For English speaking readers, here is a pdf version of the second part of the interview (Psilodump interview part 2).

Aláfestő zenének pedig szóljon Psilodump egyik Svédországi koncertfelvétele (mp3)

PRAE.HU: Jelenleg több, mint 13000 hallgatód van a Last.fm-en, és felhasználóként is rajta vagy. Hogy tetszik neked a Last.fm? A Myspace-en jobban lehet terjeszteni a zenét?

A Last.fm mókás. Érdekes látni a sok hallgatómat. Szintén betekinthetek mások hallgatási szokásaiba, például a nagyobb közzététel és jobb képzettársítás tekintetében bizonyos anyagok sikeresebbek. Ez mind nagyon érdekes, de nem sok köze van a zenéhez való kapcsolatomhoz.

Másrészt a Myspace-t szuper-gagyinak találom. A művészet groteszk asszimilációja egy platformra a munkáid bemutatása érdekében aggodalmat és undort kelt bennem. Mintha majdnem arról lenne szó, hogy a myspace bizonyítékként funkcionál arról, hogy vagy valaki. Minél több barátod lesz és minél nagyobb játszottsági statisztikád, annál jobb vagy? Természetesen, ha valaki ezáltal több hallgatóhoz tud eljutni, van benne haszon, de 6 darab rossz minőségben lejátszható számmal bemutatni magad, nem igazán mond semmit a munkáidról, a háttérbeszorított képességeidről, hacsak nem valamilyen egyszerű propagandafogás vagy. A koncepciót nem csak rendkívül felületesnek találom, hanem napjaink kulturális nárcizmusát is látom benne. Ahelyett, hogy a myspace érdekes ötleteket és kísérleteket bemutató közösségként funkcionálna, inkább a művész tömör referenciájaként működik. Fogalmam sincs mennyire segít a myspace a zenék terjesztésében, de bizonyos, hogy hatást vált ki.

PRAE.HU: „Csak én gondolom így vagy az Internet többé-kevésbé tényleg értelmetlenné vált?” – teszed fel a kérdést az egyik blogposztodban, melyben rámutatsz arra, hogy ez valóban igaz, megemlítve a főbb tüneteket és az okokat… Mi lenne az úgynevezett megoldás erre a problémára?

Pár éve a művészeknek még saját weboldaluk volt, ahol bemutatták magukat, zenéjüket, és személyesebbé, lényegibbé tudták tenni az egész élményt. Ma különböző helyekre préselnek össze mind, mint például a myspace-re, ahol „mindenki ott van”, ahelyett, hogy honlapokat csinálnának, melyek esetében nem biztos, hogy bárki meglátogatja azokat. A munkák személyesebb és érdekesebb közzétételének módjai egyre csökkennek, és minden ugyanabba a gyors fogyasztásra alkalmas formába asszimilálja magát. Mindent azonnal ki kell állítani egy portálon, és rögtön eladási ajánlatokat kapsz, fotókat és videókat mutathatsz be egy "one brand-szupermarket" divat szerint. Minden előadót úgy helyeznek el, hogy versenyezzenek egymással, és elengedhetetlen igény van a művészek popularitás szerinti – és nem alkotásaik szerinti – összehasonlítására.

Ha nem vagy fent a populáris portálokon és közösségi oldalakon, tartanak-e téged valakinek, és ugyan miért érdekelnéd az embereket annyira, hogy megkeressenek? A promóció és a versengés fontosabbá válik, mint érdekes tartalomra lelni. Nagy igény lett arra, hogy részt vegyünk valamiben és valaminek a részévé váljunk, mert senki sem akar egyedül lenni és kimaradni semmiből. Jobban érdekli az embereket az, hogy figyelemhez jussanak, mint hogy valami elismerésre méltót csináljanak? Ki lesz az közülünk, aki mindannyiunk információit elfogyasztja majd?

