Egy eldugott, nyolcadik kerületi kultúrház rajzszakkörének keretei között, a kreativitás jegyében kezdődött… A csoportot először Kreatív Csoportnak (később Krecso) nevezték el, majd FAFEJnek (Fantáziafejlesztő gyakorlatok) majd INDIGOnak (InterDiszciplinárisGondolkodás). Aki létrehozta, Erdély Miklós (1928-1986), az életében alig elismert, mégis az egyik legnagyobb hatású avantgárd művész: építész, képzőművész, író, filmes. Az avantgárd második hullámának erről a leginspirálóbb időszakáról jelent meg egy könyv Kreativitási gyakorlatok, FAFEJ, INDIGO – Erdély Miklós művészetpedagógiai tevékenysége 1975-1986 címmel. A kötetet két művészettörténész állította össze, Szőke Annamária és Hornyik Sándor.  
Egy kis, alternatív kultúrházban…

Az Erdély-életmű feldolgozásának jelentős lépése ez a kötet, mely dokumentumgyűjteményként szolgálhat a kutatóknak és hasznos lehet az életművet fontosnak tartó fiatalabb művészgenerációk számára is. Az 1998-ban a Műcsarnokban megrendezett életmű kiállításon Erdély Miklós egykori munkatársának, Maurer Dórának a tanítványa, Kapitány András Erdély több jelentős installációját rekonstruálta Szőke Annamária segítségével, aki egyetemi művészettörténeti tanulmányait követően lett az 1986-ban elhunyt művész hagyatékának egyik gondozója. Külön mutatták be Erdély Miklós pedagógiai tevékenységét. Ebben a munkában asszisztensként közreműködött Hornyik Sándor fiatal művészettörténész, aki az INDIGO csoportról írta a szakdolgozatát. Hogyan is kezdődik az INDIGO története?  Papp Tamás népművelő 1975-ben meghívta Maurer Dórát és Erdély Miklóst, hogy tanítsanak rajzot illetve szobrászatot a Ganz Mávag Művelődési Központ rajzszakkörében. Közösen kitaláltak egy másfajta tanfolyamot is, amit először Mozgástervezési és kivitelezési gyakorlatoknak, később Kreativitási gyakorlatoknak neveztek. Több volt ez, mint egy, csak a művészet iránt érdeklődő, főiskolára jelentkezni akaró fiataloknak előképzést nyújtó szakkör. Később autonóm képzési formává alakult, a mozgásra, a művészeti alkotófolyamat elemzésére, kísérletezésre és a közös alkotásra helyezték a hangsúlyt. Megmaradt a gyakorlatok leírása is: például úgy ültették le a hallgatókat, hogy az egyik kezüket egy zsinórral egymáshoz kötötték; így az egyik rajzmozdulata a másikat is befolyásolta. A gyakorlat végén értékelték a létrejövő érdekes, szokatlan formációkat. Elsőként használták föl művészi céllal a még nagyon kezdetleges, kevesek számára hozzáférhető videótechnikát és filmre is készítettek gyakorlatokat. A film webes feldolgozása az Artpool Művészetkutató Központ honlapján tekinthető meg.

Kreatív és  interdiszciplináris

Az avantgárd művészetfelfogása szerint a művésznek valami teljesen újat kell létrehoznia. Ez Erdély Miklós esetében több művészeti ágban érvényre jutott. A filmben, a képzőművészetben és a költészetben egyaránt alkalmazta a montázst, mint alkotási elvet. Gondolkodásában meghatározó volt Erika Landau kreativitásról írt, magyarul a hetvenes évek közepén megjelent könyve, amely tárgyalja a kreativitásról szóló különféle felfogásokat, és a kreativitásra nevelés fontosságát. Erdély interdiszciplináris, azaz több tudományágat, szakterületet közösen érintő kurzust vezetett, mely az 1978 végén alakult INDIGO csoport nevében már meg is jelent. Előzményeként, 1977-ben elkezdett egy fantáziafejlesztő gyakorlatokkal foglalkozó kurzust, FAFEJ néven. A Kreativitási gyakorlatok-korszakban kapcsolatban voltak az Új Zenei Stúdió tagjaival is, Sáry Lászlóval, Jeney Zoltánnal, Vidovszky Lászlóval.  

