építészet
2009. 04. 04.
Bécsben új városrész született az ipari műemlék felújításával
A bécsi Gasometerek
A, B, C, D... Te melyikben laknál szívesen? U3 metróvonal közvetlen közelében, újépítésű (1999-2001), emeleti, panorámás lakás, az egykori gáztartályokból neves építészek által kialakítva, bevásárlóközpont fölött 1200 euró/m2 áron eladó... ritkán visszatérő lehetőség, évente csak 1-2 lakás cserél gazdát. Én mégis inkább máshova költöznék. Kiderül az is, hogy miért.
Keletről érkezve a városba, impozáns látványt nyújtanak a furcsa hengeres épületek átlátszó üvegburával a tetejükön és a szabálytalan alakú Pajzs épülettel megkoronázva. Az 1899-ben átadott "hengerek" gáztartályokat rejtettek magukba, ahonnan akkor még egyedülálló módon Bécs mintegy 2 millió lakosát el tudták látni városi gázzal (tartályonként 9000 m3 kapacitás).
A kor építészeti igényességét dicséri, hogy nem holmi ipari fémtartályokról van itt szó, ezeket ugyanis pusztán a díszítés kedvéért téglából épített, boltíves ablakos homlokzattal vették körül. Tudat alatt gondoltak a XXI. századi utódokra is...
Arra viszont nem, hogy a földgáz bevezetésével (1969-1978) az épületegyüttes elveszti majd eredeti funkcióját és így 1985-ben leállni kényszerül. A végső pusztulás elől azonban megmentették, 1999-2001 között új életet leheltek a komplexumba. Kevesen tudják, hogy volt egy ötödik Gasometer is, melyet 1911-ben húztak fel, pénz hiányában azonban ez nem kapott szép burkolatot, így ezt a nyers ipari objektumot le is bontották, mihelyst használaton kívül helyezték.
Város a városban
A felújításkor a vezérelv az volt, hogy az ipari terület helyén várost alakítsanak ki a városban, egy életteret, ahol a magánszféra és a közszolgáltatások összekapcsolódnak. Ezt a városiasodást nagy mértékben segítette az U3 metróvonal megépítése, melynek megállója van a Gasometereknél.
A különböző tervezők által megálmodott egységek más és más arculatot kaptak, még ha össze is vannak kapcsolva. A kapcsolatot a földszinten és első emeleten kialakított nem túl barátságos hangulatú pláza rész teremti meg.
Ezalatt 4000 férőhelyes parkoló, a plázák felett irodák, a 70 méter magas és 64 méter átmérőjű épületek legfelső szintjein pedig lakások helyezkednek el. A négy Gasometerből csak a negyedik, D épület tervezőjét választották ki pályázat útján, a többi - igaz világhírű - alkotó táskában hozhatta a terveit. De lássuk, ki hogyan oldotta meg a feladatot!
Gasometer A: Jean Nouvel
A francia művész, Jean Nouvel - csakúgy, mint a Gasometer C tervezője Manfred Wehdorn - az eredeti homlokzatot használta az új belső tér kialakításakor, ami nagyobb kötöttségeket jelentett számára. Ezzel szemben a Gasometer B-nél és D-nél az eredeti homlokzat és az új fal között egy-másfél méteres rés tátong kicsit nagyobb szabadságot engedve ezáltal a nyílászárók elhelyezésére. Jean Nouvel eredetileg 18 oszlopot szeretett volna kialakítani a sugárirányban elhelyezett lakás-, és irodablokkokból, így azonban a belső terek függőleges irányban túl szaggatottá váltak volna (pl 150 nm-es lakás 4 emeleten), így végül 9 oszloppá tagolta csak a rendelkezésére álló teret. A zárt udvarra vonatkozó elképzelése is meghiúsult, az épület tetején elhelyezkedő üvegbura miatt ugyanis túl nagy a felmelegedés. Igen ám, de ez a lakásokban vajon már nem okoz gondot? Ott vajon hogyan oldják meg a szellőztetést? Lehet, hogy a rossz klímájú pláza-hangulat a Gasometer A lakásait is uralja?