Nem látok megoldást, és úgy hiszem, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy kimaradjak ebből a cirkuszból és folytassam azt, amiben a legjobb vagyok. Nemsokára befejezem az új honlapomat, és remélem, hogy a rajongóim figyelmét visszairányítom majd a myspace-emről vagy más portálról. Remélem a rajongóimat jobban érdekli a munkáim mélysége és tágassága, mint a felszín és a "sikeres" próbálkozásaim.

PRAE.HU: Az egyik barátom azt mondja, hogy ha elhagyjuk a "magától értetődő" és valóban "gagyi" médiumokat, ugyanúgy nem tehetünk már semmit, mivel így rögtön elérjük a másik végletet, a kulturális elitizmust. Mik lennének ezek az ideális "elismerésre méltó" dolgok szerinted a zenével kapcsolatosan?

Az elismerésre méltó dolgokon valami jót értek. Nem értékelésre vagy visszajelzésre vadászást, ami alapján standardeket hozhatunk létre, hanem valamit, amit te magad is meghallgatnál és élveznél. Nos ez nem túl könnyű, ha valaki a társai jutalmára vagy büntetésére hagyatkozik. A barátoktól vagy ismerősöktől kért visszajelzés sem túl nagy segítség, mivel mindegyiküknek megvan a saját elképzelésük arról, hogy te milyen ember vagy, és hogy illik-e valami hozzád vagy sem. Ha valaki mindent a könyv szerint csinál, ha megveszi a jó szintetizátorokat, vagy ugyanúgy tesz, ahogy a többiek, a siker vagy hírnév, sőt még az élvezhető zene ugyanúgy nem garantált.

Nem hiszem, hogy maga a zene fontos volna a hírnév játékában. Inkább csak ürügy vagy ikon. A legtöbb dolog a lehetőségekből vagy a véletlen egybeesésekből születik. Nem azt mondom, hogy a sikeres emberek nem végzik jól a munkájukat vagy tehetségtelenek. Úgy értem, hogy nem mindenki léphet be, és amint kiválasztottak egy reprezentatív személyt, a többi jelentkezőt hazaküldik. Ha vetsz egy pillantást a különböző szubkultúrák történetére, érteni fogod, mire gondolok.

Értem mire akarsz kilyukadni az elitizmussal kapcsolatosan. Talán nem mindenki tudja olyan szépen vagy reprezentatívan megcsinálni a honlapját. Így a különböző platformok, mint például a myspace jó módszer lehet annak megmutatására, hogy művészként is létezel. Ebben az esetben úgy vélem, van egy kiegyensúlyozottság e jelenség jó és rossz oldala között, ahogy minden mással is így van ez. De még mindig nem látok megoldást, tényleg. :)

PRAE.HU: Mit gondolsz a "nagy kiadóknál megjelent chiptune remixek"-szituációról? A jelenséget gyakran több fórumon kritizálják… Lehet, hogy egyszerűen kulturális sznobizmussal fertőzöttek vagyunk?

Pontosan. A szubkulturális klikkek viselkednek így. Azzal foglalkoznak, hogy ez mainstream és az pedig underground. Valami, ami mainstream figyelemnek van kitéve, nem ront semmit egy úgynevezett underground szubkultúrán. Sőt, úgy gondolom, a szubkultúrák maguk is elegánsan megoldják saját mozgalmaik elrontását. Ez komoly képmutatás, és tulajdonképpen az érem másik oldala. Mindkét oldal kizsákmányolja a zenét és a kreativitást. Más célokat részesít előnyben, mint a hangzás fejlesztése. A zene egy passzív valutaként funkcionál és ürügy a hírnév megszerzésére és növelésére. Hogy ez sikerüljön, normákat és asszimilációkat kell integrálni a zenébe, és odáig kell hámozni azt, hogy megfeleljen a megállapított paramétereknek, melyek meghatározzák a stílust vagy műfajt. A különböző elektronikus zenei szcénák tagjai arról vitatkoznak, hogy ez vagy az igazi vagy hamis, míg sokan mások arról vitatkoznak, hogy az elektronikus zene "igazi" zene vagy sem. Ugyanazok az elnyomó vezérelvek érvényesek itt is, mint azokban a szcénákban, amiktől ezek a közösségek függetlennek érzik magukat. Az embereknek le kellene nyugodniuk egy pillanatra, és végiggondolniuk miről szól az egész.

