zene
2009. 04. 29.
Felcsendülnek az Univerzum hangjai
Itt a Depeche Mode 12. nagylemeze!
A belbecs – számos exkluzív tartalom, úgymint bónusz-dalok, remixek, demok, kisfilmek – mellett a külcsínre is adott a csapat arculat-felelőse, Anton Corbijn, hiszen szemet gyönyörködtető díszdobozos kiadásban is megjelenik a Sounds Of The Universe, hozzá két – dalszövegeket és exkluzív fotókat tartalmazó – könyvecskével és más csecse-becsékkel.
Április 20-án végre lehull a lepel a várva-várt új, és sorrendben 12. Depeche Mode nagylemezről, mely közel négy év elteltével követi az előző LP-t, a Playing The Angel -t. Ez utóbbi az előkelő 6. helyen nyitott a UK chartokon, és végül 3,6 millió példányban kelt el világszerte.
Hogy a hivalkodó című Sounds Of The Universe beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, és az időközben világpolgárrá avanzsált basildoni triónak sikerül-e ismét egy klasszikust az asztalra letennie, ezzel kapcsolatban most még korai lenne nyilatkozni.
A bemutatkozó kislemez, a Wrong minden esetre pozitív fogadtatásban részesült, hiszen az amerikai alternatív rock-rádióknál a megjelenés hetében a 30 legtöbbet játszott dal közé került, és több európai, valamint tengerentúli listán is bent van az első 20 helyezett között.
A single B-oldalán pedig, az első közös Martin Gore / Dave Gahan szerzemény (Oh Well) hallható, mely a Sounds Of The Universe deluxe változatára is felkerült.
A 13 trackes új album dalai közül hármat ismét Dave Gahan jegyzett (Christian Eigner és Andrew Phillpott segítségével), melyek közül kettő tökösebb, húzós nóta (Hole To Feed, Miles Away/The Truth Is), egy pedig, lebegős techno-ballada (Come Back).
A szokásos elérzékenyülős-meditálós hangulat természetesen Martin Gore repertoárjából sem hiányozhat (Jezebel). És angyali hangját hallatja még ezen kívül a deluxe-kiadványon is (The Sun And The Moon And The Stars).
Már most megtippelhető, hogy a Fragile Tension, valamint az In Sympathy tuti sláger-várományosai az albumnak, és bizonyára a koncerteken is megmozgatják majd a tömegeket.
Az elsőre inkább meglepő, több-szinten építkező Peace és az album-záró, fenyegetően darkos, reszelős Corrupt is bőven lehet még Depeche Mode-klasszikus.
Egy biztos, ez nem egy könnyen emészthető Depeche Mode-album, melynek univerzuma nyitottságot kíván a befogadótól, de talán pont ettől válik izgalmassá a dolog - és mi ilyennek szeretjük a Depeche Mode-ot.
A belbecs – számos exkluzív tartalom, úgymint bónusz-dalok, remixek, demok, kisfilmek) – mellett a külcsínre is adott a csapat arculat-felelőse, Anton Corbijn, hiszen egy szemet gyönyörködtető díszdobozos kiadásban is megjelenik a Sounds Of The Universe, hozzá két – dalszövegeket és exkluzív fotókat tartalmazó – könyvecskével és más csecse-becsékkel.
Íme, a Sounds Of The Universe megjelenési formátumai:
Standard CD:
1. In Chains – 6:53
2. Hole To Feed – 3:59 (Dave Gahan, Christian Eigner, Andrew Phillpott)
3. Wrong – 3:13
4. Fragile Tension – 4:09
5. Little Soul – 3:31
6. In Sympathy – 4:54
7. Peace – 4:29
8. Come Back – 5:15 (Gahan, Eigner, Phillpott)
9. Spacewalker – 1:53
10. Perfect – 4:33
11. Miles Away / The Truth Is – 4:14 (Gahan, Eigner, Phillpott)
12. Jezebel – 4:41
13. Corrupt – 5:04 (8:58)
Interlude #5 – 0:41 (hidden song starting at 8:17)
CD & DVD Combo:
CD:
14. In Chains – 6:53
15. Hole To Feed – 3:59 (Dave Gahan, Christian Eigner, Andrew Phillpott)
16. Wrong – 3:13
17. Fragile Tension – 4:09
18. Little Soul – 3:31
19. In Sympathy – 4:54
20. Peace – 4:29
21. Come Back – 5:15 (Gahan, Eigner, Phillpott)
22. Spacewalker – 1:53
23. Perfect – 4:33
24. Miles Away / The Truth Is – 4:14 (Gahan, Eigner, Phillpott)
25. Jezebel – 4:41
26. Corrupt – 5:04 (8:58)

DVD (Video):
• Sounds Of The Universe (A Short Film) – 10:05
• Wrong (Promo Video) – 3:16
DVD (Audio):
• Sounds Of The Universe in 5.1 surround sound
• In Chains (Minilogue's Earth Remix)
• Little Soul (Thomas Fehlmann Flowing Ambient Mix)
• Jezebel (SixToes Remix)
Deluxe Box Set Edition:
CD 1 - Sounds Of The Universe:
1. In Chains – 6:46
2. Hole To Feed – 3:56 (Dave Gahan, Christian Eigner, Andrew Phillpott)
3. Wrong – 3:13
4. Fragile Tension – 4:08
5. Little Soul – 3:32
6. In Sympathy – 4:54
7. Peace – 4:28

9. Spacewalker – 1:52
10. Perfect – 4:35
11. Miles Away / The Truth Is – 4:13 (Gahan, Eigner, Phillpott)
12. Jezebel – 4:43
13. Corrupt – 5.03
CD 2 - Bonus Tracks & Remixes:
1. Light
2. The Sun And The Moon And The Stars
3. Ghost
4. "Esque
5. Oh Well (Gore, Gahan)
6. Corrupt (Efdemin Remix)
7. In Chains (Minilogue's Earth Remix)
8. Little Soul (Thomas Fehlmann Flowing Ambient Mix)
9. Jezebel (SixToes Remix)
10. Perfect (Electronic Periodic's Dark Drone Mix)
11. Wrong (Caspa Remix)
CD 3 - Demos:
1. Little 15
2. Clean
3. Sweetest Perfection
4. Walking In My Shoes
5. I Feel You
6. Judas
7. Surrender
8. Only When I Lose Myself
9. Nothing's Impossible
10. Corrupt
11. Peace
12. Jezebel
13. Come Back
14. In Chains
DVD (Video):
• Making The Universe / Film – 45:23
• Usual Thing, Try And Get The Question In The Answer – 55:12

• Studio Sessions:
1. Corrupt – 4:08
2. Little Soul – 3:52
3. Stories Of Old – 3:24
4. Come Back – 6:05
DVD (Audio):
• Sounds Of The Universe plus bonus tracks in 5.1 surround sound

További írások a rovatból
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Más művészeti ágakról
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés