zene
2009. 01. 31.
Hangszerelési gyakorlatok
A Nemzeti Filharmonikusok koncertje 2009. január 23-án, közreműködött Báll Dávid (zongora)
Kocsis Zoltán mint hangszerelő mérette meg magát, amikor néhány éve készített Liszt-átiratait a sokak által csak hangszerelési csuklógyakorlatnak tartott Boleróval és a voltaképpen szintén zenekari feldolgozásnak tekinthető Páva-variációkkal együtt tűzte műsorra.
A Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója bő két évtizede vezényel s készít átiratokat – mindenekelőtt két hangszere, a zongora és a szimfonikus zenekar repertoárját közelítve egymáshoz. A 2000-es évek közepén bemutatott Liszt-átiratok bevallottan azért készültek, hogy a „hírhedett zenész” kevésbé ismert zongoradarabjai bebocsáttatást nyerjenek a zenekari estekre. Időközben az átiratokból összegyűlt egy csokorra való, s bár címe még nincs, legfőbb ideje Liszt-Kocsis: Kis Szvitként emlegetni. A Goethe Festmarsch, a II. elfelejtett keringő, az Obermann völgye, a III. elfelejtett keringő és a Mazurka brillante „tételekből” kreált összeállítást – a korábbi összeállításokhoz hasonlóan (lásd itt és itt) – nagy élvezettel dirigálta Kocsis, s zenészei is láthatóan örömmel játszottak.
Igaz azonban, hogy ez a szvit egyáltalán nem győzött meg arról, hogy jobban tette volna Liszt, ha az eleve zenekarra álmodott szimfonikus költeményei helyett (is) átiratokat készít. Talán azért, mert Kocsis hangszerelései túlságosan az „így csinálta volna maga Liszt is” jeligére készültek: bár basszuklarinétot és kontrafagott is alkalmaz, de szordinált rezeket, különleges ütőshangszereket vagy például altfuvolát nem ír elő. Azért egyszer szívesen meghallgatnék egy olyan változatot is, ami szánt szándékkal nem Liszthez hűen készült, hanem mondjuk olyan szemtelen invencióval, mint ahogy Ravel nem csak meg, de egyenesen áthangszerelte Muszorgszkij Egy kiállítás képei című monumentális zongoravariációját. Vagy érdemesebb volna a nagy zongoraművek szimfonikus átiratait elkészíteni?
A Liszt saját hangszereléseivel való összehasonlítás mindenesetre annál is inkább megállja a helyét, mert a koncerten közvetlenül a szvit után az A-dúr zongoraverseny következett. A zongoraszólót Báll Dávid játszotta, akiről bár szépeket olvashattunk a műsorfüzetben, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumán nem sok mindent csillogtatott meg előadőművészi kvalitásaiból. Előadását színtelennek és erőltetettnek találtam – persze lehet, hogy csak azért, mert a zenekar elfedte a zongora hangját. Ráadást mindenesetre nem hallottunk, pedig drukkoltam, hogy mondjuk a Mazurka brillante zongorán is megszólaljon. Elgondolkodtató, hogy fiatal zongoraművész a Nemzeti Filharmonikusokkal adott előző koncertjének is hasonló volt a visszhangja. Engedtessék meg, hogy könnyed átvezetés gyanánt egy másik „hírhedett”-et, Fáy Miklós Báll Dávidról írott sorait idézzem: „megeshet, hogy jól érezte magát, csak nem látszott rajta.”
Báll és Kocsis a martonvásári koncerten
Fotó: www.omniplan.hu
Kocsison viszont látszott. Meggyőződésem, hogy a második félidőben elhangzó Kodály: Páva-variációk, és az azt követő Ravel: Bolero (ami szintén variációs forma) azért került a koncertműsorra, hogy tovább merenghessünk az átdolgozás kérdésein, s más híres hangszerelésekkel vethessük össze Kocsis műveit. Kodály ugyanis amikor Ady – a jól ismert „Röpülj, páva, röpülj…” kezdetű népdal-szöveg változataként megjelölt – versét zenésítette meg, természetesen a népdal zenei motívumait használta föl, s ezt az 1937-es férfikari kompozíciót dolgozta át később (egyébként más szimfonikus műveiből ismerős harmonizációs és hangszerelési fogásokat alkalmazva) zenekari karaktervariáció-sorozattá. A Bolero felépítésére pedig talán még mindenki emlékszik az iskolából.
A koncert második felére azonban nem csak én fáradtam bele a hangszerelési gyakorlatok követésébe, hanem a zenészek is a sok szólisztikus szakaszba (no meg a programmal végigcsinált turnéba): az amúgy makulátlan előadást ugyanis egy ritkán hallható fuvolabaki és néhány sajátosan értelmezett bolero-ritmus zavarta meg. De megeshet, hogy az engem foglalkoztató (talán jelentéktelen) kérdéseken mások nem fáradtak el. A közönség ugyanis jól érezte magát, és ez látszott is rajta.
