bezár
 

film

2009. 01. 17.
Robert Redford tökösségben alulmúlta önmagát
Robert Redford: Gyávák és hősök
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Robert Redford tökösségben alulmúlta önmagát Mindig nagy szomorúsággal tölt el, amikor egy sikeres, mondhatni intézménnyé váló személyiség úgy kezd kapálózni az amúgy biztonságos környezetben, mint akit épp egy több mázsás szürke cápa készülne a sötétség mélyére rántani.

prae.hu

Robert Redford szinte példátlan pályát tudhat maga mögött, ám mintha meglett korára nem találná a megfelelő szóképet arra, hogyan is fejezze ki érzéseit az őt körülölelő őrült világgal kapcsolatban, s ezért csak úgy esztelenül rohan egyik olcsóbb filmből (Az utolsó erőd, Az emberrablás) a másikba.

Az utolsó erődben Redford azzal kísérletezett, hogy egy börtönben modellezze az amerikai társadalomat uraló, megdönthetetlen hierarchikus rendszert, míg a Gyávák és hősökben a filmikon nem kevesebbre vállalkozott, minthogy 88 percben (!) lerántsa a leplet a hatalmi gépezetről, és jól összesarazza a világ csendőri szerepéből lassan ismét kieső ország, Amerika vezetőinek orcáját. Hogy terve eladható legyen a legnagyobb "cenzúra" idején is, Redford olyan arcokkal vágott neki nagy igazságosztó hadműveletének, mint Tom Cruise és Meryl Streep. Ők hárman, kéz a kézben fogták hát magukat, és pengeélesnek látszó vádakkal a tarsolyukban, valamint mindenre elszánt tekintetekkel felszerelkezve elindultak a nagy Fehér Ház felé, hogy odaérvén jól megmondják a magukét a nagy fehér republikánus varázslónak, aki két választás során is oly ügyesen bűvészkedett, hogy a világ tátott szájjal figyelte, miként csinál cirkuszi közönséget a béke és rend országának lakóiból. Az igazság nevében meghirdetett nagy menet nem lett egyéb, mint liberális sztárok zagyva hangoskodása, s mire odaértek, a gyilkos fegyverből egy aprócska kicsorbult tőr maradt. 
Gyávák és hősök - Tom Cruise
Egy szenátor (Tom Cruise), egy talpraesett újságíró (Meryl Streep), egy munkájában kissé megkeseredett egyetemi tanár (Robert Redford) és patrióta diákjai állnak a figyelem fókuszában. Életükben egy valami közös: Amerika afgán fronton történő térnyerése. A történet egy fiatal srác nevelésével indul, akit tanára próbál jobb észre téríteni. A tanmese, mellyel a prof a lázadó, de értelmes nebulót próbálja tanulásra bírni, egy közelmúltban megtörtént, tragédiába torkolt katonai bevetés krónikája, melynek főszerepében két, az iskola helyett a frontot választó amerikai áll. A tanári szoba biztonságán kívül egy másik szobán is zajlik az élet: egy executive producer nyer bebocsátást a nagy állami gépezet egyik élharcosához, aki egy órára megnyílik riporterünk előtt, s nem maradhat titokban semmi.
Gyávák és hősök - Meryl Streep
Redford három egymást keresztező történetszál kibontásán keresztül kínálja fel számunkra a huszonegyedik század eddigi leghosszabb, a kihirdetett győzelem dacára mégis elnyúló háborúját megfontolásra, és próbálja megfogalmazni, mivé lesz egy nemzet, ha a benne hívő ifjak a támogatás és a beléjük fektetett bizalom dacára mégis hazájuktól több ezer kilométerre, egy hegy oldalában véreznek el. A kiválasztott dramaturgia önmagában trendi és hatásos, hisz manapság a néző már jobban viseli a parametrikus narratívát, mintsem hogy a klasszikusan elmesélt történethez ragaszkodna. A gondokat az okozza, hogy a három, egymást élesen keresztbe vágó szál semmilyen módon nem képes egy egészet alkotni – hogy a szépen kirajzolódó kép be tudjon inteni a tárgyalt rendszernek.

A Redford által dirigált Streep és Cruise – bár hitelesen adják elő a nagy "majd mi most jól megmondjuk, mitől rossz a világ" show-műsort – valójában nem mondanak semmi újat. Amiről beszélnek, az egyetlen, a CNN előtt megfogant magzatnak sem tud változásra ösztönző tételeket közvetíteni.
Gyávák és hősök - Robert Redford
Mr. Cruise kígyóbűvölő szeme és hamis mosolya, Mrs. Streep életeket sirató könnyei, és nem utolsó sorban Mr. Redford megható tanmeséje összességében nem más, mint egy erőtlen és szánalmas giccsáradat, melyben az üzenet és a szándék őszinte volt, csak épp a tálalás az, ami olyan közönségesre és átlátszóra sikeredett, mintha egy utolsó dilettáns hollywoodi  filmkészítő két parti között dobta volna össze a filmet.

A régi iskolából táplálkozó direktor ugyanis hiába vette komolyan saját magát és a sztorit, ha nem volt elég bátor, hogy valóban prófétát játsszon. És tökösségben is alulmúlta magát, hisz elég csak megnézni kortársa, Mike Nichols legutóbbi karikatúráját, a Charlie Wilson háborúját, és rájöhetünk, hogyan lehet két óra leforgása alatt kifordítani önmagából a hidegháborút, és viccet csinálni a belőle busásan megélő, nagyon-nagyon komoly és szellemileg érett amerikai bürokráciából.

Gyávák és hősök (Lions for Lambs)
Színes magyarul beszélő amerikai filmdráma, 92 perc, 2007
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott.
Dolby Digital
Rendezte: Robert Redford
Szereplők: Robert Redford, Meryl Streep, Tom Cruise
Forgalmazza: InterCom

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Iván István --


További írások a rovatból

Margherita Vicario: Gloria! - XXII. Olasz Filmfesztivál - MittelCinemaFest 2024
Oksana Karpovych: Lehallgatva című filmje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Matthäus Wörle Ahol régen aludtunk és Miklós Ádám Mélypont érzés című dokumentumfimje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Interjú Szilágyi Zsófia filmrendezővel Január 2. című filmjéről

Más művészeti ágakról

gyerek

Válogatás a bábszínház adventi programjaiból
A 2024-es Aranyvackor pályázat díjátadójáról
Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című verséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés