A két moderátornak 12 filmet kellett megtekintenie a beszélgetés előtt, a probléma azonban abból adódott, hogy az amúgy is kis létszámú résztvevők igen keveset tudtak ebből a tizenkettőből a beszélgetés idejére megnézni, ráadásul a kísérőprogram alatt is kezdődött egy, a témába vágó alkotás (Három nővér).

A szervezetlenség nem csak ebben, de a beszélgetőpartnerek jelenlétében is megnyilvánult. Ugyanis majdnem nem volt kivel beszélgetni. Az érdeklődők a fent említett okokból nem tudtak hozzászólni, alkotókat pedig hivatalosan nem hívtak meg. A beszélgetésben résztvevő Kőszegi Edit rendező és alkotótársa, Szuhay Péter (Három nővér) bevallottan véletlenül értesültek erről a vitafórumról, és sajnos csak a filmjük vetítésének kezdetéig tudtak maradni. Érdemileg a beszélgetésbe kapcsolódott még Szalay Péter, a Nomád Pláza című film rendezője, illetve Daróczi János, az MTV-n futó Roma Magazin főszerkesztője.

Bevezetésként Sós Mária kiemelte Jeles András a Szemlén is futó, azonban a roma témájú filmek közé be nem válogatott filmjét, a Párhuzamos halálrajzokat. A kiemelés oka az volt, hogy a flimbeli egyik halálrajz az olaszliszkai eset volt. Márpedig a moderátorok szerint ettől az esettől fogva másképp kellene írni a „roma-filmtörténetet” is. Szuhay Péter erről azért nem volt meggyőződve, mivel szerinte nem ez volt az egyetlen ilyen eset, példának hozta az RTL klub egyik riportjában bemutatott Matisz papa történetét, annak gátlástalan beszédmódjával együtt, de korábbi eseteket is említett, indokolva, hogy szerinte nem olaszliszkánál kellene kezdeni.

A Párhuzamos halálrajzok tehát nem került a roma témájú filmek közé, a Dolce Vita című tévéműsor (a Roma Magazin műsorában adták) pedig egyáltalán nem került be e programba, valószínűleg éppen televíziós volta miatt. Sós Mária dicsérte az alkotást, mert fontosnak tartja, hogy a romák  tájékozódjanak külföldi sorstársaikról is, tudják, hogyan élnek például a koszovói cigányok.

Abból a 12 filmből, amit a Szemle kapcsán a moderátorok megnéztek, szóba került Muharos Attila Kapocs című munkája (református cigányasszonyról szóló portré, aki cigánymissziót működtet Kőbányán, de saját egyháza különböző megaláztatásoknak teszi ki származása miatt), illetve a Santostól Santosig (Bencsik Róbert filmje). Utóbbit azért marasztalták el, mert a főszereplő néger férfi mellett a romák csak fel-felbukkannak a filmben, de lényegi szerep nem jut nekik, a film mégis bekerült az e témákat taglaló filmek közé.

Kisebb vita kerekedett Kalla Éva kérdésfeltevéseiből. Először abból, hogy hozzá lehet-e nyúlni úgy a cigány témához, hogy az ne tartalmazzon prekoncepciókat, és ne erősítse a nézőben az előítéleteket, illetve hogy más szemmel dolgoznak-e a roma alkotók, mint a nem roma rendezők. Szuhay Péter véleménye az volt, hogy az ilyen jellegű kérdésfeltevés inkább elmélyíti az ellentéteket, a kérdés nem provokál, inkább a prekoncepciókra épít, és ellentétet konstruál a probléma enyhítése helyett. Kőszegi Edit szerint az ő filmjei nehéz sorsú emberekről szólnak, akik cigányok, nem pedig romákról, akik nehézsorsúak. A Három nővérben is a nyitottságuk miatt választotta a testvéreket, akik nők, és az a munka, amit végeznek, inkább olyan emberi, asszonyi érték, ami bárkinek dicsőségére válhatna. Azt pedig, hogy a cigány alkotók más szemmel dolgoznak-e, a nézőknek kell eldönteni.

Szóba került, hogy kétféle filmezés terjedt el szakmai körökben a Schiffer Pál-féle, illetve azok, melyeken nem érezni a szociológiai vonulatot. Akadnak olyanok, akik negatívan tematizálják a roma témájú filmeket (a Szemlén nincs ilyen), de például Szalay Péter a Nomád Pláza kapcsán elmondta, hogy ő kifejezetten pozitív kicsengésű alkotást szeretett volna létrehozni, hiszen nagyon megszerette filmje szereplőit. Szalay a maroknyi közönség felé fordulva később fontosnak tartotta elmesélni, hogy a filmje egyik résztvevője például azért vállalta a szereplést, hogy megmutassa, ő más, mint Győzike.

Fogalmi zavar keletkezett az antropológiai és a néprajzi filmezés közötti különbség kapcsán. Sós Mária azt mondta, szerinte szinonimák, Szalay szerint attitűdbeli különbség fedezhető fel, Szuhay Péternek azonban sikerült rávilágítania a lényegre, melyet mindenki elfogadott. Szerinte a néprajzi filmezés nem adatközlésre összpontosít, kívülről befelé közelíti meg a témát, ellentétben az antropológiaival.

A Kőszegi-Szuhay páros távozásával a viták elcsendesültek, az érdemi hozzászólások kimerültek a kötelező informatív közlésekben. Daróczi megköszönte az alkotóknak, hogy ilyen témákkal foglakoznak, és felkeltik a közvélemény figyelmét is, bár – tette hozzá – sajnos nem jutnak el kellő mértékben a tanárokhoz, diákokhoz ezek az alkotások, pedig talán segítenének leküzdeni az előítéleteket. Kalla Éva elmondta, hogy egy nagyobb szabású, évente megrendezésre kerülő Roma Filmfesztivál létrehozását tervezi, ahová Európa minden részéről ékeznének filmek. Ötleteik között szerepel még Szederkényi Miklósé is, miszerint Interneten legyen lehetőség épp úgy örökbe fogadni és havi apanázzsal támogatni a roma gyerekeket, mint ahogy a csángókat vagy az afrikaiakat. 

Sajnos a beszélgetők a rendelkezésre álló két órából épp a felét vették igénybe, de ez az idő arra éppen elég volt, hogy néhány fontos dologra felfigyeljünk. A szervezés körüli zűrzavarról már esett szó, a moderátorok állították, mindez nem az ő hibájuk, és a jövőben körültekintőbbek lesznek.

Ami azonban szintén szembetűnő: az ezzel a témával foglalkozó alkotók, esztéták és szociológusok alapvető kérdésekben nincsenek közös nevezőn, és azért beszélnek el egymás mellett, mert a másik álláspontot kialakult véleményükhöz képest újszerűnek és idegennek találják. A kommunikációs zavar csak sok beszélgetéssel, a másik nyitott füllel történő meghallgatásával és elfogadással küzdhető le. Ez éppoly fontos, mint az, hogy a romák és a roma témájú filmek kellő figyelmet kapjanak.