Egy újonnan alakult színház nyitóelőadásaként inkább veretes drámára, nemzeti klasszikusra tippelnénk, a Weöres Sándor Színház azonban más utat választott. Meghívták Egressy Zoltánt, hogy írjon darabot a városnak, a városról. A munkába bekapcsolódott a rendező, Dömötör Tamás is, és felhasználták a társulati tagok ötleteit és a helyi közgyűlési jegyzőkönyvek „aranyköpéseit" is. Az így létrejött „zenés időutazás két részben” kerettörténete szerint (egy helybéli nyugdíjas Szaratov-hűtőszekrényből szerkesztett, „lokálisan fixált” időgépével) a városvédő bizottság tagjai végigjárják Szombathely történelmének fontosabb állomásait, hogy pénzt szerezzenek a sokévtizedes álom, az önálló színház megvalósítására. Egressy Zoltán mintha maga is mentegetőzne, amikor a beköszöntőben arról ír, hogy a színmű leadásával tett egy ajánlatot, amivel a színház a saját belátása szerint élhet, illetve hogy az előadás minőségéért a drámaírónak már nem kell felelősséget vállalnia. Nem tudom, a színház mennyiben tért el az ajánlattól, mindenesetre tény, hogy az Egressy-drámáktól megszokott feszes szerkezet helyett egy jóval lassúbb, néha egyenesen terjengős előadást láthatunk. Mind a kerettörténetnek, mind az egyes „történelmi színeknek” jót tett volna, ha abba a bizonyos lokálisan fixált időgépbe beépítenek egy gyorsító szerkezetet is, ami a három és fél órásra nyúló időutazást megkurtítja kicsit.

Ugyanakkor világos és értékelendő a szándék: minél többet megmutatni a város múltjából, a ráismerés örömével ajándékozni meg a helyi közönséget. (Még a szereplők vezetékneve is vasi falvakat, városokat idéz Csepreghy-Nagy Vilmostól Rumi Máriáig.) Nem lévén helybéli, biztos, hogy egy sor poénról és utalásról lemaradtam, annak ellenére, hogy mellettem ülő kolléganőm, aki ide járt főiskolára, időnként kommentálta az elhangzottakat („ez egy patak, ami rendszeresen kiöntött”, „ez a város volt Szombathely testvérvárosa”). Az örök riválisnak, a közel harminc évvel korábban színházhoz jutott zalai szomszéd várnak küldött kedves fricskákat viszont odavalósiként pontosan értettem. Ez a helyi íz azonban a darabnak csak az egyik – bár kétségkívül egyik legfontosabb – rétege. A helyi és nem helyi politika karikírozott játszmáin és bárhol fellelhető jellegzetes szereplőin azonban a lokálisan máshova fixált nézők is kiválóan szórakozhatnak.

Ahogy a színlapon szereplő „zenés időutazás” megjelölés is jelzi, bajban lennénk, ha korrekt műfaji besorolást kellene adni a darabról, amelyben a népszínmű keveredik az operettel, a reflektált irónia a reflektálatlan pátosszal. Ez az eklektika vagy Csemege-kosár jelleg (ez utóbbi a maga tárgyiasult formájában az előadás egyik fontos kelléke) a zeneválasztásban is tetten érhető, és néha felmerül a gyanú, hogy az adott zeneszám azért került a darabba, hogy kiderüljön, hogyan tud énekelni a számot előadó színész. (Többnyire jól.)

A kisebb-nagyobb szerepekben az egész társulatot felvonultató előadás alkalom arra is, hogy a nézők megismerkedjenek a színészekkel, akiken egyáltalán nem látszik, hogy ez az első együttes szereplésük; összecsiszolt, egyenletesen jó teljesítményt nyújtanak. (Igaz, néhányan közülük, ahogy Dömötör Tamás rendező is, a Kamara Savaria keretében már évek óta együtt dolgoznak.) Szembetűnő az a figyelem, ahogy minden részlet, apró jelenetmorzsa kidolgozására odafigyeltek, az egész előadáson érződik a közös játék felszabadult öröme. Az aprólékos műgond a jelmezeket és díszleteket is jellemzi, bár a díszlettervező kezét nyilvánvalóan megkötötték az ideiglenes játszóhely színpadtechnikai adottságai.