A Pajzs által védett Gasometer B: Coop Himmelb(l)au tervezőiroda
A Gasometer A-ból átsétálva a B-be a bevásárlóközpont belső tere még szűkebbé, laposabbá, nyomottá válik, itt ugyanis az előző egységben található 92 lakással szemben 200 lakást alakítottak ki a lenti közhasználatú terek rovására. A pince szinten - megidézve az 1985-1999-ig tartó átmeneti időszakot - egy koncertteremnek szorítottak helyet. A 80-as, 90-es években ugyanis híres előadók is koncertet adtak az egykori tartályban, a nagy üres térben kialakított alkalmi szórakozóhely legendává vált akár 2 percen át is tartó visszhangjával. A mostani terem komolyzenei előadásoknak ad otthont, de érthető módon a pincében már nyoma sincs az egykori akusztikának. A Coop Himmelb(l)au tervezőinek mentségére szóljon, hogy a Pajzs épülettel tényleg egyedi, vagány külső megjelenést kölcsönöztek az új városképi elemnek.
Az ezredfordulón épített Pajzs 8 oszlopon áll és szerkezetileg teljesen elkülönül a szomszédos Gasometer B-től, a kapcsolatot azonban egy híd biztosítja. A Pajzs minden szépsége a megtört, a derékszöggel szakítani vágyó formában rejlik, mely jól reflektál a Gasometerek hengeres palástjára és félköríves kupolájára. A nyitott lépcsőházzal is kibővített hatalmas fémkatlan lakásoknak és diákszállóknak ad otthont. Az új körzet benépesülését egyébként a város is támogatta, fontosnak tartották ugyanis, hogy a környék új funkciót nyerjen, ipari területből kényelmes élettérré váljon. Sikerült is népszerűvé tenni a létesülő új, viszonylag olcsónak számító otthonokat, melyek állítólag 3 hét alatt elkeltek négyzetméterenként 1200-1400 euróért. 40 és 150 m2 között mindenféle méretű lakást kialakítottak, de sajnos egyikbe sem volt lehetőségünk bekukkantani.
Gasometer C: Manfred Wehdorn
Wehdorn professzor szintén szűkre szabta a pláza földszintes terét, cserébe telepakolta zöld növényekkel, melyek azonban a belső fülledt térben csöppet sem hatnak természetesen. Felülemelkedve a szolgáltató egység nyomasztó látványán, érdemes inkább a felsőbb szintek bravúros megoldására koncentrálnunk, itt ugyanis sikerült egy lakótérnek is alkalmas, barátságos közeget kialakítani, szemben az eddig látottak fémes, rideg valóságával. A fehérre festett, sok helyütt növényekkel befutott teraszos kialakítású belső homlokzat kertre néz, a lépcsőház is egészen lakóépület jellegű. A felső kupolának köszönhetően, mégha burokban vagyunk is, minden fényes és vidám.
Gasometer D: Wilhelm Holzbauer
A D épület térkialakítása merőben különbözik a többitől. A tervező a kör alaprajz tengelyébe helyezte el a lépcsőházat és a liftet, a lakásoknak szánt teret pedig a Mercedes jelvényhez hasonló alakzatban három részre tagolta. A földszinten a városi levéltár működik, a bevásárló köpont pedig csak egy folyosónyi helyet foglal el, hogy biztosított legyen az átjárás a szomszéd épületbe. Nehogy ki kelljen a lakóknak a zárt térből lépniük, ha netán szórakozni, művelődni, vásárolni támad kedvük. Én azért inkább kilépnék... Be kell azonban látnom, hogy a rothadástól mentették meg az ipari fejlődés egy fontos időszakának emlékét őrző objektumokat, ráadásul bátran ötvözik a régit és az újat. A Gasometer büszkén hirdeti a főváros történelmi múltját és az újdonságok befogadására nyitott jelenét, az épületbe betérve azonban nem érzem azt a légkört, ami egy otthontól elvárható. Kicsit steril, kicsit igénytelen.
Köszönet az Építész Továbbképzőnek a 2009. március 28-ai kirándulásért.
További cikkek és kalkulátorok energiahatékonyság, környezettudatosság, tervezés, kivitelezés témában. www.csaladihaztervezes.hu

További írások a rovatból
A végeredmény nem feltétlenül építészeti, hanem társadalmi kérdés is
Más művészeti ágakról
Oksana Karpovych: Lehallgatva című filmje a 21. Verzió Filmfesztiválon