A dramatizált változat néhány ponttól eltekintve hűen követi a regény cselekményét, és egyszerű, de jól működő megoldást talál a helyszín- és idősíkváltások megjelenítésére. Mindezt úgy teszi, hogy a regényt nem ismerő nézők számára is könnyen követhető, hogy éppen mikor és hol járunk. A fontosabb szerepeket ugyanis kettőzött szereposztásban játsszák: mást látunk a fiatalkori és mást a felnőttkori jelenetekben. Ez a kettősség lehetőséget nyújt a reflektálásra is: a fiatal Mihály rácsodálkozhat harminchat éves, megváltozott önmagára, a felnőtt pedig találkozhat azzal a bizonyos Karinthy-féle fiatalemberrel. Ahol pedig ez a reflexió elmarad, annak is jelentősége van, például a lényegében nem változó, csak néhány fokkal ördögibbé váló Szepetneki Jánosnál. Az ifjú- és felnőttkorban egyaránt megjelenő szereplők közül egyedül Ulpius Évánál nem kettőződik meg a szereposztás, egyértelmű jelzéseként annak, hogy ő – a többiektől eltérően – önmaga tudott maradni. A Bagó Bertalantól már megszokott módon a színpad szinte üres, néhány egyszerű tárgy jelzi a helyszínváltásokat, mint például a leereszkedő csillár az Ulpius-házat, a bőröndök az utazást, mindezt pedig a háttérként vetített városképek egészítik ki.

Van azonban egy-két olyan momentum, amely kilóg az előadásból, ahol indokolatlannak tűnik a regénytől való eltérés, és ez hatással van a jellemrajzokra is. Mindenekelőtt ilyen Lutphali Suratgar, a perzsa ópiumgyáros alakja, akit a regényben a Blake-vers tigrisével jellemez Szerb Antal: erő, titokzatosság és egzotikum árad belőle. A színpadon ezzel szemben tigris helyett egy túlkarikírozott, nevetséges cirkuszi pojácát látunk, akinek Erzsi mégsem tud ellenállni. Így a csábítási jelenet hálószoba-bohózattá alakul, megbontva az előadás hangulati egységét, és némileg hiteltelenítve Erzsi kispolgári értékrendet képviselő, minden frivolságtól mentes alakját.

Arra pedig, hogy mennyire nehéz megtalálni egy színpadi adaptációnál azokat a teherhordó pontokat, amelyek semmiképpen nem hagyhatók ki következmények nélkül az előadásból, a legkézenfekvőbb példa Mihály egyszerre szándékolt és akaratlan másik vonatra szállása. A darabból kimarad a lekésés lehetőségét félig játékosan, félig civakodva felvető párbeszéd, Mihályt egyszer csak ott találjuk egyedül, egy olasz kocsmában. Az Ulpius testvérekhez kötődő, öntörvényű és szabad ifjúságot addigra már felidézte a rettegve vágyott és félt olasz táj és kultúra, mint egy óriási Madeleine-motívum; és a megállapodott-megházasodott üzletember máza is kezdett töredezni. Mégis, kellene a rövid párbeszéd, hogy ne tűnjön ez a másik vonatra szállás teljességgel véletlen eltévedésnek, hogy érződjön belőle a lázadásnak, a szembeszállásnak, a kitörésnek legalább a felvetődő és félig-meddig átgondolt lehetősége, hogy Mihály ne csak sodródjon a saját életében.

Persze nem csak ezen múlik, hanem a felnőtt Mihályt megformáló Urházy Gábor László alakításán is, hogy – főleg az első felvonásban – ez a sodródás dominál, nem pedig a vágyódás valami elveszett után. Szerepformálásából hiányzik az az árnyalatnyi elemeltség, ami érthetővé tenné, hogy miért nem lehet számára elég jó az Erzsi melletti biztonságos-unalmas szokványélet. Urházy ott talál igazán magára és szerepére, ahol egy másik szereplő húzza maga után, mint például a Szegezdi Róbert alakította, Pater Severinusszal közös jelenetben, vagy az álarcosbált a haláltánc-motívummal vegyítő, a regény misztikáját néhány percre felidéző képben.

