Sopsits Árpád neve fontos a Szemle történetében, ugyanis 2001-ben a 32. Magyar Filmszemlén megnyerte a legjobb rendezői díjat. A mostani, 2009-es filmje kapcsolódik az akkori díjnyertes alkotáshoz, hiszen egy trilógiáról is beszélhetünk a Céllövölde (1989) a Torzók (2001) és A hetedik kör (2009) kapcsán. Mindhárom film témái azok a gyermek- és kamaszkori felismerések, amelyek mentén a fiatalok kialakítják saját viszonyulásukat az élethez és a halálhoz. A Torzók szikárabb filmnyelve egy kegyetlenebb gyerekkörnyezetbe irányít, ahol a körmös és az ajándéknak feltűntetett kegyetlenkedés mindennapos, s ahol a tragédia pont annyira véletlen, mint amennyire elkerülhetetlen. A Torzókban a szülőknek nemcsak a figyelmük, de a fizikai jelenlétük is hiány. A főszereplő mégis tovább utazik.

A hetedik kör ezzel szemben szimbolikusabb filmvilágot hoz létre. A történet napjainkban, egy vidéki városkában játszódik. Itt a fiataloknak van családjuk, saját szobájuk, motorjaik és számítógépes játékaik is. A tanóra után a mocsármenti plébániába járnak hittanórára. Gyerekek még, de már elég nagyok, hogy kérdezzenek, vagy akár megkérdőjelezzenek bizonyos tanításokat. A film ugyan leír egy történeti ívet, de a jelenetek nem kapcsolódnak szoros ok-okozati hálózatba, inkább csak pulzál az egész, mint a tüdő, mikor levegőt vesz, csakhogy itt minden egyes levegővételhez egy kérdés is tartozik. Emiatt a film kicsit töredezett, a jelenetek pedig nem egészre komponáltak, csak fel-felvillannak, mint egy emlék, mintha a naplót író gyerekszereplő gondolatait próbálná követni, minél hűebben. Az emlékezés pedig azt próbálja megfejteni, hogy mi minden kellett a gyerekhalálok megtörténéséhez, ráadásul ilyen kegyetlen, tudatosan önmaga ellen forduló módon.

A szereplők erőpárok, illetve erőpárok hiánya mentén elemezhetők. Először is van egy gyerekcsoport, akik mellett nincsenek felnőttek. Vagyis ott vannak, de nem figyelnek eléggé, és nem segítenek a fiataloknak a világ működésének megfejtésében. Talán ők se nagyon tudják, mi miért van, csak teszik a dolgukat. Az ő hiányukat némiképp pótolja a pap, akinek vannak válaszai: Isten dönti el, ki mikor hal meg. Az ő jellemrajza egy mozdulat, egy szívből jövő tánclépés a templom kongó csendjében és a bocsánatkérő-kérdő visszatekintés a megfeszítettre. Aztán megjelenik Sebestyén, a vörös hajú sánta fiú, akinek vannak történetei, s aki próbára teszi a kamaszok bátorságát. A játékai beavatások, eszmélések. Felröppen a döglött galamb és a hangya meghal a két ujja között. Ez hatalom, ez válasz. Az ő karaktere a legizgalmasabb kérdőjel a filmben. Nincs eldöntve, hogy csak egy szerencsétlen, árván maradt fiú, aki az anyja után üresen maradt tolószékkel sétálni megy, hogy a közben eleredt esőtől óvja az ott nem ülőt. Vagy éppen maga a Sátán, aki azért jött, hogy halálra buzdítson, és magával vigye a pap hitét. Kettejük harca el is vonja egy időre a figyelmet az akkor már megállíthatatlan tragédiáról. Ugyanis a harmadik lehetőség, hogy a fiú ott sem volt, csak a képzelet, vagy egy illékony katalizátor, olyan, ami csak a folyamat beindításához szükséges. A hetedik gyerek, aki elviszi a többieket Dante hetedik körébe: az öngyilkosok, istentagadók és felebarátaiknak ártók körébe.

A hetedik kör szociológiai látkép és oknyomozás helyett lírai hangvétellel mesél a halálba vezető útról. A jelenetek kifejezőereje nemcsak az elhangzó szövegekre, hanem a vizuális tartalmakra is épít. A domboldalon leguruló gumikerekek lenyűgöző látványa egy rövidfilm alapmotívuma is lehetne. A filmképet betöltő görcsös Krisztuskéz pedig, amiről a kamera tekintete a szent testet mosdatókra nyit, majd a szemeteszsákokban ülő, levegőért küzdő gyerekek sora: erős, hatásos képsorok. A zene pont ott hallgat el és ott csendül fel, ahol ez szükséges. Külön elismerést érdemel a fiatal színészek teljesítménye: a magabiztos hangon szónokoló Sebestyén és a haláltusát eljásztók szinte vágás nélküli, sokkoló jelenete.

A rendező saját bevallása szerint azokból a kérdésekből készített filmet, amik talán mindannyiunk fejében keringenek, de csak akkor szembesülünk a megválaszolásuk nehézségével, amikor egy gyerek tényleg megkérdezi. Pedig mennyire fontos, hogy legalább legyenek kérdéseink, hogy foglalkozzunk mindezzel. A hetedik kör című film elvarázsol, majd felráz. Vitát indít és gondolatot ébreszt.