A megöregedett irodalomtanár egyre nehezebben találja a helyét a fiatalok között a tanítás során. Elvesztette a közös hangot az ifjúsággal, és reményvesztettség, az új generációval kapcsolatos csalódottság kerítette hatalmába. Nem tudja már jól kezelni pimaszkodó tanítványait, ezért elhagyja pályáját. Először biciklisfutárként keresi a boldogulás útját, de egy-két félresikerült próbálkozás után egy kisebb áruház üvegvisszaváltójában köt ki. Így egy újabb, számára eddig ismeretlen közeggel kerül szociális interakcióba, és ez fellendíti az életét, miközben ő is azon igyekszik, hogy a vásárlók, illetve kollégái sorsa kicsit jobbra forduljon. Senki ne számítson azonban mindenkit megríkató dokumentumdrámára. Jobb ha egy könnyen fogyasztható, cseh bájjal fűszerezett vígjátékra készülünk. A Csereüvegek szerencsére nem esik az amerikai vígjátékok gyakori hibájába, a ripacskodásig fajult harsányságba. A film intim darab, afféle családi vállalkozás, a főszereplő a rendező édesapja, a forgatókönyvíró/színész Zdeněk Svěrák.
 

A Csereüvegek legfőbb vonzereje, hogy vígjáték volta ellenére valóságos karaktereket mutat be. Nincs az az érzésünk, hogy leegyszerűsített, üres burkok hada jelenik meg a vásznon, minden figura szerethető,  és könnyen felfedezzük bennük saját környezetünk alakjainak nagyon is valóságos vonásait. Ez pedig elősegíti az azonosulást, ami már fél siker egy mozifilmnél.   Ugyanakkor számomra még mindig talányos kissé, hogy miért pont ez a mozi döngetett rekordokat, mert a fentebb méltatott jegyek fellelhetők a jobb újhullámos cseh filmek szinte mindegyikében (bár a legújabb cseh filmekből sajnos gyakran hiányoznak). Ráadásul a Csereüvegek, azon túl, hogy kellemes, és nincsenek durván felháborító hibái, nem ad új irányt a nézők életének, de még csak feledhetetlen hatással sem bír, egyes jelenetei után nem érezzük magunkat a végtelenségig felpezsdülve, hogy „de jó volt”. Olyan ez a film, mint a főszereplő tanár. Tanítana, de már kicsit nehézkes hozzá, tettvággyal teli, de nem leli a helyét. Érdekes, hogy a cseh bájba is beletüremkedtek az álomgyár sokat rágcsált filmes mintázatai. Konkrétumok szintjén gondolok itt az álombeli nőkre, vagy a filmet lezáró, utolsó „gegre”.

A tényleges befejezés utáni "intézményesített" slusszpoén szerencsére mára már kiveszett a filmekből, ahogyan az amerikai családi film is veszített népszerűségéből, és kevesebb beszélő kutya, szőke kisfiú és akcióba lendülő apuka randalírozik a képernyőn vagy a gyöngyvásznon manapság. Éppen ezért váratlan tőrdöfésként ért a film végén a „bónusz vicc”. Még, ha kevésbé vagyok szőrszálhasogató, akkor is, az áltanosságok szintjén is találok kivetnivalókat. A kisszerű házastársi vívódások és az öregkori elidegenedés tematikája is kicsit sok már nekem, pláne ebben a formában. Felesleges. A film élő karaketerei saját elevenségükkel bőven kitölthették volna azt a bő másfél órát, nem kellett volna ezeket a „modern problémákat” előrángatni az asztal alól.   Őszintén megvallva, én ettől a filmtől nem többet (maga formájában ez így pont megfelelő), hanem mást vártam. Kevesebb direktséget, több könnyedséget és finomságot - az életről, a visszaváltott üveghegyeken túl.

Csereüvegek (Vratné lahve / Empties)
Színes feliratos cseh filmdráma, 100 perc, 2007.
Rendezte: Jan Svěrák
Forgatókönyvíró és főszereplő:  Zdeněk Svěrák

Bemutató: 2008. december 4.