színház
2009. 01. 01.
Francia komédia – magyar tragédia
A Comédie-Française előadása a Nemzeti Színházban
Mindig várakozással tölt el, ha valami híres, jó nevű külföldi társulat érkezik Magyarországra. Aztán lehet, hogy az előadás önmagában nem bizonyul annyira érdekfeszítőnek – de mint tudástágítási lehetőség mindenképpen értékelendő magyarországi szerepeltetésük.
Karácsony előtt a Comédie-Française két egyfelvonásosát élvezhették egyesek a Nemzeti Színház deszkáin. Volt is, aki kihasználta a lehetőséget, és átadta magát a felhőtlen nevetésnek – nekem ez kevésbé sikerült. Molière Kényeskedőkje biztos jó lesz, ha másért nem, legalább szellemessége miatt; Spiro Scimone Házassági évfordulója pedig… egy kortárs olasz mű – meglátjuk. Így mentem be, kíváncsian, és szerencsésnek éreztem magam, hogy megadatik, hogy ezúttal élőben láthatom azt a színházat, amelyhez eddig csak képernyőn keresztül volt szerencsém, és tényleg szerencsém.
Az ember, amerre nézett, csak színészt, színészhallgatót, rendezőt, rendezőhallgatót, néhány szerencsétlen dramaturghallgatót és a középiskolai franciatanárait láthatta. Persze, egyfelől imponáló a szakma érdeklődése, de elgondolkodtató, hogy miért nem töltik meg civilekkel a nézőteret...
Nem először merül fel az a kérdés, hogy egy darabot miért mutatnak be. Ez most sem hagyott nyugodni a Scimone-mű kapcsán. Témája kicsit közhelyes: a mindennapi, szürke élet családi konfliktusait hivatott ábrázolni, és mindezt egy ünnepnapon, házassági évfordulón. Ettől lenne fokozott a feszültség. A téma klisé volta nem lenne gond önmagában, tudjuk, Shakespeare is sablonokhoz nyúlt, csak aztán csinált valamit a témával. Innen épp ez a valami hiányzott, épp az, amitől a dráma különlegessé válik, említésre, elemzésre méltónak lenne tekinthető. A szövegből készült, Galin Stoev rendezte előadás szintén afféle ötletek és sablonos megoldások sorozata volt, újságot olvasó férjjel, főző feleséggel, elhízott fiúval – igaz, megtűzdelve néhány valóban szellemes geggel. Vagy azért volt kissé unalmas és semmilyen, hogy ráébresszen, én is ilyen életet élek?
A kabarékörnyezetbe helyezett Kényeskedők alapötlete, hogy a sznob lánykák öreg hölgyek voltak, érdekessé tette a darabot. Ugyanígy a háttérben némán ücsörgő szobalány (a dramaturgiai megoldás molière-i, ismerjük ezt a Tartuffe-ből, végül is a lehető legjobb fogáshoz nyúlt Dan Jemmet, a rendező), aki mint színházi komédiát leste az eseményeket. De ezen kívül? Inkább egyszerű bohóctréfák sorát láthattuk, melyek színházi, minőségi szempontból kínosak voltak, annyira viszont nem voltak azok, hogy a szándékolt irodalmi kínosságot láthassuk mögéjük.
Nem baj. Legalább itt volt a Comédie-Française - okulhattunk.
Spiro Scimone: La Festa (Ünnep)
Olaszról fordította: Valeria Tasca
Franciáról fordította: Lukácsi Margit
Anya: Catherine Hiegel
Apa: Gérard Giroudon
Fiú: Serge Bagdassarian
Rendező: Galin Stoev
*
Moliére: Kényeskedők
Fordította: Illyés Gyula
Kati: Catherine Ferran
Magdi: Catherine Hiegel
Gorgibus: Michel Favory
Mascarille és La Grange: Andrzej Seweryn
Jodelet és Du Croisy: Serge Bagdassarian
Almanzor: Florence Janas
Rendező: Dan Jemmett
*
Színpadkép: Denis Tisseraud
Jelmez: Sylvie Martin Hyszka
Fény: Arnaud Jung
Smink és paróka: Véronique Nguyen
Feliratozás: Mike Sens - MWT
Nemzeti Színház, Nagyszínpad
2008. december 19-20.
Az ember, amerre nézett, csak színészt, színészhallgatót, rendezőt, rendezőhallgatót, néhány szerencsétlen dramaturghallgatót és a középiskolai franciatanárait láthatta. Persze, egyfelől imponáló a szakma érdeklődése, de elgondolkodtató, hogy miért nem töltik meg civilekkel a nézőteret...
Nem először merül fel az a kérdés, hogy egy darabot miért mutatnak be. Ez most sem hagyott nyugodni a Scimone-mű kapcsán. Témája kicsit közhelyes: a mindennapi, szürke élet családi konfliktusait hivatott ábrázolni, és mindezt egy ünnepnapon, házassági évfordulón. Ettől lenne fokozott a feszültség. A téma klisé volta nem lenne gond önmagában, tudjuk, Shakespeare is sablonokhoz nyúlt, csak aztán csinált valamit a témával. Innen épp ez a valami hiányzott, épp az, amitől a dráma különlegessé válik, említésre, elemzésre méltónak lenne tekinthető. A szövegből készült, Galin Stoev rendezte előadás szintén afféle ötletek és sablonos megoldások sorozata volt, újságot olvasó férjjel, főző feleséggel, elhízott fiúval – igaz, megtűzdelve néhány valóban szellemes geggel. Vagy azért volt kissé unalmas és semmilyen, hogy ráébresszen, én is ilyen életet élek?
A kabarékörnyezetbe helyezett Kényeskedők alapötlete, hogy a sznob lánykák öreg hölgyek voltak, érdekessé tette a darabot. Ugyanígy a háttérben némán ücsörgő szobalány (a dramaturgiai megoldás molière-i, ismerjük ezt a Tartuffe-ből, végül is a lehető legjobb fogáshoz nyúlt Dan Jemmet, a rendező), aki mint színházi komédiát leste az eseményeket. De ezen kívül? Inkább egyszerű bohóctréfák sorát láthattuk, melyek színházi, minőségi szempontból kínosak voltak, annyira viszont nem voltak azok, hogy a szándékolt irodalmi kínosságot láthassuk mögéjük.
Nem baj. Legalább itt volt a Comédie-Française - okulhattunk.
Spiro Scimone: La Festa (Ünnep)
Olaszról fordította: Valeria Tasca
Franciáról fordította: Lukácsi Margit
Anya: Catherine Hiegel
Apa: Gérard Giroudon
Fiú: Serge Bagdassarian
Rendező: Galin Stoev
*
Moliére: Kényeskedők
Fordította: Illyés Gyula
Kati: Catherine Ferran
Magdi: Catherine Hiegel
Gorgibus: Michel Favory
Mascarille és La Grange: Andrzej Seweryn
Jodelet és Du Croisy: Serge Bagdassarian
Almanzor: Florence Janas
Rendező: Dan Jemmett
*
Színpadkép: Denis Tisseraud
Jelmez: Sylvie Martin Hyszka
Fény: Arnaud Jung
Smink és paróka: Véronique Nguyen
Feliratozás: Mike Sens - MWT
Nemzeti Színház, Nagyszínpad
2008. december 19-20.
További írások a rovatból
Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
avagy A spacio-temporalitás liminalitásának reprezentációja David Greig Prudenciájának Kovács D. Dániel által teremtett színpadi víziójában...