A Balázs Béla Stúdió 1959-ben filmklubként indult, majd 1961-ben jött létre a Mafilm gyártóbázisára támaszkodó Stúdió, mely hazai viszonylatban egyedülálló módon biztosított lehetőséget a kísérleti filmek elkészítéséhez. A Stúdióban készülő filmeknek nem volt bemutatási kötelezettsége, azaz a cenzúra csak azokat szelektálta, amelyeket nagyközönség elé vittek. A BBS sokak számára fogalom, ugyanakkor egyre többen vannak, akik már nem tudják, hogy mi is volt valójában a stúdió, amely eleinte olyan, mára már legendás rendezőknek adott lehetőséget az alkotásra, mint Huszárik Zoltán, Bódy Gábor, Szirtes András, Gazdag Gyula, Sára Sándor, Nepp József, vagy Szabó István.  A hetvenes évek elejétől a BBS keretei között nemcsak filmesek, de képzőművészek, írók, tudósok is lehetőséget kaptak a kísérletezésre: Erdély Miklós, Hajas Tibor, Maurer Dóra, Birkás Ákos, Baranyai András, Halász Péter, Pauer Gyula, vagy Háy Ágnes.
Bár a Stúdióról megjelent egy, a szerkesztők által is „kötetlen műfajú emlékkönyvnek” nevezett visszaemlékezés-gyűjtemény, de mindezidáig nem született komolyabb átfogó munka a BBS történetéről, alkotóinak művészetéről, annak értelmezéséről. Persze a BBS munkájában résztvevőktől valóban nem várható el, hogy megírják saját történetüket, a fiatalabb generáció tagjai pedig csak a közelmúltban kezdhettek foglalkozni a Stúdió anyagaival. Az utóbbiak számára a BBS, a múlt  egy legendás műhelye, amiről viszonylag keveset lehet tudni, a rendszerváltás után születetteknek pedig történelem, melynek megértése, feldolgozása még csak most kezdődött el. Ezért valóban időszerű egy átfogó, a Műcsarnok összes termét elfoglaló kiállítás és a hozzá kapcsolódó programok megrendezése, valamint a tervezett tanulmánykötet kiadása. 

A szervezők által közösen megfogalmazott cél, hogy a tárlat ne csak a szakma és az érintettek, hanem a fiatalok, az érdeklődők, a családok számára is vonzó legyen, valamint hogy segítse a BBS megismerését nemzetközi körökben is.

A Műcsarnok és a BBS Archívum 2003-ban kezdeményezett együttműködésének köszönhetően a Műcsarnok épületében létrejött kutatóbázis, médiatár és adatbázis megfelelő infrastruktúrával felszerelve segíti nemcsak a kutatókat, hanem az érdeklődőket is – mondta el Kodolányi Sebestyén, az archívum vezetője. A BBS Archívumban 271 rendező 546 filmjét őrzik, ezeknek körülbelül a fele már digitálisan is hozzáférhető. A gyűjtemény, hála a Magyar Nemzeti Filmarchívum, a BBSA és a Műcsarnok „derűs kapcsolatának”, már biztonságban, feldolgozás alatt van – hangsúlyozta Gyürey Vera, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója, majd hozzátette, hogy az együttműködésnek köszönhetően született meg ez a kiállítás.
A tárlathoz kapcsolódva jelenik meg - ugyancsak év végén - az a tanulmánykötet, melynek szerkesztője, Gelencsér Gábor elmondta, hogy a tanulmányok megírására tudatosan nagyobbrészt olyan fiatal kutatókat kért fel, akik nem vettek részt a BBS munkájában sem alkotóként, sem érintettként, így a Stúdiót kívülről szemlélik. Az esztéták, filmesek, képzőművészek, irodalmárok, történészek sokszínű csapata Gelencsér reményei szerint új szemléletmóddal reflektálhat a legalább ennyire sokszínű BBS-re, amely nyitottságával ma is kérdezésre készteti mindazokat, akik foglalkoznak vele. Ennek értelmében a kötet katalógusként és tanulmánykötetként egyszerre lesz használható. A négy nagyobb egységre osztott könyv tartalmaz majd egy történeti áttekintést, mely tízéves periódusokra osztva tárgyalja a BBS történetét, egy irányzatokkal, stílusokkal, műfajokkal foglalkozó részt, egy, a társművészetek kérdéskörét érintő fejezetet, valamint egy katalógus részt. A szerkesztő reményei szerint a tanulmánykötet az oktatásban is hasznos segédanyagként szolgálhat majd.

A kiállítás megrendezésekor – tekintettel az óriási anyagra – szelektálni kell, ebben segítséget jelent a már említett könyv szerzőinek munkája – hangsúlyozta Páldi Lívia, a kiállítás kurátora. A szelektálás szempontjait meghatározza a kortörténeti értelemben vett informativitás, az alkotók látásmódja, vizuális világa, szemléletük. Azaz, egyfelől olyan filmek kerülhetnek vetítésre, melyek magát a kort, az emblematikus figurákat, helyszíneket mutatják be, másfelől az egyes műfajok, irányzatok, hatások és az alkotók is alakítják a bemutatandó anyagban való válogatást. Páldi szeretné a műveket kortárs művészeti kontextusban is elhelyezni.
A kiállításon bemutatandó filmek hosszúságára, és a hozzájuk kapcsolódó beszélgetések nagy számára való tekintettel a szervezők olyan jegy-konstrukció bevezetését is tervezik, amely a látogatók számára lehetővé tenné a többszöri visszatérést.

Jó anyag, jó elképzelés, jó ötletek. Reméljük a kivitelezésben sem lesz hiba és sikerül a szervezőknek nagy tömegeket csalogatni a Műcsarnok termeibe.