Nem izgatnak a fórumok. Akik hangos kijelentéseket tesznek, gyakran csak egyszerűen nagyszájúak, akik azt gondolják, hogy rájöttek a dolgokra, és hiba az ő szavaikat készpénznek venni, mintha mindenki más gondolatát ők képviselnék. Amúgy kit érdekel? :) Utálom a fórumokat. ;)

PRAE.HU: Mit csináltál mostanában? Mondtad, hogy szükséged van egy kis pihenésre…

Az utóbbi két évben egy albumon dolgoztam, ami a Demon Tea-nél jelenik meg. Ez egy ausztrál kiadó, ami megadta számomra, amire mindig vágytam; totális szabadságot kaptam, bármit megtehettem, amit akartam. Eredetileg egylemezes koncept-albumnak terveztem az anyagot, mint ahogy az előző albumaimat is. Rögtön elkezdtem új számokon dolgozni, ahelyett, hogy bármi olyat belevegyek, ami már létezett ezelőtt. Több tonna kiváló új darabom lett végül, csak épp nem fejeztem be egyet sem közülük.

Ez elég hamar gondot okozott, mivel alkotói válságba kerültem mindegyik szám befejezésénél, és a velük való munka sokkal problémásabbá vált, mint gondoltam. Nem hogy nem fejeztem be sok zenét, hanem túl sok anyagom lett, ami nem fért el egy lemezen. Nem beszélve arról, hogy az összes szám rendkívül összetett és részletekkel telített volt. Szintén nem tudtam átlátni a számok felett, hogy koncepciót alakíthassak ki. Így depressziós lettem a nyomás hatására, és rájöttem, hogy nagy felelősséggel jár, ha teljesen szabad kezet kapok mindenben és határidőt sem tűznek ki. Mindezek mellett nem akartam csalódást okozni a kiadónak sem, őket még mindig annyira érdekelte az album, mint amennyire először engem is. Az album ezalatt a két év alatt egy szörnyű kínszenvedéssé vált, és a „Dolgoznom kellene az új albumon”-kifejezés majdhogynem fájdalmas szólássá is vált a hétköznapjaimban.

Végül elmagyaráztam a kiadónak, hogy túl sok anyagom van egy lemezre, így örömmel elvállalták inkább egy dupla-CD kiadását. Hirtelen sokkal több mozgásterem lett. Ugyanakkor azt is eldöntöttem, hogy felhagyok a terveimmel, félelmeimmel és elvárásaimmal, és tartanom kell egy kis önvizsgálatot, hogy kitaláljam, igazából mit is akarok. Felvázoltam sok új számot, amikkel a legkevésbé voltam elégedetlen, és hozzáadtam néhány régebbit is, amiket újjáalakítottam.

Kicsit túl sok track lett végül megint – néhány további munka után kiszelektáltam még több számot, ezután már csak a 25 legjobb maradt meg. Az eredmény az eddigi legváltozatosabb, összetettebb és kidolgozott (nem-koncept) albumom lett, amit valaha készítettem.

Épp most masterelik és nemsokára kiadásra kész lesz. Az egyetlen, ami hiányzik a borítóterv, amit a holland Edwin Van Aalderen készít, ő csinálta az előző, Never Heal c. albumom borítóját is. Az album megjelenése utánra terveztem egy remélhetőleg jól megérdemelt pihenést. Emellett talán a némileg társasági életemet is feléleszthetem. Habár úgy hiszem ez nehéz lesz, mivel kétségtelenül még mindig egy őrült munkamániás vagyok.


Hasznos linkek:

Psilodump weboldal
Psilodump a Discogson
Psilodump a Last.fm-en