Nemcsak a városvédő bizottságban, de a darabban is főszerepet játszik a joviális, hol pragmatikus, hol ábrándokat kergető elnököt alakító Szabó Tibor, aki a történelmi színekben más-más szerepekben más-más arcát tudja megmutatni. A mindenkori főnök örök jobb kezének szerepében Péter Kata az egyik legjobb alakítást nyújtja, ráadásul még kiválóan táncol és énekel is. Kiss Mari Sárvári Emíliája a kelleténél talán egy árnyalattal harsányabb kezdés után szeretnivalóra visszatompított, örök lelkesedésben égő, megkésett hippilány-karaktert formál. A darabra amúgy is jellemző nyelvi humor, a rontott szójátékok Vlahovics Edit kicsit korlátolt és nagyon naiv Rumi Máriájának a szájából hangzanak a legemlékezetesebben. Jordán Tamás alakítja Feri bácsit, a feltalálót, Einsteinre és a Vissza a jövőbe habókos tudósára egyaránt emlékeztető hajkoronájával. Feri bácsi a II. világháborúban lebombázott színházban nőtt fel ruhatáros édesanyja mellett, az időgépért cserébe mindössze egy színházbérletet szeretne, hiszen ott, a színházban tud a legjobban aludni, és ott tud jókat álmodni. A nyilvánvalóan a személyére írt szerep (amihez hozzájön még a 9700-ban játszódó „falanszter szín” archívum-őrének alakja, aki az emberi jelenlétről és együttlétről szóló színházról már csak hallomásból tudhat) felvillant valamit abból az elkötelezettségből, ami a színházalapítót Szombathelyre hozta.

A Weöres Sándor Színháznak még nincs önálló épülete, a HEMO-nak nevezett volt Helyőrségi Művelődési Központban kezdte meg működését. Ezt onnan tudom, hogy odafelé menet háromszor tévedtem el, és négyszer igazítottak – igen kedvesen és részletesen – útba. A megkérdezettek közül ketten is elmondták, hogy lesz majd épület, de addig is, milyen jó, hogy színház már van. Elsősorban nekik szól ez az előadás. De nem csak...

Egressy Zoltán – Dömötör Tamás: 9700
zenés időutazás két részben

Szereplők:
Vas Gyula, elnök, valamint több múltbéli személy: Szabó Tibor
Ibolya, a titkárnője, valamint több múltbéli személy: Péter Kata
Natália, fővárosi vendégművésznő, időutazó: Németh Judit
Feri bácsi: Jordán Tamás

A SZOmbathelyért SZEretnék TEnni VAlamit Városvédő Bizottság tagjai, időutazók:
Sárvári Emília: Kiss Mari
Csepreghy-Nagy Vilmos: Trokán Péter
Toronyi Lajos: Szerémi Zoltán
Rumi Mária: Vlahovics Edit
Vépmegyeri Géza: Szabados Mihály
Szabó M. Bertalan: Endrődy Krisztián

Továbbá Szombathely lakosai különböző múltbéli korszakokból, neves és névtelen történelmi személyek:
Bálint Éva, Csonka Szilvia, Czapkó Antal, Czukor Balázs, Horváth Ákos, Kálmánchelyi Zoltán, Kelemen Zoltán, Orosz Róbert, Vass Szilárd, Balogh János, Borbiró András, Budai Dávid, Csernay István, Farkas Ádám, Kristóf Roland, Lévai Tímea, Nagy Eszter, Németh Gyöngyi, Nyulassy Attila, Papp-Ionescu Dóra, Poppre Ádám, Pusztai Fanni, Schmidt Róbert, Senkovics Petra, Simits Zsuzsa, Szabó Róbert Endre, Szalay Katinka, Unger Tünde

Díszlettervező: Mészáros Tibor
Jelmeztervező: Kárpáti Enikő
Zeneszerző: Benkő László
Koreográfus: Bodor Johanna

Rendező: Dömötör Tamás
Weöres Sándor Színház, Szombathely
Bemutató: 2009. január 16.