A Bolyongás a művész–galerista–műgyűjtő háromszögben alcím utal a műkereskedelemben jelentkező, s szinte ciklikussá merevedő kapcsolatrendszerre, melyben sokszor maga az alkotó is saját műve visszavásárlására kényszerül, ha ténylegesen jelen akar maradni a piacon... A háttérben mindig is dolgozó intellektuális és gazdasági hatásmechanizmusok, spekulációk szimbiózisban léteznek az intézményesült művészeti élettel, sőt maguk teremtik meg ezt a stabilizált keretet, a művészeti teret behálózó körkörösséget, amiből csak néha próbálnak disszidálni az alternatív lehetőségeket felvillantó művészeti törekvések.

Ilyen volt például a kötet által emlegetett „neoizmus” önreflexív megmozdulása (pontosabban inkább meg nem mozdulása) is, ami a nem is olyan távoli múltban arra irányult, hogy egy sztrájkkal bukásra ítélje a művészeti élet nemzetközi intézményrendszerét. A szervezők azt kérték a művészektől, hogy 1990 és 1993 között ne készítsenek műveket, és látszólag azt remélték, hogy ez az intézményesült forma összeomlását fogja eredményezni, de természetesen épp a rendszerbe jól beépült alkotók nem vettek részt az antiakcióban, azok, akiknek a munkái a kortárs galériákat és aukciókat életben tartották. Így ez a gesztus értékű, magában is happeninggé minősülő próbálkozás nem járhatott a remélt, utópisztikus eredménnyel. Hogy a kezdeményező csoportosulásnak milyen magyarországi gyökere van, és milyen módon lett része a sztrájk épp az intézményesült formájú művészettörténetnek, arról a könyv többet is elmond az olvasónak.

A miskolci székhelyű Műút folyóirat szerkesztősége által 2008 őszén indított könyvsorozat első darabja tehát hiánypótló jellegű a magyarországi szakirodalomban, és (nem pejoratív értelemben véve) könnyed, publicisztikus stílusával, mégis szakavatott nyelvezetével árnyalt képet ad a műgyűjtés és a múzeumok világának működéséről, a művészet és a művészek jelenlegi helyzetéről a kiépült, ám mégis formálódó rendszerben, aminek megvannak a maga (profanizált?) rítusai. Hiszen ahogy Perneczky elmésen fogalmaz, a képek kapcsán: „Amit megfizetünk, az a művek körül kialakult kultusz, illetve a kultuszban való részvételünk ára.”  Úgy vélem, hogy épp ez a helyzet a virágokkal is, csak talán kevésbé szembeötlően. Ahogy a Rózsák nyesése közepe táján kiderül az olvasó számára, Perneczky Gézát épp a növényvilág rendszertani problémái foglalkoztatták, mikor felkérték, hogy „gyűjtsön össze egy csokornyit” a kortárs műgyűjtés mibenlétét körvonalazó ismeretekből. Így talán már nem látszik erőltetettnek az analógia felfedezése a virágok és a műalkotások között, és a kötetcím is értelmet nyer.

Az írás több ponton az útirajzok hanghordozásához közelít. Ezt az olyan színterek legitimálják, mint a düsseldorfi Művészeti Akadémia vagy az Ermitázs; és az olyan nagy volumenű személyiségekkel való találkozások, mint amilyen Joseph Beuys, Európa nyugati felének művészeti géniusza, vagy Walther König, a nemzetközi piac legszámottevőbb művészetikönyv-kereskedője. Épp König feleségétől tudta meg Perneczky, hogy a műgyűjtéssel kapcsolatos elemző irodalom világviszonylatban is igen csekély. A Rózsák nyesése végén található irodalomjegyzékben fontos bibliográfiáját kapjuk a használható kiadásoknak. Perneczky a „nyesés” után a leghasználhatóbb információkat saját tapasztalataival kiegészítve fűzte egy csokorba a meghatározó fordulópontokat, melyek a művészeti szféra, és az azzal érintkező területek későbbi működésére is hatással voltak és vannak ma is. Sokat foglalkozik az aukciós házak, galériák, múzeumok intézményének működésével és szokásrendszerének módosulásaival, valamint a gazdasági szférára is kiható árfolyam-manipulálások problémájáról, tehát a pénzmosásról és röviden az illegális műtárgy-kereskedelemről is szót ejt.

Természetesen nem egy mindenre kiterjedő tanulmánnyal kerül szembe az olvasó, mikor ezt a 100 oldalnyi terjedelmet el sem érő, igényes formátumú kötetet olvassa, „csak” kap egy perspektívát, mely nem abszolutizálja saját pozícióját, mégis a művészethez való közelítés alternatív módszerét kínálja és teszi elsajátíthatóvá. A néhol metaforizáló nyelvezet kontinuitást teremt a gondolattöredékek között, a pillanatnyi fennakadásnak hézagokat nem hagyva olvastatja magát. Így persze sok fontos információ is elveszhet az esztétikai befogadó rövidtávú emlékezetének szelektáló mechanizmusa által. Újraolvasásra érdemes darab, különösképpen azoknak, akik szeretnének egy sokrétű, szakavatott egyéniség tapasztalataiból tanulni és pl. műgyűjtőként akár profitálni is az olvasottakból.


Perneczky Géza: Rózsák nyesése. Bolyongás a művész–galerista–műgyűjtő háromszögben.

Tervezte: Szurcsik János
Szerkesztette: k.kabai lóránt
Szépmesterségek Alapítvány, Miskolc, 2008
Műút-könyvek 001
1500 Ft