irodalom
2009. 01. 01.
A megnyilatkozó széttárt combjai elrejteni hivatottak valamit
Emma Ovary tényleg hatszor gyorsabban öl?
Elöljáróban annyit mindenképp megemlítenék: nagyon hasznos tippet kaptam Emmától, hogyan tekinthetjük a Bibliát abszolút funkcionális eszköznek. Bár sokat hallottam már erről a módszerről, nem gondoltam, hogy ilyen egyszerű. Amikor szembekerülök egy problémával, felütöm, és ha mázlim van, ott nyílik ki, ahol kell.
A könyvbemutató színhelye az SM`S Café: lakk, bőr és abszurditás, például a sarokban egy ketrecben keresztre feszülő bőrszerkós teddymaci, csillogó vörös szaténnal borított falak, szexuális játékszerekkel teli vitrinek. Maga Emma szinte elveszne ebben a különös közegben, ha nem díszítené apró termetét torzonborz égővörös kabátka - szolidan hátrafogott szőke haj, fekete keretes szemüveg, akár egy tévelygő bölcsészlány. (Akár?) Lukács András pár bevezető szavát követően részletet hallunk a könyvből, mégpedig Emma hangján - újabb érdekes kontraszt a rendezvény sugallt légköre és az írónő között. Lágy intonációjú, néha enyhén elcsukló hang ez, furcsán csengenek rajta a vulgaritások, pedig a kötet egyik legkeményebb szövege került kiválasztásra. Zavarban vagyok, mert nem egy érces, szétdohányzott kontraalt recsegi a fülembe, hogy „pina”, „ánusz” meg „komótosan baszni kezdett”; ha így volna, talán nem érdekelne ennyire ez az egész. Emma után Lukács Mester Dóra szexoktatót és társadalomkutatót faggatja a pornó helyéről a mai ember életében, mialatt asztaltársaimmal kissé ízléstelen, halk poénokat eresztünk meg arról, milyen jó meló lehet szexoktatónak lenni. Megtudom, hogy míg minket gyerekként az érdekelt, mire jó az a fura gumiizé apáék fiókjában azon kívül, hogy lufit lehet belőle fújni, a mai gyerekeket sokkal jobban izgatja, mi minden férhet egy nő vaginájába és egyáltalán mit keres ott a szőlő. Később Urfi Péter osztja meg velünk, milyen gondolatokat ébresztett benne a könyv, és a kecsegtető reklámszlogent követően –„most kedvező áron vásárolhatják meg” - a bemutató hivatalos része üdvös váratlansággal véget ér.
Hazafelé a villamoson bizsereg a tenyerem, de megállom: csak otthonom jótékony magányában merülök bele a kötetbe. Néha azon kapom magam, hogy elismerően bólintok: jó a csaj. Tud írni. Több diplomája van, igen, ez is elhangzott ma este. Valami mégsem stimmel, valami zavar… az a hang…
…ami ugyanaz a hang, ugyanaz a finomság, amely a könyv minden egyes betűjét áthatja - kivéve azokat az oldalakat, ahol szexuális aktusokról olvashatunk. Ott nincs báj, nincs lepkeszárny, Emma rideg és pontos, mint az anatómia professzora. Értem a szándékot, csak nem szeretem. Tekintve, hogy a műfaji megjelölés „pornóregény” - a szerző szerint a pornó mint szövegnyelv használata -, különös, hogy éppen ezek a részek működnek legkevésbé. Azt sem vitatom, hogy évezredünk elejének nagy találmánya „a szerző, aki ott sem volt”, aki úgy írja le a történést, mintha nem is vele (jelen esetben, mintha csak a használható és kihasznált testével) történt volna az egész. Viszont ebben a szövegben néhol olyan kerek, bonthatatlan egészek vannak, amelyek hatására nem nézem el a szexszel kieszközölt megúszást. Valójában itt van az ebem elhantolva: megúszásnak érzem ezt a túldimenzionált formanyelvet - nevezetesen a pornót -; nem tudok szabadulni a gyanútól, hogy a megnyilatkozó széttárt combjai elrejteni hivatottak valamit, ami sokkal veszélyesebb egy vaginánál. Például: „Kedvenc gyakorlatom, mikor körív mentén forgok, mondjuk tour pas de bourréval, de lehet-e bőgve, pláne Ithala nélkül, ilyesmit csinálni? Viszont Ithala szerint az ember legyen fegyelmezett, úgyhogy mondjuk, hogy lehet.” Egy ronggyá használt klisével élve: a testet könnyű lemezteleníteni, a lelket meg…
Ha a saját korukban pornográfnak bélyegzett világklasszisokra gondolok, mondjuk Nabokovra vagy Joyce-ra, a határtalan bátorságot csodálom bennük. Azt, hogy Nabokovot olvasni nem azért okoz fizikai gyönyörűséget mind a mai napig és századszor is, mert hűha, a vén kéjenc Humbert fajtalankodik a tizenkét éves Dollyval, hanem mert nem az olvasó vagyok, aki olvas egy szeretkezésről, hanem az olvasó, aki szinte maga is szeretkezik a szerzővel és a szereplőkkel. Ennek az aktusnak pedig kevés köze van ahhoz, hány irodalmár akarná kive(r)nni a részét Mrs. regényének pornószekciójából.