Az Ulpius testvérpár szerepében Szemenyei János és Holecskó Orsolya érzékletesen jelenítik meg azt a totális összetartozást, azt a saját, külön világukban létezést, amely elkülöníti őket környezetüktől. Holecskó Orsolya jó arányérzékkel, minden túlzástól mentesen alakítja a fiatal, egzaltált, mindenkit bűvkörébe vonó Évát, és a lényegében nem változó, csak finomodó asszonyt. Nagy Péter kamasz Mihálya úgy bolyong az Ulpiusok körül, mint akit megbabonáztak, de nem is akar szabadulni. Ligeti Kovács Judit Erzsi szerepében izgalmasabb és sokrétűbb jelenség annál, mint hogy csak úgy faképnél lehessen hagyni – rövidzárlatos epizódjáról a perzsával pedig nem ő tehet. Kiss Ernő Szepetneki Jánosként jó arányban keveri az ördögi nagystílűséget a kisstílű szélhámossággal. A sokszereplős darab a társulat túlnyomó részét megmozgatja, és néhányan élnek is a lehetőséggel, hogy kisebb szerepükben karakteres alakítást nyújtsanak. A már említett Szegezdi Róberten kívül ki kell emelni Mester Edit karcos-ironikus Tolnai Sáriját és Szakács László invenciózus, nagy energiákat mozgósító alakítását Waldheim Rudolf szerepében. Kovács Olgának Millicentként sajnos a jelmeze a fő ellensége: egyszerűen elvonja a figyelmet a benne küzdő színésznőről ez az amerikaiságát és ízléstelenségét túlhangsúlyozó papagájszínű valami. Ami azért is sajnálatos, mert Vereckei Rita jelmezei mindenki másnál szépen hozzásimulnak a szerephez és a szereplőhöz.

A darabban többször előkerül egy szimbolikus jelentéssel is bíró tárgy: az ördöggolyó. Ez egy elefántcsontból kifaragott, mintákkal áttört gömb, amiben több, kisebb gömb is található, mindegyik művészien megmunkálva, a legkisebb szabad szemmel már alig látható. Sokféle asszociációra ad alkalmat a csak részletekben befogadható valóságtól az egymást követő életszakaszok egymásra épülésén át a személyiség különböző rétegeiig. Szerb Antal regénye, ahogy az igazán jelentős művek, több gömböt tud egyszerre megmutatni. A színdarabban – akár az életben – egyszerre csak egyet látunk, és legfeljebb még a másiknak egy részletét. A Holdvilág és utasa nem laposodik a regény színpadi illusztrációjává, ugyanakkor nem válik a saját lábán is megálló, vérbeli drámává, összetett ördöggolyóvá sem. Valahol ott lebeg e két véglet között. De – ahogy az elején is mondtam – ne kívánjunk lehetetlent! Az csak ritkán sikerül.

Forgách András: Holdvilág és utasa
Készült Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye alapján

Mihály: Urházy Gábor László
Fiatal Mihály: Nagy Péter
Erzsi: Ligeti Kovács Judit
Ulpius Tamás: Szemenyei János
Éva: Holecskó Orsolya
Szepetneki János: Kiss Ernő
Fiatal Szepetneki János: Mihály Péter
Ervin, később Pater Severinus: Szegezdi Róbert
Fiatal Ervin: Vizkeleti Zsolt
Ellesley: Kricsár Kamill
Millicent Ingram: Kovács Olga
Tolnai Sári: Mester Edit
Waldheim Rudolf: Szakács László
Mihály Apja: Balogh Tamás
Pataki Zoltán: Hertelendy Attila
Lutphali Suratgar: Szakály Aurél

Dramaturg: Tucsni András
Díszlet és jelmez: Vereczkei Rita
Zene: Horváth Károly

Rendező: Bagó Bertalan

Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg
Ősbemutató: 2009. február 13.