Lázár Ervin és lánya, Zsófia meséjének színpadra állítása nemcsak arra tanít, hogy a bogarak is beszélnek, csak valami egészen más nyelven - a színpadon a tánc, a természetben pedig egy számunkra soha meg nem érthető, meg nem fejthető kódhalmaz segítségével -, hanem egyszerre közvetít olyan alapvető emberi érzéseket, tanításokat, amelyekre manapság nagy szükségünk van.

A KFKI Kamarabalett és a Madách Musical Tánciskola növendékei és táncosai a klasszikus balettől a néptáncon keresztül egészen a break-elemekig ötvöznek számos stílust és irányzatot, amelyekhez zenében, látványban mindvégig igazodik az előadás. Kentaur jelmezei a legkisebb korosztályt is segítik abban, hogy felismerjék a különböző bogarakat, a mese kasztjait, akiktől meg kell szerezni a kék leveleket. Hogy miért? Hát itt kezdődik a mese…

„Egy szeszélyes áprilisi napon az apu meg én gombászni indultunk az erdőbe. Előző éjszaka nagy zuhé volt, de most hétágra sütött a nap, vakítóan csillogtak a keréknyomok, mintha csak egy láthatatlan kéz ezüstszőnyeget gördített volna elénk, hogy el ne tévedjünk. Kézen fogva mentünk, ha a templomtoronyból valaki látcsővel figyel, azt látja, egy magas, fekete hajú, farmernadrágos férfi tarisznyával az oldalán nagy léptekkel rója az utat, mögötte egy kicsi, szöszke fejű emberke piros kezeslábasban futva igyekszik a nyomában.” Ezen az ezüstszőnyegen elevenedik meg a bogarak furcsa története: a grafitbogarak uralkodása idején hatalmas, kék virág nőtt a réten, amely olyan varázserővel bírt, hogy visszakergette a gonosz páncélfejű szürkebogarakat a föld alá. Egy óriási vihar azonban letörte a virágot, szirmait és szárát a különböző bogarak vitték magukkal: a szárat a szarvasbogarak támasztékul a szél ellen, a szirmokat a szeméthasznosító bogarak, a skarabeuszok, a hangyák és a legyek. Maradt viszont még egy kék szirom, amely a Szivárványos Bogárkához került. Egyedül volt, így a szürkebogarak könnyen bekeríthették, a karján meg is csípték, amelytől megbetegedett. Csillagszemű az egyetlen, aki megmentheti a szirmok és a szár visszaszerzésével, hisz csak így sikerül elűzni a páncélosokat és meggyógyítani Szivárványost.



A szürkebogarak, a sötétség megtestesítői, akik a föld alatt élnek, el akarnak pusztítani mindent, ami a fényekhez, a színekhez köthető. Mozgásuk monoton, robotszerű karmozdulataik jelképükké válnak, ezt utánozva mutatja meg a többi bogár, mitől fél leginkább. Csípésük velük egyenlővé teszi az ellenfelet, a szivárvány minden színében pompázó bogárka egyik karja merev és szürke lesz mindaddig, amíg újra a szárra nem kerül mind az öt szirom. Ezért cserébe a Csillagszeműnek kasztról kasztra kell haladnia, vállalnia a megmérettetéseket, megmutatni arra való rátermettségét, hogy a hangyák vagy éppen a szeméthasznosító bogarak közé tartozzon.

Tallér Zsófia és Faltay Csaba zenéi, hangjátékai mindvégig érzékletesen igazodnak az adott stílushoz, fényhez, hangulathoz; a komolyzene elemeit ugyanolyan bátran használják, mint a technót vagy a popot. Ami a legmegkapóbb az előadásban, hogy nem egy csillogó, szájat tátva tartó show-műsort látunk: a díszletezés egyszerű, mégis mindenre elég, a fényjáték bravúros, a jelmezek ötletesek. Nemcsak bogarakat látunk, hanem a hétköznapi élet szereplőit is: utcaseprőket, break-es bandát, focicsapatot, kisgyerekek gyülekezetét, orvost. Ezt a hétköznapiságot emeli fel Lázár Ervin és Zsófia meséje, valamint a színpadi adaptáció is a mesék világába, egy képzeletbeli helyre arról árulkodva: a szürke, esős februári mindennapok is tartogatnak csodákat.

Csak észre kell venni őket, ugyanúgy, ahogyan ezt a bizonyos másik nyelvet is meg kell értenünk.

Előadja: KFKI Kamarabalett, a Madách Musical Tánciskola növendékei
A mesét színpadra alkalmazta: 4 for one
Díszlet, jelmez: Kentaur
Zene: Tallér Zsófia, Faltay Csaba
Koreográfia: 4 for one: Sárközi Gyula, Jurányi Patrick, Kovács Zsolt, Kováts Gergely Csanád
Fotók: www.nemzetitancszinhaz.hu, Mezey Béla