A táncintézet névadója, Rudolf Laban, az Osztrák-Magyar Monarchiából indulva hódította meg a 20. század első felének modern mozgalmaitól lüktető Európát, pontosabban Európa táncos világát. A pályafutása elején Párizsban még építésznek tanuló Laban a táncos térigényével kezdett el foglalkozni, és a táncoló test mozgásfolyamatát vizsgálta a tér függvényében. A későbbiekben teljes mértékben a táncra koncentrált, társulatot vezetett, iskolákat alapított. A modern tánc egyik megújítójaként a test önkifejezésére helyezte a hangsúlyt, a belsőben rejlő mozgásminták felszabadítására törekedett, és a táncanalízis megalapítójaként kidolgozta azt a jelölési rendszert, melynek segítségével „lekottázhatóvá” vált a mozgás.

Laban eredményeit, melyet a mozgó test és a tér viszonyának kutatása során ért el az építészek felhasználták az épület térszervezésének kialakításában, mint ahogy azt a szemléletét is, miszerint a tánc és a modern mozgáskultúra mindenki számára hozzáférhető kell, hogy legyen. Nyitott, konvencióktól mentes világlátásához híven az épület zárt belsejét a városi környezet elemeinek bevonásával tették oldottá a tervezők. Az előtér, a folyosók és a belső udvarok kis utcák és terek képzeteit keltik, számos találkozási pontot biztosítva a diákok számára.

A svájci tervezők ezúttal már második alkalommal dolgoztak együtt Michael Craig-Martin képzőművésszel (első közös munkájuk a londoni Tate Modern épületének átalakítása). Ennek az együttműködésnek köszönhető egyfelől a burkolatként alkalmazott forradalmi anyaghasználat: a fényáteresztő, színes polikarbonát lapok, melyeket az építészek nagy, síküveg felületekkel bontottak meg izgalmas arányrendszerben. Továbbá a meghatározó elemmé váló színhasználat – a citromsárga, a türkiz és a magenta, vagyis a nyomdaipari alapszínek –, melyek a belsőben és a külső burkolaton egyaránt jelentős szerepet kaptak és az épületben való könnyebb eligazodáshoz is hozzájárulnak. A kialakításnak, anyaghasználatnak, dekorációnak köszönhetően urbánus hatást keltő belső terek az épület szó szoros, ugyanakkor metaforikus értelemben vett magja, a központi színházterem köré szerveződnek mindhárom szinten. A Bonnie Bird 300 férőhelyes színháztermén kívül egy stúdiószínház és a kültéri színpad segíti az intézetben folyó munkát. Ez utóbbit, a kerttel egyetemben a Vogt Architect jegyzi, és ugyanolyan hatásfokkal rendelkezik, mint maga az épület. A sík terepen kialakított, hihetetlen zöld fűvel borított amfiteátrum a tájépítészet eszközeivel kanyarította az épület köré meseszerű világát. A zöldfelület az épület tetején is folytatódik, otthont adva Anglia egyik ritka madárfajának, a rozsdafarkúnak.

A hegyes csúcsokká formált buckák között megülő, inspiráló környezetet biztosító épület nemcsak a kortárs tánc londoni központja, de a városrész rehabilitációjának motorja is kíván lenni. Deptford Creek régi ipari környezetében az intézet változatos programjaival, magas színvonalú szakmai képzésével és jelentős elméleti gyűjteményével valóban felkeresendő, vonzó helyszínné vált, melyhez az építészeti kvalitása is nagymértékben hozzájárul.


The Laban Centre
építés ideje: 2003.
építész: Herzog & de Meuron
Fotók: Bugya Brigitta