A téma nagyon is modern: hogyan határozza meg egyre inkább az életünket az a kis kütyü, amit még a vécére is magunkkal cipelünk? Én például szabályos pánikrohamot kaptam, amikor egy-két alkalommal otthon felejtettem. Bizony, a mobil függővé, szenvedélybeteggé tett minket, de ahogy minden függés, ennek is van pozitív oldala – erre világít rá az előadás.

Adott négy szereplő: egy fiatal lány, Rosa (Kakasy Dóra), egy fiatal fiú, Jan (Chován Gábor), Rosa mamája, Sara (Naszlady Éva) és egy Janhoz tartozó idősebb asszony, Claudia (Molnár Erika). A két kapcsolat elsőre merőben más, bár később persze kiderül, milyen csalóka a látszat. Ahogy minden jóravaló szenvedélybeteget, ezeket az embereket is egy katasztrófa döbbenti rá arra, hogy nem élhetnek tovább látszatéletet.

Ennek a felületes létnek a szimbóluma az előadás kezdetén a mobil, a „párok” csak azon keresztül érintkeznek egymással. Az ibseni fordulat előtt (bomba a repülőtéren, ahonnan a két asszony éppen utazni készül) világossá válik, hogy Sarát elhagyta a férje, ezért lánya befizette a lelkileg labilis anyukát egy társas utazásra, Rosát éppen most dobta ki a pasija, Jan pedig gyakorlatilag rabszolgája Claudiának. A viszonyok nem rózsásak, de egyelőre élhetőnek tűnnek. Aztán robban a bomba.

A leplek lehullanak. Claudia és Sara a repülőtéren reked, előbbi tombolva hívogatja Jant, hogy gyorsan jöjjön érte, utóbbi a lányát igyekszik utolérni. Végül egy szállodában helyezik el őket, ide érkezik egy apró balesetet követően Jan (amit persze a mobil okozott, igazolódik is a mai szentencia: „ne telefonálj vezetés közben”), és itt találkozik össze Sarával. Megérinti a nőből áradó különös érzékenység, és ekkor derül fény az első titokra: Jan nem a gazdag Claudia kitartottja, hanem a fia, akihez az anya világéletében hűvösen és követelőzőn viszonyult. Sarát közben Rosa hívogatja, aki a férfiak miatt érzett dühében először mer őszintén beszélni léhűtő apjával, amikor azonban lelkesen tudatni akarja a hírt az anyjával, a telefon a döbbent Jan kezébe kerül, ő meg gyakorlatilag beleszeret a lány hangjába. A gond csak az, hogy vágyai épp az imént kergették Sara ágyába…

A káosz teljes, de váratlanul épp az oldja meg a helyzetet nagy nyugalommal és bölcsességgel, akitől a legkevésbé várnánk: Sara. Szavai hatására Jan hirtelen ráébred, hogy anyapótlékot keresett az asszonyban, Claudiát először – Rosa apa-monológjának mintájára – Jan teremti le irgalmatlanul, azután Sara csillapítja le a kedélyeket, Rosa pedig elindul végzete, Jan felé a szállodába. Aztán persze happy end, Rosa és Jan vonzalma nyilvánvalóvá válik, az anyák pedig megtalálják az utat gyerekeikhez és önmagukhoz – de legalábbis törekszenek rá.

A konfliktusok mobilon zajlanak, a szereplők némelyike csak a darab végén találkozik. Ez sugallhatna személytelenséget is, de Belbel fordít egyet a dolgokon: a rádiótelefon, illetve gyakorlatilag bármilyen telefon arctalanságot garantál, imígyen pedig lehetőséget ad a teljes őszinteségre. Ezzel mindenki él is, anélkül, hogy szemtől szembe kellene lennie beszélgetőtársával, legalábbis az adott pillanatban. Az őszinteség másik „eszköze”, ahogyan be is bizonyosodik, a gyönyör, az ösztönök harsány szimfóniája. Sara szavaival: „a gyönyör olyan, mint egy robbanás, amely ahelyett, hogy életeket oltana ki, életeket teremt”. És nem mellesleg visszaadja az anyáknak a gyerekeiket.

Baksa Imre rendezése finom, a díszlet minimális, a kellékek is, ám a színészekre annál nagyobb feladat hárul. Molnár Erika Claudia szerepében erős, jelenléte szuggesztív, összeomlása következtében pedig fájdalmasan közel kerül a nézőhöz. Naszlady Éva Saraként maga a megtestesült érzékenység, törékeny alakját a fizikai lemeztelenedéssel egybekötött lelki aktus csaknem magasztossá teszi. Kakasy Dóra Rosája kemény lány, akit csak anyja véletlenül meghallott kritikája sebez meg igazán: az ifjú színésznő arca ekkor rezzenéstelen, tekintete viszont regényeket mesél. A Jant alakító Chován Gábor, a kitörésre váró, végül ki is törő vulkán, energikusan és intelligensen építi fel figuráját.

Az előadás szövege az itt-ott becsúszó sematizmus ellenére kíméletlen és aktuális, a rendező értő kezekkel nyúlt tehetséges színészeihez – az eredmény pedig magáért beszél. A történet nem lobbizik a mobil mellett, de világossá teszi: kapálózhatunk, ahogy akarunk, a készülék immáron életünk része. Az azonban, hogy hogyan és mire használjuk, kizárólag rajtunk múlik.

Sergi Belbel: Mobil
Comedia negra digital

Fordította: Baksa Mercédesz és Duró Gábor

Sara: Naszlady Éva
Claudia: Molnár Erika
Rosa: Kakasy Dóra
Jan: Chován Gábor

Díszlet: Huszár Andrea
Jelmez: Kovács Andrea
Dramaturg: Duró Gábor
A rendező munkatársa: Tóth Péter

Rendező: Baksa Imre

Magyarországi bemutató:
Neptun Brigád
2009. március 7.
MU Színház