A téma tehát metaszínház: színészek, öltöztetők, rendező, producer, szerző a film, illetve esetünkben a darab szereplői. A főpróba hetében járunk, a premier előtti izgalmakkal: A második feleség című darabot próbálják. Mi tagadás, még elég kezdetleges állapotban van az előadás, ha bemutató előtt nem sokkal a színésznő az eljátszandó figuráját keresi, a szerzővel vannak komoly vitái, és még a rendezővel győzködik egymást. Vagy talán nem az előadás a kezdetleges, hanem a problémák állandók; így még ha nem is érdekelnek a kulisszatitkok, talán meg lehet mutatni mindenki számára érdekes dolgokat. Állandó problémákból azonban rendezés híján még nem lesz színházi előadás, akármilyen jó is az eredeti film.



Néhány hónapja írtam egy londoni előadásról (történetesen az is adaptáció volt, Dosztojevszkij A félkegyelműjéből készült), melyben az élő színpadi akción kívül egy háttérvászonra vetítették ki a látottak különböző részleteit a színészek közt keringő kamerák segítségével. Ezt a technikát maximálisan kihasználták, hangot és mozgást, sőt beszédhangot és testet választottak szét. A módszer egyszerre analizált és szintetizált jeleneteket, ahogy a több irányból érkező „szétesett” hang-, mozgás- és látványelemek egyként jelentek meg a háttérvásznon, helyenként pedig kifejezetten filmessé tették az adott részeket. A Premier két kamerát használt a színpadon, néhány kis televízióképernyőre vetítették ki a közelről vett arcokat – azonban nem éreztem, hogy ennek különösebb jelentősége lett volna.

Nyilvánvalóan nem az volt a cél, hogy ezáltal a mű eredetileg film mivoltára emlékezzünk – tudjuk azt e nélkül is, ha meg nem tudjuk, akkor is önálló színházi előadásként szeretnénk nézni a darabot. Az igaz, hogy néhány esetben a rideg színpad egy asztala, és a mellette beszélgető pár jelenetét a képernyők segítéségével nappaliként láttuk a tévéken. És az is igaz, hogy néha a kamera éppen olyan szögből mutatta az eseményeket, ahogy azt a nézőknek azon kisebb része nem láthatta, amelyik a valódi nézőtérhez képest 90 fokban elhelyezett széksorokban ült a színpadon. Ilyenkor hálás is voltam, hiszen magam is ott foglalva helyet, láthattam például a nekem háttal ülő színész arcát.



Minthogy azonban ez nem volt állandó, a kamerahasználat nagyrészt feleslegesnek és erőltetettnek, sőt erőtlennek bizonyult. Ugyanígy a nézők oldalt ültetése a színpadon. Akik bár lemaradtak néhány dologról, cserébe látták, mi is történik a színpadra állított „kulisszák mögött” – őszintén szólva érdektelen, kijátszatlan dolgok. Így válunk mi, nézők az előadás részeivé, „metanézőkké”, akiket a nézőtéri közönség is lát.

Az eredeti „színház a filmben” történetet tehát átfordították „színház a színházban” történetté. És mint azt a kulisszák és a nézők is segítik, a valóság és színház folyamatos keveredése, összejátszása, összemosása jelenik meg. Öregedik a színésznő, szerepében és az eljátszott valóságban; ott a csendes zárójelenet, a premier maga, vagy az élet maga, ki tudja. Mindenesetre furcsának tűnhet, hogy egy ilyen nagyszabású, harsányságot, hangzavart, szemérmetlen hisztériás rohamot, hirtelen erős fényváltást, dinamikát nem nélkülöző előadás során, épp azt a néhányszor pár perces részt találom a legerősebbnek, amikor gyakorlatilag nem történik semmi.



Elképzelhető persze, hogy épp a nagy rohangálás kell ahhoz, hogy ezek az intimebb hangulatú, homályos fényű jelenetek pusztán szöveggel nagyot tudjanak szólni… Meg természetesen kellettek ilyen színészek, akik két és fél órán át, szünet nélkül, ennyire intenzíven vannak jelen. De a kulisszák mögötti események, illetve a fikció és a valóság ütköztetése sajnos ettől még nem válik izgalmassá…

John Cassavetes: Premier (Opening Night)

Elsie de Brauw Myrtle, Virginia szerepét játssza A második feleség című darabban, Maurice ex-felesége
Jacob Derwig Maurice, Marty szerepét játssza A második feleség című darabban, Myrtle ex-férje
Oscar van Rompay Gus, Virginia első férjét, Tony-t játssza A második feleség című darabban
Lien de Graeve Lena, Tony felesége A második feleség című darabban
Fedja van Huêt Manny, a társulat vezetője, Dorothee férje
Katja Herbers Dorothee, Manny felesége, ex-színésznő
Hans Kesting David, producer
Eelco Smits Leo, ügyelő, színpadmester
Kristof van Boven Kelly, Myrtle öltöztetője
Chris Nietvelt Sarah, A második feleség című darab szerzője
Hadewych Minis Nancy, Myrtle rajongója

Díszlet- és világítástervező: Jan Versweyveld
Dramaturg: Koen Tachelet
Jelmeztervező: Marc Meulemans
Videó: Erik Lint
Kamera: Judith Hofland, Menke Visser

Rendező: Ivo van Hove

2009. április 24.
Nemzeti Színház, Nagyszínpad
A Nemzeti Színház és a Nincs Lehetetlen Holland Kultfeszt bemutatója
A Toneelgroep Amsterdam (NL) és az NTGent (B) közös produkciója

Fotó: Aknay Csaba