Upor László, a darab fordítója írja ezt abban a tanulmányában, amely az Európa Kiadó kortárs ír drámakötete, a Pogánytánc végén jelent meg. Éppen ez a kettősség, ez a mindvégig eldönthetetlen, kétes állapot, amelyben a mérleg hol ide, hol oda billen, ez a megítélhetetlen világ az, amely kidomborodik a darabban. Csupa becsődölt alkoholista a szánalmas életével, akik mégis megnevettetnek, újra és újra meglepetéseket okoznak.

Ez a kortárs ír szerző, Conor McPherson Tengeren című darabjának világa, amelynek minden egyes szereplője a középpontban áll. Ha nagyon erőszakos akarok lenni, megteszem Mr. Lockhartot főszereplőnek (címszereplőnek, tekintve, hogy az ír darab eredeti címe The Seafarer, azaz A tengerész). Az ír és brit olvasók körében valószínűleg nyilvánvaló, hogy létezik egy ugyanilyen című óangol vers. Ennek ismeretlen szerzője olyan számkivetettségről és magányról beszél, amelyet mégis szívesebben választ a szárazföldi élettel szemben. Talán ugyanilyen magányos, örökké bolyongó lélek Mr. Lockhart (Kálid Artúr) is, aki azért jelenik meg éjszaka, hogy újabb lelket vigyen magával. Ő az ördög, a világirodalom jól ismert alakja, aki paktumot köt, s be is hajtaná a vállalást, ám nem mindig jár sikerrel.

Ezúttal sem teszi, a kérdés csak az, hogy vajon meddig nem? Mennyi haladékot kap Sharky, és milyen célok megvalósítására? Talán van még mit tennie? Erre utalhat, hogy bátyja ekkor aggódik érte először, ekkor adja át a neki vásárolt karácsonyi ajándékot is. Sharky (Ilyés Róbert) erős és izmos, kocsmai verekedések állandó résztvevője, az örök vesztes. Minden munkahelyét elveszíti, ahogyan barátnője is más karjaiban köt ki, de most új és józan életet akar. Így kezdi gondozni vak bátyját is, aki kihasználja a helyzetet – ő a kiszolgáltatott, ám erősebb és befolyásosabb. Ilyés Róbert pontosan alakítja az ideges, saját döntése miatt őrlődő, szélsőségek között sodródó, kiábrándult figurát. Sikerül megteremtenie az ellentmondásos testvéri kapcsolatot legfontosabb partnerével, Mucsi Zoltánnal, amiben a sajnálat mellett megjelenik az elfojtott düh, a menekülés vágya, de a „zsarnokság” is. Richard ugyanis az a figura, akinek eszébe sem jut, hogy másfajta élet is létezik, vagy ha megkísérti is ez a gondolat, rögtön semmivé foszlik a társaság, az ünnep, az ital, a kocsma keltette mámorban.

Sebő Rózsa lomos díszletei között folyamatosan rendet akarnak tenni a szereplők Sharkyval az élen, de ez sosem sikerül. Valami mindig megzavarja, Richard mindig kiborít valamit, egész egyszerűen lehetetlen a káosz megszüntetése a lakásban. Ahogyan a szereplők életében is: mindannyian túlzottan zűrös alakok.

Ivan Curry (Gados Béla) tulajdonképpen „belecsöppen” ebbe a szituációba, s akkor is képtelen kimászni belőle, ha az egész családi élete rámegy. A feleségétől is ide menekül, és ő az, aki „megmenti” Sharkyt az ördögtől, hisz a látszólag vesztes pókerparti végén felismeri, hogy mégis a barátja győzött. Mr. Lockhart rá is emlékszik, vele is találkozott már, s megmentette az életét, amiért cserébe a lelkét akarja majd. A „…még találkozunk…” talán éppen arra utal: ő lesz a következő. Az ördög kártyázik, résen van, állandóan figyel, decens öltönyével és viselkedésével sehogyan sem illik ebbe a társaságba, ám egy idő után mégis fény derül arra, hogy az ő élete sem különb. Magányos, elhagyatott, mindig újabb zsákmányra vágyik. Higgadt, halkan és szuggesztíven beszél. Ijesztő magabiztossága mégis csődöt mond, hiszen veszít.

Sharky embert ölt, ő szabadította ki a börtönből, de Sharkynak soha, évekig eszébe sem jutott, hogy következhetett ez be:

LOCKHART: Ugyan már, emlékszel te. Csak emlékszel arra a pillanatra, amikor az őrök reggel kinyitották az ajtót, és szóltak, hogy szedd a holmit, és húzz el?
SHARKY: …Igen…?
LOCKHART: Azt én rendeztem így. Mert pókereztünk, és te nyertél.
(…)
LOCKHART: A reggel fia vagyok, Sharky. A kígyó a Kertben. A lelkedért jöttem ide ezen a karácsonyon, és ráment az egész kibaszott napom, hogy megtaláljalak. Egyezséget kötöttünk. Játszottunk, a szabadságod volt a tét, és te megígérted - megígérted! -, hogy még egyszer játszhatom veled.

Rendkívül sűrített az a nyelv, amelyet Conor McPherson használ, tele van utalásokkal, szélsőségek között mozog, hol nagyon is stilizált, hol pedig a legcifrább káromkodásokkal teli, így sokat elárul a beszélők jelleméről.

Hogy valóban más dolog-e, ha valaki ír whiskeytől és Guinnesstől válik alkoholistává, nem tudni. A darab végére semmi nem változik, talán a holnap is ugyanilyen lesz, talán nem, bár mintha előbbire utalna a magyar fordítás címe. Ugyanolyan lét jellemzi majd a szereplőket, ahogyan Mr. Lockhart is tovább hajózik a tengeren. Kérdés: mikor tér vissza, hogy még egyszer próbálkozzon?