Salomé második világháborús filmötletét Lise Villameur ellenálló története ihlette, és belőle született meg a Sophie Marceau-ra bízott Louise Desfontaine, a mesterlövésznek kiképzett ügynök alakja. Férje elvesztése után Louise a londoni SOE szervezettől, Churchill speciális egységétől kap feladatot: egy női kommandó segítségével meg kell szöktetnie a normandiai partraszállás haditervét előkészítő ügynököt német fogságából. Bátyjával, Pierre-rel (Julien Boisselier) kezdi összetoborozni a női ejtőernyős alakulatot, közöttük Jeanne Faussier-vel (Julie Depardieu), a temperamentumos prostituálttal, Suzy Desprez-vel (Marie Gillain), a nyafka mademoiselle-lel, Gaëlle Lemenech-hel (Deborah François), a szakrálisan ártatlan robbantási szakértővel és Maria Luzzatoval (Maya Sansa), a titokzatos olasz grófnővel. Az öt nő küllemében és belső tulajdonságaiban is egyénített alakjával Salomé a francia ellenállás női hőseinek állít emléket, és mindezt vizuálisan is demonstrálja a főcím archív, világháborús női portrékat felvonultató képkockáival.

A történet szerint 1944 tavaszán járunk, a normandiai partraszállás hajnalán, aminek tervét a geológusként emlegetett angol kém készítené elő, ám fogságba esett, és kínzásoknak van alávetve a német hadiszálláson, aminek a vezetőtisztje Suzy háború előtti szerelme, Heindrich ezredes (Moritz Bleibtreu). Az öt nő és Pierre kiszabadítják őt, ám tervükbe hiba csúszik, a nácik éjjel elfogják Pierre-t, a nők pedig menekülésre kényszerülnek. Louise és alakulata minden cselt bevetnek annak érdekében, hogy megöljék az SS-bázis fejét, Heindrichet, és ennek érdekében még Suzyt is felhasználják csalétekként. Heindrich SS-tiszt sikertelen kivégzési kísérlete után Louise is a náci hadiszállásra kerül, és testvére szeme előtt kínozzák meg őt.

A film az első képkockától az utolsóig nagyon erős feszültségfokozó eszközökkel tartja magánál a néző érdeklődését, és bár nem mentesül a háborús film itt-ott bevált kliséitől (pl. figyelemelterelő színpadi produkció a német katonáknak), mégis fellélegezhetünk amiatt, hogy e gyönyörűen rémisztő tabló végre nem csupán illusztráció, hanem mozgó, lélegző valóság. Hozzá vagyunk már szokva a tűrésküszöbünk feszegetéséhez, de mégis, valószínűleg senkiben sem múlnak el nyomtalanul a rémálomba illő kínzásjelenetek. A rendező nem kímél meg Gaëlle körmének letépésétől, aki ennek hatására rögtön elárulja társait, de emellett megmutatja Salomé azt is, hogyan verik Louise hasát a kínzás közben, mikor a filmnek ezen a pontján már tudja a néző, hogy a lány gyermeket vár volt férjétől. Meggyötört érzékeinkre viszont gyógyírként szolgál az a poézis, amivel a film viszonyul szereplőihez, és az a lelkesítő izgalom, amit a krimi- és akciószerű jelenetek keltenek fel bennünk.

A Kémnők esztétikájának nagyon jót tesz, hogy a második világháború egy kicsi, ám sorsdöntő eseményének előkészítésére fókuszál, de eközben mégsem hatol be túlzottan a magánélet szférájába, hanem megmarad az aktív politizálás színterén, és ezt színezi át humánummal. Éppen ezért a jellemek sem olyan egyértelműek, időnként meglepődhet a néző Heindrich ezredes empatikusságán vagy Pierre elvakult hazafiasságán, mert ismerjük magatartásuk ellenpontjait. Salomé saját bevallása szerint a női alakok egyénítésén külsőleg és belsőleg is sokat dolgozott a stáb, így a differenciált belső karaktervilághoz még a frizura és a kosztüm is hozzácsempészett egy kicsit. A film realisztikumát építgeti a valós helyszínekhez való ragaszkodás és az eredeti nyelv (francia, angol, német) szorgalmazása a különböző nemzetiségű szereplők esetében. Bevallom, az én szememet még a háborús állapotok közepette is elgyönyörködtette a francia és angol környezet, fülemnek pedig jólesett, hogy nem látványosan szinkronizált, egynyelvűre szabott dialógust hallok, hanem többnyelvű szöveget egy amúgy is többnyelvű megszólalást kívánó produkcióban.

Emlékezetemben leginkább az a jelenet maradt meg, mikor Louise a film zenitjén főbe lövi közös ellenségüket, Heindrichet a Gare de l’ Est-en, majd egyszerűen elsétál mellette, hogy még időben eltűnhessen az őket éppen elfedő sűrű vonatfüstben. Louise a fehér gőzből bontakozik ki, majd a lövés után ismét beleolvad, akár egy kísértet. Ilyen leheletnyi köd takarta a Louise-hoz hasonló kémnők tevékenységét a második világháborúban, mégis, mint megannyi Marianne, Franciaország bájos allegóriája, magabiztos kézzel rejtettek ballonkabátjuk alá fegyvert, és férfiakat megszégyenítő vakmerőséggel lőttek, ha éppen arra volt szükség.
 

Kémnők / Les femmes de l’ ombre
Színes feliratos francia történelmi dráma, 117 perc, 2008.
Rendező: Jean-Paul Salomé
Forgatókönyvíró: Jean-Paul Salomé, Laurent Vachaud
Szereplők: Sophie Marceau, Julie Depardieu, Marie Gillain, Déborah François, Maya Sansa, Moritz Bleibtreu, Vincent Rottiers, Volker Bruch
Bemutató: 2009. május 14.
Forgalmazó: Budapest Film