Valószínűleg sokunknak eszébe jutott már, mi lenne velünk televízió nélkül. Főleg azokkal, akik tévéfüggőnek titulálják magukat. Biztos meglepődnének azon, hogy mi minden más is van a világban. Egyesek talán depressziósak lennének, de talán mégsem annyira, hogy gyógyszerfüggővé, alkoholistává vagy csavargóvá váljanak. Vranik Roland, egy BBC riportból is merítve az ötletet, azt gondolta, jó filmes témát szolgáltathat az eset. Talán igaza is volt, csak annyira sok a filmben hiteltelen és dramaturgiailag nem kidolgozott motívum, hogy a végeredmény nem arat osztatlan sikert.

Három testvér. Az egyik insomniában szenved, a másik családi gondokkal küzd, a harmadik egy halkereskedőnél dolgozik. Az alapprobléma gyökere azonos: egy ideje elsötétült minden televízió, minden monitor. A helyszín egy jelöletlen tengerparti város, ahol elhagyatott és félig kész épületekben tengetik mindennapjaikat azon kevesek, akik még nem mentek vagy tűntek el. A középső testvér felesége depressziós a tévé hiányától és saját családjától, csak egyetlen ember, a kórházban megmaradt férfi kolléga iránt táplál mélyebb érzelmeket. A férj és feleség közötti parázs vita mégsem emiatt kap lángra. Tragédia történik, az apa véletlenül megöli feleségét. A film leginkább arról szól, mi történik ezután a családdal.

A mű hiányosságai leginkább olyan jellegűek, hogy ha nincs adás, attól még miért nincs áram? Ha nincs áram, hogy van hűtő? Még ott van az akkumulátoros megoldás, mely látványos szerepet kap (a középső testvér üzletében futópadokon lehet feltölteni az akksikat), de akkor miért nincsenek mégse járművek? És attól, hogy nincs áram, a fizika törvényei is megszűntek? A kérdések sorát még bőven lehetne folytatni. Az alkotók kitaláltak egy csak a filmben megjelenő, belső logika szerint működő világot, ami azonban rengeteg kérdést hagy a nézőben. Az időtényezőt is igen sajátságosan oldotta meg a rendező: külső változások nincsenek a szereplőkön, csak egy-egy elejtett szóból értesülünk arról, hogy hetek (!) teltek el bizonyos események óta. A film „krimi vonalát” (anya megölése, hulla eltüntetésének kérdései, a gyilkosság kiderülésének körülményei) olyannyira eldolgozták a film szövetében, hogy a végső megoldásnak szánt momentum igazából nem is meglepő, nem kelt izgalmat, inkább csak tudomásul vesszük. Belefásulunk, belelassulunk mi magunk is a film világába, de elmerülni benne mégse tudunk.

Pedig az alapgondolat nem volt rossz, sőt a színészgárda sem. Rátóti Zoltán alakítja a családapát, Terhes Sándor az álmatlanságban szenvedő, energiáit „modern kertépítészetben” levezető testvért, Hajduk Károly pedig az uszodában becsajozó legifjabbat, aki szerepében kellőképpen visszafogott. Kerekes Éva az anya szerepében rövid, de szintén emlékezetes alakítást nyújt.

Határozottan pozitívumként kell említeni Pohárnok Gergely gyönyörű, ugyanakkor plasztikus képeit. A Magritte-festményekre erősen emlékeztető beállítások (tenger képének vizuális keretbe foglalása) a film végén nyernek értemet. Az utolsó kép által szolgált nézői szemléletváltásban megnyilvánuló „csavar” egészen jó ötlet, de mire idáig eljutunk, sajnos már ez sem lesz elég ahhoz, hogy ne akarjunk végre kiszabadulni a vetítőből.

Adás
Színes, magyar játékfilm, 90 perc, 2009.
Rendező: Vranik Roland
Forgatókönyvíró: Vranik Roland, Barta András
Operatőr: Pohárnok Gergely
Szereplők: Rátóti Zoltán, Terhes Sándor, Hajduk Károly, Wéber Kata, Kerekes Éva