Egyre inkább szűkülő fekete lyuk a magyar irodalomban a rendszerváltás és az utána következő korszak. Ehhez járult hozzá a Magyar Napló és az Írott Szó Alapítvány regénypályázata is, amelyen Kiss Judit Ágnes A keresztanya című könyve után második és harmadik helyezést ért el Kondor László Csak néhány év és Nagy Gábor Álmatlanok és álmodozók című könyve. A pályázat kiírása szerint az 1989-90-es rendszerváltást és az azóta eltelt időszak társadalmi változásait, kulturális, morális tendenciáit kellett megragadniuk a pályázóknak. Noha az alább következő mindkét regény a rendszerváltás előtti korszakkal foglalkozik, ezen szépséghibát leszámítva hiánypótló művek.

Kondor László írásával kapcsolatban mindenek előtt érdemes a címre - Csak néhány év - kitérni, amelyet felfoghatunk úgy, mint az élet, a rendszerváltás előtt időszak vagy a főhős börtönben eltöltött éveire tett utalást. Azonban akármelyik megfogalmazást is nézzük, a címadás mindenképp ironikus. A „Csak” teszi az egészet keserédessé, mintegy tompítva azt, ami ellen nincs mit tenni, mert egy felettünk álló hatalom alatt nyomorogva csak az éltethet minket, hogy hamarosan vége lesz. A kiutat egyedül a halál, sokak számára pedig a disszidáció hozhat, bár van, ahol a kettő egybeesik…

A kisregény a visszaemlékezés lineáris vonalán halad. A regényidő egy levélírás ideje. Lendületes cselekményszövése, illetve a szereplők és a környezet ábrázolása nagyjából kiegyenlített viszonyban van, így áll össze egy könnyen olvasható, figyelmünket végig lekötő történetté. A regény olykor szinte nyomasztó hangulatát jól oldja a humor és az elmaradhatatlan, finom irónia.

Főhősünk, Konrád Péter, gyilkosság miatt börtönben ül, és egy régi cimborájának írott levélben meséli el odakerülésének okát, gyakorlatilag mindent, ami a jéghegy csúcsa alatt van. Konrád életét tehát az 1970-es évektől követjük végig: a gimnáziumtól kezdve a besorozáson át a regényidőig, azaz a levél írásának momentumáig. Életének fordulópontja a katonai időszak nehéz éveiben, a PORÉ-n, azaz a polgári repülőtéren történik, amikor is egy véletlen következtében összetűzésbe kerül Jan Sverre Veszprémivel. Innentől kezdve megindul a különféle szerencsétlenségek sorozata. Embert öl, persze akaratán kívül, egy alsóháti határátlépőt. Felmentése után hiába jut be álmai fellegvárába, a bölcsészkarra, az a tiszta lelkű fiú, aki alig iszik, nem dohányzik és még zsarolás hatására sem áll be téglának, távozni kényszerül, és egyszerű redőnyszerelő munkásként folytatja, amit folytatni lehet. A véletlenek sorozata végül elsodorja a végzetéig, Jan Sverre Veszprémiig, akinek elegáns házába kellene új redőnyöket felszerelni, s a sorsa beteljesedik.

Az író az olvasó éberségét többször kiszólásaival tartja ébren, mintegy szabadkozva, hogy ez a levél bizony kisregény méretűre sikeredett, amelyet helyenként tör csak meg néhány rövidebb intermezzo. Az itt szereplő alak kilétéről majd a regény végén és egyben csúcspontján hull le a lepel, vagy inkább a fedőnév.

Nagy Gábor kisregénye az elbeszélés az elbeszélésben trükkjével dolgozik. Cselekményszövése a krimik izgalmával párosul. A narrátor a főhős, Göre Gábor életében az emlékezet kiszámíthatatlan logikájával ugrál élete eseményei, egy görögországi utazás és a baráti beszélgetések között. A cselekmény lényegi része a talált kéziratban zajlik, amely egyre inkább erősíti hősünkben a gyanút, hogy már barátaiban sem bízhat.

A kézirat cselekménye egy átlagos magyarországi városkában játszódik, ahol titokzatos módón megcsonkított állatok és ezzel együtt álmatlanság kezd terjengeni, míg minden a feje tetejére nem áll. Az álmatlanságot, orvosi nevén insomniát, lelki tényezők okozzák, így a betegség természetesen szimbólumértékű, amelyet a regény következő mondata fel is old: „ez a fajta álmatlanság csak akkor tarthat ilyen sokáig, ha ti, elvtársak, a tudtotokon kívül, tulajdonképpen egyfolytában alusztok.”

Göre egyébként maga is művész, festő, szobrász, rajztanár, akit a rendszerváltás előtt többször meghurcoltak.

A regényben található kétfajta írás narrációja számomra nem eléggé különül el egymástól, az elvtársak ábrázolását pedig kissé sablonosnak érzem. Tényleg ennyire sematikusak lettek volna? Töménytelen mennyiségű vodka, meghágnivaló Valikák, együgyű boldogságok, hatalomfitogtatások a KRESZ-t nem ismerő biciklis gyerek előtt? A sablonosságot némileg ellensúlyozza a besúgásra kényszerített apa háttérbe szorult karaktere, aki egyesíti magában a lelkiismeretet, az esendőséget, a megtörést és az ezt követő torzulást.

A regény helyenként kitörő líraisága, túlzó jelzős szerkezetei kilóg a szövegből, s a görögországi nyaralás emlékképei sem eléggé kidolgozottak, felidézése szinte felesleges.

Kondor kisregényéből részletesebben megismerhetjük a rendszerváltás előtti világ bürokratikus, sokszor kafkainak ható világát, Nagy Gábor írása borúsabb, kevésbé mutat kiutat, inkább csak konok kitartást. A lényeg nem változik, a nagy testvér most is figyel…

Mindkét műben közös, hogy a sors, a végzet elkerülhetetlen, mint egy előre megírt rendszer, akár politikai, akár ontológiai szinten is vizsgáljuk. Tudatunk nőhet, de vele együtt nőnek a korlátok is.

A két írás valósághűen adja vissza a kor groteszk világát, mindennapjait azok számára is, akik hozzám hasonlóan még csak kisdobosok sem voltak, vagy már nem kellett bevonulniuk katonának, és akiknek a rendszerváltás előtti időszak valami távoli dolog, aminek indulóit zavarodott, értetlen vigyorral tudja csak az ember végighallgatni. Holott nincs még egy ilyen kor és egy ilyen ország, ahol ilyen bókok hangozhattak el szex közben: „Akkora vagy, mint egy vimesdoboz.”



KONDOR László: Csak néhány év, Bp., Magyar Napló, 2008., 188 o. 1680 Ft.

NAGY Gábor: Álmatlanok és álmodozók, Bp., Magyar Napló, 2008.,114. o. 1470 Ft.