Liszt–Kocsis: Goethe-Festmarsch
Liszt–Kocsis: II. elfelejtett keringő
Liszt–Kocsis: Az Obermann völgye
Liszt–Kocsis: III. elfelejtett keringő
Liszt–Kocsis: Mazurka brillante
Liszt: II. (A-dúr) zongoraverseny
Kodály: Fölszállott a páva – változatok magyar népdalra
Ravel: Bolero
Közreműködött: Báll Dávid – zongora
Vezényelt: Kocsis Zoltán
Igaz azonban, hogy ez a szvit egyáltalán nem győzött meg arról, hogy jobban tette volna Liszt, ha az eleve zenekarra álmodott szimfonikus költeményei helyett (is) átiratokat készít. Talán azért, mert Kocsis hangszerelései túlságosan az „így csinálta volna maga Liszt is” jeligére készültek: bár basszuklarinétot és kontrafagott is alkalmaz, de szordinált rezeket, különleges ütőshangszereket vagy például altfuvolát nem ír elő. Azért egyszer szívesen meghallgatnék egy olyan változatot is, ami szánt szándékkal nem Liszthez hűen készült, hanem mondjuk olyan szemtelen invencióval, mint ahogy Ravel nem csak meg, de egyenesen áthangszerelte Muszorgszkij Egy kiállítás képei című monumentális zongoravariációját. Vagy érdemesebb volna a nagy zongoraművek szimfonikus átiratait elkészíteni?
A Liszt saját hangszereléseivel való összehasonlítás mindenesetre annál is inkább megállja a helyét, mert a koncerten közvetlenül a szvit után az A-dúr zongoraverseny következett. A zongoraszólót Báll Dávid játszotta, akiről bár szépeket olvashattunk a műsorfüzetben, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumán nem sok mindent csillogtatott meg előadőművészi kvalitásaiból. Előadását színtelennek és erőltetettnek találtam – persze lehet, hogy csak azért, mert a zenekar elfedte a zongora hangját. Ráadást mindenesetre nem hallottunk, pedig drukkoltam, hogy mondjuk a Mazurka brillante zongorán is megszólaljon. Elgondolkodtató, hogy fiatal zongoraművész a Nemzeti Filharmonikusokkal adott előző koncertjének is hasonló volt a visszhangja. Engedtessék meg, hogy könnyed átvezetés gyanánt egy másik „hírhedett”-et, Fáy Miklós Báll Dávidról írott sorait idézzem: „megeshet, hogy jól érezte magát, csak nem látszott rajta.”
Báll és Kocsis a martonvásári koncerten
Fotó: www.omniplan.hu
Kocsison viszont látszott. Meggyőződésem, hogy a második félidőben elhangzó Kodály: Páva-variációk, és az azt követő Ravel: Bolero (ami szintén variációs forma) azért került a koncertműsorra, hogy tovább merenghessünk az átdolgozás kérdésein, s más híres hangszerelésekkel vethessük össze Kocsis műveit. Kodály ugyanis amikor Ady – a jól ismert „Röpülj, páva, röpülj…” kezdetű népdal-szöveg változataként megjelölt – versét zenésítette meg, természetesen a népdal zenei motívumait használta föl, s ezt az 1937-es férfikari kompozíciót dolgozta át később (egyébként más szimfonikus műveiből ismerős harmonizációs és hangszerelési fogásokat alkalmazva) zenekari karaktervariáció-sorozattá. A Bolero felépítésére pedig talán még mindenki emlékszik az iskolából.
A koncert második felére azonban nem csak én fáradtam bele a hangszerelési gyakorlatok követésébe, hanem a zenészek is a sok szólisztikus szakaszba (no meg a programmal végigcsinált turnéba): az amúgy makulátlan előadást ugyanis egy ritkán hallható fuvolabaki és néhány sajátosan értelmezett bolero-ritmus zavarta meg. De megeshet, hogy az engem foglalkoztató (talán jelentéktelen) kérdéseken mások nem fáradtak el. A közönség ugyanis jól érezte magát, és ez látszott is rajta.
Liszt–Kocsis: Goethe-Festmarsch
Liszt–Kocsis: II. elfelejtett keringő
Liszt–Kocsis: Az Obermann völgye
Liszt–Kocsis: III. elfelejtett keringő
Liszt–Kocsis: Mazurka brillante
Liszt: II. (A-dúr) zongoraverseny
Kodály: Fölszállott a páva – változatok magyar népdalra
Ravel: Bolero
Közreműködött: Báll Dávid – zongora
Vezényelt: Kocsis Zoltán
További írások a rovatból
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Más művészeti ágakról
Oksana Karpovych: Lehallgatva című filmje a 21. Verzió Filmfesztiválon