A szén, a homok meg az aludttej

Az INDIGO csoport tematikus kiállításai közül az első a szénre, mint anyagra épült. A hagyományos szénrajzok helyett, de azok felhasználásával létrehoztak például egy environmentet: a padlót vastagon beterítették koksszal, kiállítottak egy női aktot ábrázoló szénrajzot csirkeháló alatt, egy másik szénnel készült aktot pedig kályhacsővel világítottak meg. Szintén anyaghoz kötődött a Homok és mozgásformái kiállítás, amelyről ezt írta Erdély: „Sokat bíztunk egy körülbelül 6 köbméteres homokdűne viszonylagos monumentalitására, de egy fölé akasztott fregoli (Böröcz András) árnyéka hazaivá zsugorította ezt a verőfényt és tikkadtságot árasztó szobaszaharát. A fregolira erősített kék celofán árnyékába szélfútta homokot vetítettünk, enyhítve a hőség képzetét.” Később megrendezték a Művészkijárat című tárlatot, amelynek témája a jel és jelentés volt. Ennek előzménye az volt, hogy – mint Erdély írta az 1981-es INDIGO-katalógusban: „A Budapesti Nemzetközi Szemiológiai Kongresszus szervezőitől megbízást kaptunk, hogy rendezzünk egy, a kongresszussal kapcsolatos bemutatót. Bár később a rendezőbizottság ettől művészetpolitikai okokból eltekintett, mi a kiállítást mégis megtartottuk az INDIGO csoport kiállítási sorozatának keretében.” A Művészkijáraton különféle anyagokból hoztak létre installációt: egy hatalmas medencét teleöntöttek tejjel, s miután az megaludt, indigópapírokat helyeztek és prizmán keresztül szivárványt vetítettek rá, majd befújták spray-vel. De „anyagtalan” témákat is feldolgoztak, mint például a Hűség című kiállításon, amelyen elvont formában is próbálták megjeleníteni a hűség fogalmát. Erdély például vett két nagy fanyelű kést, és úgy kalapálta őket össze, hogy mindkettő hegye belefúródott a másik fanyelébe, Enyedi Ildikó egy gyümölccsel leevett ingbe belevasalta a gyümölcsfoltot, Ulrich Péter akciója pedig ez volt: egy föltekert fáslit kigurítani, majd a másik végéről föltekerni. Utolsó kiállításukat 1984-ben rendezték, Ami személyes és ami szent címmel, amelynek keretében Simone Weil könyvcímére, illetve mondatára készítettek munkákat.

A csoportok szellemiségének örökösei

Ebben az időszakban a zen népszerűsége jelentősen növekedett a nyugati világban, és Erdély számára mintául szolgált a zen tanító furcsa reakciója a tanítvány kérdésére, vagy a kérdésfeltevés szokatlansága, amit a csoportfoglalkozásokon és mindennapjaiban is alkalmazott. Sok, ma is neves művész volt „indigós”, köztük Enyedi Ildikó filmrendező; Peternák Miklós és Sugár János, akik a Képzőművészeti Egyetem Intermédia Intézetének - amely bizonyos értelemben Erdély tanítási módszerének az örököse – tanárai; a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (korábban Magyar Iparművészeti Egyetem) tanító Szirtes János és Böröcz András képzőművész, aki Révész L. Lászlóval indigós korukban közös performance-okat hozott létre. Erdély Miklós halála után többen úgy gondolták, hogy a hazai művészeti szcénában nincs mit tovább keresniük.  Böröcz András például New Yorkban él, Lábas Zoltán díszlettervező, Bori Bálint és Nemesi Tivadar képzőművészek Németországban telepedtek le.

Értékes dokumentumok

A könyv alapja az Erdély Dániel és Nemesi Tivadar által tervezett, 1981-ben megjelent katalógus és Hornyik Sándor szakdolgozata volt, amely Szőke Annamária témavezetésével született. Az „alapanyag” sok képpel, adattal, szöveggel, dokumentummal bővült a szerkesztés során, többek között most olvasható először az egyik INDIGO-összejövetel fönnmaradt hanganyagának átirata. A kiadványt bibliográfia és kronológia teszi teljessé. A 532 oldalas kötetet négy kiadó közösen jegyzi: a Böröcz András és László által létrehozott 2B Alapítvány, a Gondolat Kiadó, az Erdély Miklós Alapítvány és az MTA Művészettörténeti Kutató Intézete, amelynek igazgatója, Beke László, az Erdély-hagyaték egyik gondozója, szintén tagja az Erdély Miklós Alapítványnak. A kiadás anyagi támogatásához Louise McCagg amerikai szobrásznő, az Erdély család régi barátja is hozzájárult.

KREATIVITÁSI GYAKORLATOK, FAFEJ, INDIGO

Erdély Miklós művészetpedagógiai tevékenysége 1975-1986

összeállította: Hornyik Sándor és Szőke Annamária

MTA Művészettörténeti Kutatóintézet – Gondolat Kiadó – 2B Alapítvány – Erdély Miklós Alapítvány

Budapest, 2008

532 oldal

Ára: 4800 forint