Pullman minden valószínűség szerint vonzódik a titokzatos, különleges világokhoz, mindenhez, ami emlékeztet is a miénkre, s el is tér tőle: Az Úr sötét anyagai daimónokkal teli univerzuma egyszerre különleges és nagyon hasonló a miénkhez, éppen ezért is fonódik össze vele. A Sally Lockhart sorozat ugyan az általunk ismert világban játszódik, de a tizenkilencedik század végén. Azonban azon kívül, hogy lovaskocsin jönnek-mennek a szereplők, kevés szerepe van annak a ténynek, hogy Sally több mint száz évvel ezelőtt élt. A történet elején frissen elárvult tizenhat éves lány meglepő önállóságot mutat, hivatalosan azonban egy távoli rokonára bízták – éppen úgy, ahogy napjainkban is tennék ezt egy árvával. Így aztán amikor a lány megszökik, kerestetni kezdik, ő pedig – saját megfogalmazása szerint – szökevényként lel otthonra egy fényképész és húga házában.

Sally nem csak azért kirívóan modern figura, mert mer és hajlandó önállóan utánajárni annak a titoknak, amely apja halála körül lappang, hanem azért is, mert nem a kor elveinek megfelelően nevelték. Manapság aligha sokkoló a gondolat, hogy egy fiatal lánynak hiányosak a történelmi vagy irodalmi ismeretei, míg a matematikához és akár a tőzsdei ügyletek rejtelmeihez, könyveléshez ért. A korban azonban, amelybe Pullman helyezi történetét, Sally tanulmányai révén végképp különösnek tűnik. Ráadásul arra, hogy nevelőnőként vagy társalkodónőként kapjon állást, teljesen alkalmatlan lesz képességeinek köszönhetően. A főhősnő érdekessége tehát, hogy tökéletesen mai figura, őt magát is alig aggasztja az a tény, hogy nem úgy viselkedik, ahogy egy tizenkilencedik századi lánynak kellene – de még a környezetéből is csak a rosszindulatú rokon akad fenn ezen, senki más.

De még ha fenntartásaink vannak is a könyv univerzumának kiválasztásával szemben, azt nem lehet elvitatni Pullmantól, hogy nagyszerűen ír – s ezt bizonyítja a Rubin és füst esetében is. A történet sodró erejű, nagyon izgalmas krimi, amely már-már fájdalmasan hirtelen fékez le a könyv végén: még a legutolsó fejezetben is – amely különben arra hivatott, hogy némi levezetéssel szolgáljon a fordulatos cselekmény után –  tartogat meglepetéseket. Maga a könyv - csekély 230 oldalával - jóval keskenyebb, mint a már emlegetett trilógia kötetei, s talán ez az oka annak, hogy a rengeteg esemény szinte egymás sarkát tapossa benne, alig hagyva lélegzetvételnyi szünetet az olvasónak. Ugyanakkor ez a zsúfolt történet nagyon is szórakoztatóan van megírva, olyan félmondatokkal, mint „a kislány angol irodalmi, francia, történelmi, művészeti és zenei ismeretei a távollétükkel tüntettek” (17. o.). Bár a könyv vége felé kevesebb megmosolyogtató mondat tűnik a szemünkbe – talán mert komolyodik a helyzet, talán mert az izgalom miatt kevésbé figyel az ember a megfogalmazásra.

Az egyetlen, ami igazán felróható Pullmannak, az a karakterek elnagyoltsága. Talán ez a legnagyobb hátulütője az eseményekkel teli, ámde rövid terjedelmű regénynek, hogy nem jut hely és energia arra, hogy egy-két erős vonásnál mélyebben, alaposabban kerüljenek bemutatásra a szereplők. Sally és a gonosz Mrs Holland, aki ellen főhősünk küzd, még alapos figyelmet kapott, így ők múlttal, indítékokkal, személyes történelemmel vannak felruházva. A többiek azonban kimerülnek egy-két meghatározó személyiségjegyben. Ilyen a fényképész – akivel már most borítékolható Sally egy-két részen belül beteljesedő szerelme –, aki kedves, ámde a föld felett lebegő művészember, vagy Mrs Holland segítője, az ostoba de bivalyerős bűnöző, de a fényképész üzletében kisegítő, félős ámde igen jószívű férfi is.

Ezek persze olyan hiányosságok, amelyek olvasás közben nem szúrnak igazán szemet: ugyanis a Rubin és füst letehetetlen könyv. A történet annyira sodró és olyan sok benne az elejtett utalás, amelyeknek szeretnénk utánajárni, hogy az ember szinte habzsolja a művet. Ugyanakkor azt is meg kell jegyeznem, hogy a szerző igencsak hajlamos elbánni szereplőivel: jó néhány haláleset és verekedés utáni nyolc napon belül és túl gyógyuló sérülés színezi a történetet, amelyekből csaknem minden szereplőnek kijut valamennyi – de mindez nincs túl érzékletesen vagy zavaróan leírva. Én azt is értékeltem a Rubin és füstben, hogy bár egy sorozat, mégis kerek egész az első könyv. A rubin és a füst – egy ékszer, amelyet keresnek, s az ópium, amely több szereplő életét is meghatározza – története lezárul, a szereplők sorsa, ha átmenetileg is, de elrendeződik. Így érdeklődve várjuk ugyan a folytatást, mégsem kell lerágnunk a körmünket addig, amíg kézbe nem vehetjük a második kötetet – aki azonban így is nagyon izgul a következő Sally Lockhart történet miatt, annak sem kell nagyon aggódnia, ugyanis az Árny északon már megjelent Alexandra Kiadó gondozásában.

Philip Pullman: Rubin és füst, ford.: Jász István, Alexandra Kiadó, 230 o., 1999 Ft