Vagy lehet, hogy egyszerűen nem szeretem a pornóregényeket. Nem tudom, mit kell ilyenkor tenni. Hol is a Bibliám?
Emma Ovary blogja
Fotó: Pál Dániel Levente
Hazafelé a villamoson bizsereg a tenyerem, de megállom: csak otthonom jótékony magányában merülök bele a kötetbe. Néha azon kapom magam, hogy elismerően bólintok: jó a csaj. Tud írni. Több diplomája van, igen, ez is elhangzott ma este. Valami mégsem stimmel, valami zavar… az a hang…
…ami ugyanaz a hang, ugyanaz a finomság, amely a könyv minden egyes betűjét áthatja - kivéve azokat az oldalakat, ahol szexuális aktusokról olvashatunk. Ott nincs báj, nincs lepkeszárny, Emma rideg és pontos, mint az anatómia professzora. Értem a szándékot, csak nem szeretem. Tekintve, hogy a műfaji megjelölés „pornóregény” - a szerző szerint a pornó mint szövegnyelv használata -, különös, hogy éppen ezek a részek működnek legkevésbé. Azt sem vitatom, hogy évezredünk elejének nagy találmánya „a szerző, aki ott sem volt”, aki úgy írja le a történést, mintha nem is vele (jelen esetben, mintha csak a használható és kihasznált testével) történt volna az egész. Viszont ebben a szövegben néhol olyan kerek, bonthatatlan egészek vannak, amelyek hatására nem nézem el a szexszel kieszközölt megúszást. Valójában itt van az ebem elhantolva: megúszásnak érzem ezt a túldimenzionált formanyelvet - nevezetesen a pornót -; nem tudok szabadulni a gyanútól, hogy a megnyilatkozó széttárt combjai elrejteni hivatottak valamit, ami sokkal veszélyesebb egy vaginánál. Például: „Kedvenc gyakorlatom, mikor körív mentén forgok, mondjuk tour pas de bourréval, de lehet-e bőgve, pláne Ithala nélkül, ilyesmit csinálni? Viszont Ithala szerint az ember legyen fegyelmezett, úgyhogy mondjuk, hogy lehet.” Egy ronggyá használt klisével élve: a testet könnyű lemezteleníteni, a lelket meg…
Ha a saját korukban pornográfnak bélyegzett világklasszisokra gondolok, mondjuk Nabokovra vagy Joyce-ra, a határtalan bátorságot csodálom bennük. Azt, hogy Nabokovot olvasni nem azért okoz fizikai gyönyörűséget mind a mai napig és századszor is, mert hűha, a vén kéjenc Humbert fajtalankodik a tizenkét éves Dollyval, hanem mert nem az olvasó vagyok, aki olvas egy szeretkezésről, hanem az olvasó, aki szinte maga is szeretkezik a szerzővel és a szereplőkkel. Ennek az aktusnak pedig kevés köze van ahhoz, hány irodalmár akarná kive(r)nni a részét Mrs. regényének pornószekciójából.
Vagy lehet, hogy egyszerűen nem szeretem a pornóregényeket. Nem tudom, mit kell ilyenkor tenni. Hol is a Bibliám?
Emma Ovary blogja
Fotó: Pál Dániel Levente
További írások a rovatból
Kupihár Rebeka A heterók istenéhez kötetbemutatójáról
Bemutatták a Sir Gawain és a zöld lovag legújabb fordítását
Más művészeti ágakról
Katarina Stanković Neptun vihara és Ida Marie Gedbjerg Az elveszett Mozi könyv című alkotása a 21. Verzió Filmfesztiválon