnak körülbelül kilencszáz tagja van, közülük kétszázan külföldiek. Köztük van Steven Holl amerikai építész is. Őt kérték fel a központ kialakítására, amit egy helyi cseh építésznő, Marcela Steinbachová segítségével valósított meg. Az egykori mosodát és a raktárhelyiségeket kellett átalakítaniuk egy élettel teli hellyé, a komor és sötét szobáknak napfényt és levegőt adni, a dohos falak közé könyveket tenni.

Lent, az alagsorban kapott helyet Kafka könyvtára egy asztallal és egy thonet székkel - a könyvtárat csupán helyben olvasásra vagy könyvtárközi kölcsönzésre használhatnak a társaság tagjai.

Az épület első szintjén a Kafka Társaság irodái vannak. Az újonnan ütött nyílásokon és felülvilágítókon át áramlik be a kinti világ, és élvezhető a kilátás a Maisel zsinagóga tornyára.



A tudatosan nem a belső tér tengelyében elhelyezett nyílásokon és a belső tömör és lukas falfelületeken új vizuális kapcsolatok jöttek létre belső és külső közt, amik a nem túl nagy helyiségeknek mélységet és teret adnak. A belső térben a különböző funkciókat ellátó helyiségeket: az irodákat, a teakonyhát, a vécét - falak helyett könyvespolcokkal választották le. Ezeknek a polcoknak az egyik oldala fehérre, a másik feketére festett. A folyosón haladva csak a fekete polcokat láthatjuk, amelyek az irodák felől fehérek. Egyedül az igazgatói iroda körbeforduló könyvespolcként is használható ajtaja töri meg a rendet, ami a fehéret feketévé teszi, vagy éppen feketéből fehérre vált. Egyszerű, lakonikus eszközök, amik magyarázatot nem igényelnek. Az épület tetejét is használhatóvá tették, a lapos tetőt cementlapokkal burkolták, amiről az 1896 előtti zsidónegyed alaprajzát olvashatjuk le. Ezt a nyitott tetőteraszt koncertekre és kiállításokra használják a nyár folyamán.

A feladat nagysága nem mérhető össze Steven Holl korábbi munkáival, a megvalósult hangulat sem olyan, amit meglát az ember és leesik az álla. Amit látunk, abban minden a helyén van, a kafkai világ megidézése sem tűnik szembetűnőnek, egyből leolvashatónak. Mégis, a szobákon végigtekintve, a polcok mögé nézve megérezhetjük azt az ambivalenciát, ami már a városba érkezéskor megragad bennünket. Átélhetjük, a kettősséget, amit az újjászületés öröme és a tárgyvesztés okozta bánat tud adni, ehhez csak kellő izgalmi állapot szükséges, vagy pár korsó sör. De ha a katarzist keressük, és nem a Google számításaira hagyatkozunk, akkor azt csak a mosodában találhatjuk meg, a mai könyvtárban. Ez a hely az, ahol a magára maradó olvasó, az egyetlenegy thonet széken ülve átérezheti azt a bizonyos magányt, ami a birtokbavétel, és az úticél elérésének rövid katartikus élménye előtt és után van.



Franz Kafka Társaság székhelye, Prága
Építész: Marcela Steinbachová (Skupina), Steven Holl (Steven Holl Architects)
Fotó: Steven Holl Architects