A „…Közöm?” cím láttán az az első gondolatom: nehéz dolog a rendszerváltás előtti korszakról beszélni, főleg annak, aki nem élte meg, csak szubjektív „élmények”, tapasztalatok sokaságának lehetett fültanúja. Mégis azt gondolom, hogy igenis beszélnünk kell a diktatúráról, beszélnünk kell ’56-ról, Kádárról, Rákosiról, ’68-ról, akkor is, ha csak kicsivel a rendszerváltás előtt születtünk. Éppen a mi feladatunk, hogy beszéljünk róla, hogy élővé tegyük, hogy húsbavágó kegyetlensége mindig figyelmeztessen: ne történjen meg újra.

Kukorelly Endre a Rom második kiadásában azt mondja: „Csalás, törtetés, méltánytalanságok és megalkuvások, árulás, besúgás-tömkeleg, rég volt, millió éve, nem érthető, már nem érted, más diskurzus, alig megfejthető nyelv. Elmúlt, ha beszélsz róla, nem róla beszélsz. Akkor ne beszéljünk? De.” Így indultam el az este tíz órakor kezdődő előadásra.

A „Százarcú happening” programsorozat Laboda Kornél rendezte darabja – az ígéretekhez híven – valóban a beavató színházak hangulatát idézi, mégis távolságtartó és idegen. A multicég életébe bepillantást engedő szimultán események láncolata nem hat egészen újként. A fogyasztói társadalom pellengérre állításán, a felső-középosztálybeli értelmiségi menedzser-réteg megcsúfolásán, a reklámok parodizálásán már túlléptünk. Még akkor sem jelent újdonságot, ha azt a „világjelenséget”, amely irigylésre méltóként mutatta a yuppie-k Wall Street-i mindennapjait, egy nagyon is magyar jelenséggel köti össze, azzal a diktatórikus rendszerrel, amely szintén nemcsak Magyarországgal azonosítható, hanem általában véve Kelet-Európával. Meglehet, céljaiban egyik sem jobb a másiknál: a hétköznapi ember bábuként mozgatható, megvásárolható, becsapható, a végtelenségig butítható, még ha óriási különbségek vannak is az eszközökben. A két jelenség, az „amerikai álom” és a hatalom ily módon történő gyakorlásának összemosása termékeny gondolat, de nem ebben a formában. Emeletről emeletre, teremről teremre tárulnak fel egy multicég mindennapjai, munkamániás, monotonitást tűrő alkalmazottai, a tipikus céges karácsonyi parti jól ismert maradványai, a sznob társaság betépett, öntudatlan tagjai.

Olyan világot mutat, ahol a reklám az erkölcs legfőbb szószólója, hiszen bizonyos termékek segítségével gombnyomásra megváltoztathatjuk az életünket. A fiatalság, a szépség, a fényűzés és a jólét képei hozzákapcsolódnak az árukhoz, ami régóta elfojtott vágyakat ébreszt. A termék megvásárlása semmi, a reklám esszenciája éppen abban rejlik, hogy életstílust is vásárolsz vele. Ha az adott body sprayt használod, többé nem bűzlesz az izzadságtól, szexis leszel és vonzó, akárcsak az „igazi nő”. Az öregség hátrány, éppen ezért kell kiküszöbölni, a halál kiiktatódik, mintha nem is létezne minden egyes kellemetlenségével együtt.

Sorolhatnám tovább a példákat, de jogosan merül föl a kérdés: mi köze ennek ’68-hoz? Az 1968. január 1-jén indult új gazdasági mechanizmus programja, amely által a központi tervutasítás szerepe csökkent, az állam a népgazdasági tervben csak a legfőbb kérdésekben döntött. A vállalatoknak engedélyezték, hogy az alapelveknek megfelelően saját maguk dolgozzák ki éves terveiket. Az árrendszer és a piac azonban továbbra is központi irányítás alatt állt. A hagyományos színházi környezetből kilépve, mintegy talált térként tűnik föl az AKKU épülete. Kilépve éppen úgy, ahogyan negyven évvel ezelőtt is tették, más fórumokat, más rétegeket is beemelve a kortárs művészetbe.

A zsúfolt folyosók, a folyamatos járkálás, az, hogy valóban többen vagyunk a kelleténél, este tízkor már frusztrál. De megvárom a truvájt, a céghimnuszt, amelyet már a legelején beígértek. Csalódnom kell, az Internacionálé nem a legeredetibb választás.

Ahhoz a koncepcióhoz, amelyet a rendező választ, megfelelnek a teljesen egyforma, sportos és trendi jelmezek. A kellékek tökéletesen reprezentálják a fenti világot, a letolt gatyával vécén ülő férfi számítógéppel, a füstölők és illatosítók, az apró cukorkák, ajándékok tökéletesen illenek ebbe a környezetbe.

Sajnos ez kevés, és ilyenkor nem enyhítő körülmény, hogy beszélnek róla.


This is not here
„Százarcú happening”
1968 negyvenedik évfordulójára

Rendezte: Laboda Kornél
Látvány: Lisztopád Krisztina
Dramaturg: Németh Virág

2008. november 5., AKKU