Poénok tömkelegét élvezhettük a Jógyerekek képeskönyve előadás során, mondhatni az egész egy nagy poén volt – azt hiszem, másképp nem is igen működne ez a darab. Egy eredetileg gyerekeknek szánt, brutális mesékbe bújtatott parabolasorozatot néztünk mi, felnőttek, groteszk paródiának felfogva a látottakat, önfeledten szórakozva a naturális testszétszaggatáson, az ömlő véren. Nem mondom, át kell esni az első lelki támadáson, ami az embert éri a színpadi testi támadás által, amikor letépik a gyerek orrát. Aztán semmi gond. Innentől csak napi, mondhatni évi rutin: jön a gólya (Uramisten, tényleg jön, hatalmas, piros csőrrel, beadja a gyereket), a gyerek valami – a felnőttek megingathatatlan értékrendje által – rossznak ítéltet tesz, amiért persze meglakol; várja őt a halál: fulladás, elvérzés… És ez ismétlődik vagy nyolcszor.

A színpad egy hatalmas nyitott képeskönyv – nyilván a díszlet, a figurák (tehát a gyerekkönyvből átvedlett, gyerekperspektívából nézve óriási bábgólya is), a maszkokkal a felismerhetetlenségig eltorzított színészek ezt voltak hivatottak imitálni.

Az Örkény Színház társulatának legjobbjait vonultatta fel az előadás, tényleg nagyon jó ez a csapat, de most különlegesen kiemelkedtek abban, hogy (nem csak az erős, torzító smink miatt, hanem a játékuk folytán) nem afféle tőlük már jól megszokott manírok és gesztusok sorát tárták elénk, hanem erős és önálló karaktereket formáltak meg. Csak arra tudok gondolni, hogy sikerült annyira megteremteni egy világot a maga saját szereplőivel, hogy többé nem Bíró Krisztinák és Hámori Gabriellák álltak előttünk, hanem Petike és Robika és a többi gyerek, szülő, nyuszikórus – agresszív, vadászpuskát hordó nyúlmamával.

Nem jelentéktelen szempont egy „sokk-operaként” definiált darab esetén, hogy énekelni és mozogni is tudnak ezek a színészek. Néhány hangszer, gyerekdal szándékú betétdalok, röpke tánctételek, hogy a sopánkodó vagy finoman veszekedő szülők (Csuja Imre papa és Széles László mama) táncolhassanak, és a falzett hangú Mr Chor (Máthé Zsolt) kórusként adják a darab zenei vázát. Ehhez jön a tánc vagy a Chaplin-mozgás utánzása, esetleg a vízbe fulladt gyerek körüli halacskák úszkálása. Bármi.

Stíluskeverék volt ez, de olyan, hogy öröm volt nézni. Gálffi László köti össze a meséket. Cinikus narrátor, a színpad széléről kommentál, a nézők közé szaloncukrot hajít (Cukormentes! – mormogja orra alatt). Anakronisztikus szövegek, blőd dalszövegek (szintén The Tiger Lillies-től, mint a zene), kifacsart mondatok, szerkezetek (szépni szép; fáter, máter dolorosa; nincs a hómnál szvítebb hóm), amilyeneket már jól ismerünk Parti Nagy Lajostól, akinek a magyar szövegkönyvet köszönhetjük. A tükörkép, bábjáték és árnyjáték adta lehetőségeket is kihasználja a rendezés – paródia, hatalmasra nagyított ál-imitáció formájában.

Az ember azon nem gondolkozik, miért jut éppen a Hamlet egy színházi főrendező eszébe, hogy bemutassa. De ez? Honnan szedték? Mindenesetre jó, hogy szedték. Főleg annak fényében, ahogy a kivitelezése sikerült. Kifejezetten nagy teljesítménynek tűnt ez a produkció, ötletességben és azok egybeszervezésében, kompaktságában, színészi (és énekesi, zenészi) alakításban. Így hát, világossá vált, hogy nincs annál borzalmasabb, mint amikor egy szülőnek meghal a gyereke. Ám ha egymás után nyolc hal meg, akkor lehet, hogy a szülő is ügyetlen némileg...


Julian Crouch és Phelim McDermott:
Jógyerekek képeskönyve
Sokk-opera
az Örkény István Színház és a Művészetek Palotája közös előadása

Zeneszerző: The Tiger Lillies
Szövegkönyv: Parti Nagy Lajos
Rendező: Ascher Tamás

Dr. Roboz - Gálffi László, Dr. Chor - Máthé Zsolt, Anyusunk - Széles László, Apusunk - Csuja Imre, Petike - Bíró Krisztina, Jannika - Für Anikó, Robika - Hámori Gabriella, Fricike - Kerekes Éva, Konrádka - Pogány Judit, Fülöpke - Takács Nóra Diána, Augusztinka - Debreczeny Csaba, Hennike - Polgár Csaba

Díszlet: Izsák Lili
Jelmez: Nagy Fruzsina
Zenei vezető: Darvas Ferenc
Bábok: Nagy Fruzsina

Bemutató:
Művészetek Palotája
2009. január 17.

További előadások az Örkény Színházban!