A történet szerint Maxi (Javier Cámara), az előkelő madridi étterem főszakácsa régen elvált feleségétől, és gyerekeivel sem tartja a kapcsolatot. Homoszexualitását nyíltan vállalva éli a szingli férfiak gondtalan életét egész addig, amíg volt felesége halálos beteg nem lesz, és Maxinak egyik napról a másikra kell beletanulnia az egyedülálló szülő szerepébe. Emellett kamasz fia, Edu sem könnyen barátkozik meg a gondolattal, hogy apja a férfiakat kedveli.

Nacho G. Velillának ez az első játékfilmje, korábban a 7 vidas (7 élet) című Spanyolországban több évig sugárzott sitcom producer-rendezője volt, melyben egyébként Cámara is szerepelt. A Melegkonyhában is a szituációs komédia kliséiből indul ki, erre utal a szerelmi háromszög univerzális képlete, a félreértésekből adódó szabályszerű nevetésinger valamint a mindig ugyanúgy vicces és sohasem változó karakterek felvonultatása. Maxi, az ambiciózus séf és kibírhatatlan természetű főnök, barátnéja, Alex, az élete férfiját reménytelenül kereső harmincas nő vagy Ramiro, a mocskos szájú, de a gyerekek nyelvén értő, mindig jófej barát különböző kombinációkban egymás mellé helyezve rengeteg helyzetkomikum és nyelvi poén ürügye lesz.

A történet másik fordulata akkor következik majd be, amikor Maxi szomszédjába költözik Horacio, a szívdöglesztő argentin focista. Maxi kapva kap az alkalmon, és megpróbálja összehozni Alexszel, ámde kiderül, hogy a két férfi „egy csapatban játszik”, és meg is tetszenek egymásnak. Szegény Alex hoppon marad, de a tévedések vígjátéka innentől már magától megy. Ebben fontos kellék lesz a szekrény: hol a bánatában részeg Horacio véli ajtónak, és zuhan bele, hol pedig Alex rejtőzik el benne, nem túl sikeresen.

Mikor a nyitójelenetben a vendéglő alkalmazottai azt találgatják, vajon ki lehet az álruhában utazó rettegett étteremkritikus, akkor önkéntelenül is a Szárnyát vagy combját eleje jut eszünkbe, de szerencsére a Melegkonyha a hetvenes évek fingós poénjainál valamivel magasabbra céloz. Jól látszik, hogy a a film helyenként megpróbál túllépni a helyzetkomikum kliséin, és ez leginkább Javier Cámara játékának köszönhető. A magát folyton színpadra képzelő, vicces szövegét szünet nélkül lökő séf időről-időre elbizonytalanodva lép ki szerepéből. Ilyenkor önjelölt bohócból döntésekre és lemondásra kényszerülő hétköznapi figurává változik. Ő az egyetlen, akin jellemfejlődést vehetünk észre.

Amennyire mértéktartó Cámara játéka, időnként annyira idegesítő tud lenni Alex, akit Lola Dueñas alakít. Nem az a baj vele, hogy valószerűtlenül buta liba, aki abban tévhitben szenved, hogy mindenképpen kurvának kell öltöznie, hogy a férfiaknak tessen. Ez még bőven beleférne a műfajba, de a teljesen váratlan és mesterkélt sírógörcseinél már feszengeni kezd a néző. Kár érte, mert olyan komolyabb filmekben, mint A belső tenger vagy a Volver sokkal összeszedettebb volt.

A helyszínváltásokat bájos gyerekrajz-inzertekkel emelik ki, innen tudjuk, hogy Maxi vendéglője a madridi Chueca-negyedben van, a melegek és művészek központjában, abban a városban, ahol két éve néppárti (azaz konzervatív!) polgármester celebrálta az első egyneműek közti házasságot. Talán a helyszín adta természetesség is szerepet játszik abban, hogy a film sikerrel kerüli el a melegekkel kapcsolatos közhelyeket. Maxi és Horacio nem áldozatok, a homofóbia pedig legfeljebb áttételesen van jelen.

A megoldás után kutatva Maxi a szüleihez utazik vidékre.  Akárcsak a Volverben, a helyváltoztatás itt is a múlt keresésére utal. Tékozló fiúként tér vissza házsártos anyjához, akiben Chus Lampreavét ismerjük fel, a nyolcvanas évek Almodóvar filmjeiből ismerős szemüveges nénit. És ha már a gyökereknél vagyunk, Maxi apja se az a tipikus csontheteró macsó, hiszen ha valaki társaságban kizárólag csak felejthető színvonalú buzivicceket képes mesélni, ott bizony kilóg a látens lóláb.

Végezetül el kell mondani, hogy a film legnagyobb erénye a poénoknak a televízió nézettségi adatain próbált precíz adagolása, így még a kínos pillanatokon is képes túllendülni. Ha valaki látta négy évvel ezelőtt a Vágyastársakat, akkor most is hasonló élményre számíthat. Annyi a különbség, hogy Maxi és Horacio románcát a téma kényessége miatt olyan szemérmesen tálalják, mintha nem is spanyol filmről lenne szó, úgyhogy a 16 éves korhatárt én bőven túlzásnak találtam. Talán nem akkora szpojler, ha annyit elárulok, hogy csók azért lesz a végén.

Fuera de carta
Színes feliratos spanyol romantikus vígjáték, 111 perc, 2008.
Rendező: Nacho G. Velilla
Forgatókönyv: Nacho G. Velilla, David Sánchez Olivas, Oriol Capel Mir, Antonio Sánchez Olivas
Szereplők: Javier Cámara, Lola Dueñas, Fernando Tejero, Benjamín Vicuña, Luis Varela, Chus Lampreave, Cristina Marcos, Alexandra Jiménez, Junio Valverde
Bemutató: 2009. január 1.
Forgalmazó: Cirko Film