Szerelem és halál, két nagy és örök téma az irodalomban. Hogy a kettő közötti széles sávban mi történik, az már sokkal kevésbé érdekel minket. Ismerjük jól, kis kitérőktől eltekintve valami ilyesmi az élet. Jenei mégis ezekkel a témákkal foglalkozik. Unalmas, hétköznapi, szétcsúszott életű szereplőket kelt életre egy hős nélküli korban, summázhatnánk egy mondatban a regényt.

Hogy milyenek ezek a szereplők? „Egyedül ült a nagyterem közepén, ütközésig feltekert hangerővel hallgatta azt az egyetlen számot, amitől sírni akart, de túlságosan be volt rúgva hozzá” − valami ilyesmik. Nem tudni, honnét jönnek ezek a józsik, péterek, kálmánok vagy magdik. Valamiért mégis úgy érezzük közel magunkhoz őket, mint akikkel sok hasonló vonásunk van, még ha ezt nem is valljuk be. Ez az intimitás, a megelőlegezett bizalom megérint bennünket, bár igazából sem szeretni, sem utálni nem tudjuk ezeket a szereplőket. Nyomok nélkül jönnek és tűnnek el az életből, akár a szellemek. Ők az arcok az utcáról, a pályaudvarról, vidéki kocsmából, akikre aztán nem emlékszünk, akik a novellákat olvasva olyan közelségbe kerülnek, mintha a kocsma pultjánál ülnének mellénk és mesélnék el nekünk, régi cimboráiknak, hogy hogy folyik az élet, a vér, a könny, a sperma és a hányás. (Gilbert Edit egy korábbi Jenei-kötet kapcsán hangsúlyozta a testnedvek plasztikus megjelenítését. Ez, úgy néz ki, a Szellemek és szerelmekben is megmaradt, s egyfajta Jenei-védjeggyé kezd formálódni.)

Igaz azonban, hogy ez a folyás, mármint az életé, többnyire inkább csak állóvíz, amiben egy hirtelen jött örvény felhozza a felszínre a dolgok javát. A dolgok java alatt leginkább a változást értem. Régen elfelejtett vagy ott lappangó groteszk eseményeket és alakokat, amelyek az élet kiszámíthatatlan logikája szerint bukkannak fel. Azonban „Egy külön nézőpontból tűnhet úgy, hogy nincs lehetetlen”− hangzik el a címadó novellában. (Nem mintha minden nézőpont nem lenne egy külön nézőpont.) Így válhat krimihőssé egy megcsalt férj, szellemmé az anya, Uma Thurmanná egy presszóbeli lány.

A történetek tehát az életről szólnak, amit aztán megbont valami. Egyszer csak ott vagyunk a közepében, az életük sűrűjében. A történések mögötti ok sokszor kimondatlan, aztán már csak azt látjuk, hogy hulla lóg a fáról, hajszálakkal borított padlón tocsog a vérében egy férfi, pofozkodik a megcsalt szerető, hajtóvá válik a vad.



A novelláskötet öt, egyenként három novellát tartalmazó részre oszlik. A történetek nem épülnek egymásra, külön is működnek, többségük a jelenben zajlik, első vagy harmadik személyű elbeszélésmódban. Párbeszédek csak ritkán válnak ki, pár kivételtől eltekintve belesimulnak a folyószövegbe.

A szülők és a nagyszülők fontos alakjai a kötetnek, akik, ahogy Feldmár András mondja: Életünk első hipnotizőrei. Végigkísér(t)ik minden apró-cseprő bajunk, vívódásunk, és a kötet első három novelláját, a Szellemek és szerelmek fejezetet is az öregség témájával karöltve. Szüleink azok, akiknek elsőként szeretnénk megfelelni, talán pont ezért okozunk nekik annyi fájdalmat, s ezért olyan nehéz nekik igazat mondani. Ezzel a problémával küzdenek leginkább ebben a fejezetben a történetek szereplői, a szüleiktől elszakadni képtelen anyámasszony katonái.

A szülők után a szerelem témájába vezet át Az utolsó mozaikkocka című novella, hogy a kötet második részében, A sivatag lehelletében a szerelem váljék központi témávál. A történések továbbra is illogikusan következnek, bár „Aki szerelmes, annak minden magától értetődő”− mondja Klári néni, a falu mádámja. Maga a halál és szerelem sokszor egy és ugyanaz, melyben békés egyetértésben nyugszanak a szereplők, „amiben már nincs is semmi érdekes, és igazából láthatatlanok”. A két téma azonban a maga pőreségében nem szerepel. Mihelyt eljutnánk hozzájuk, valami megzavarja a képet. De hát mennyivel érdekesebbek is a vergődő szerelmek, megcsaltak vagy az őrültek?

A harmadik részben ezt még tovább fokozza Jenei, és kicsit thrilleresebb, krimisebb novellák következnek, köztük a PIM és a Jelenkor folyóirat „Philip Marlowe Magyarországon” című kriminovella pályázatára készült Ólmos fejfájás című írás, ami a kötet egyik legjobban sikerült darabja.

A Kiürítés és a Piercing, senci, ostya fejezetekben azonban már nem tudok ilyen központi témát kiemelni. Talán a szerelem meg a halál, meg a köztük lévő vastag maradék. Mint eddig is.  „Nem is az a lényeg tehát, hogy milyen vagyok, még csak nem is az, hogy milyen eltévesztett történetben szerepelek, sokkal inkább annak a megfejtésére kellene törekednem, hogy mi volt az eredeti történet, amire ezek a hibák épülnek. Az emberiség karaktere pocsék, és ezt nagyjából mindenki tudja, az összeesküvés nyomait mégis úgy kellett összeszedegetnem, mintha egy kiadós zápor egy−egy cseppje után erednék.”

A könyv kapcsán mindenképp érdemes megemlíteni még a borítót. Összeillő párost alkot ugyanis Jenei szürreális könyve és Bogdándy Szultán Holdfényes Budapest című képe. Akinek tetszik a borító, a könyvben sem fog csalódni.

Jenei László: Szellemek és szerelmek
Bíbor Kiadó, Miskolc, 2008. 168 o. 2000 Ft.