Utóbbit jelen állás szerint még magam is csak remélni tudom, maradjunk tehát inkább a vállalásnál. Ami kétségkívül nemes, leginkább azért, mert minden szempontból széles a spektrum. Mondhatni, demokratikus. A szerzők ugyanis nem csak a magas művészetnek, de a műfaji daraboknak, a kétes értékű műveknek és a kultfilmeknek is egyaránt figyelmet szenteltek. E helyütt ugyanolyan jól megfér egymás mellett a Rózsaszín flamingók és a Sátántangó, mint az Aranypolgár és a Titanic, vagy a Top Gun és Az utolsó tangó Párizsban. Nem rossz, valljuk be bátran, különösen, ha az ember gyermeke tényleg mindenre kíváncsi. Ez esetben tehát a mennyiség nem igen mehet a minőség rovására, legfeljebb csak az egyes darabokra jutó terjedelem hagyhat némi kívánnivalót maga után. Amennyiben viszont belátjuk, hogy a könyvben található leírások funkciója nem annyira pótló-, mint inkább aláhúzó jellegű a filmélmények kapcsán, úgy ezzel sem lesz problémánk. 

A meglehetősen vaskos, egészen pontosan 960 oldalas könyv több mint félszáz szerző (köztük öt hazai szaktekintély: Bori Erzsébet, Imre Anikó, Nevelős Zoltán, Turcsányi Sándor, Varró Attila) klaviatúrájának munkáját dicséri. A rangos gárda valamennyi tagjáról találunk a kötet elején egy néhány mondatos bemutatást, ezt követően, az egyes filmeknél már csak a monogramok jelölik a szerzőt. Ily népes alkotói csapat esetén ne csodálkozzunk a stílus-kavalkád láttán, meglehetősen nehéz lett volna összeegyeztetni egy szerkesztőségi értekezletet. Ennek megfelelően igen különböző leírások alkotják az összegzést. Van, ahol pusztán csak a cselekmény vázlatos kifejtésére szorítkozik a szerző, de van, aki mini-kritikát vagy esszé-töredéket közöl, s szintén előfordul, hogy egy-egy film kapcsán az alkotók pályaképébe vagy a történeti kontextusba is betekintést nyerhetünk. Nem csak a stílus, a terjedelem is filmenként eltérő. A nagyjából 200, 300 illetve 500 szavas szócikkek láthatóan nem feltétlenül az adott mű jelentőségének tekintetében lettek beosztva, hisz míg az Andrej Rubljov, Az utolsó mozielőadás, a Casino vagy az Esőember fél oldalt kapott csupán, addig a Sóhajok, A hegy szeme és a Spinédzserek egy egész oldalon keresztül kerültek kifejtésre. 

A filmeket – kezdve az 1902-ben készült Utazás a holdba című alkotással, s zárva a 2004-es Millió dolláros bébivel – időrendi sorrendben (érthetetlen módon azonban nem a gyártás, hanem a forgalmazás éve az iránymutató!) listázó kötetben majd minden darabhoz jutott legalább egy kép is, de nem ritka a két-három fotó, vagy az eredeti poszter sem. Nagyon helyesen minden mű mellé külön filmadatlap jár, de az alapinformációk (rendező, forgatókönyvíró, zeneszerző, szereplők, hossz) melletti többlet véleményem szerint már felesleges. Egyrészről legalább itt jelezhették volna a szerkesztők a gyártás évét, másrészről viszont nyugodtan elhagyhatták volna a producerek és a sajátosan szelektált díjak és jelölések felsorolását (Oscar-jelölések, Oscar-díjak, cannes-i és berlini jelölések és díjak).

Annyi baj legyen, ennél sokkal jobban zavartak az olyasféle merész kijelentések, mint hogy Tom Hanks élete legnagyobb alakítását nyújtotta a Segítség, felnőttem! című filmben, hogy a Ponyvaregény tulajdonképpen a Forrest Gump fonákja, vagy hogy a Titanic mind a mai napig a leghatásosabb filmek közé tartozik, továbbá azzal sem értek egyet, hogy a Kontroll kultfilm-státuszához nem járult hozzá nagyban az alkotók személye és a marketing. Ezeket, s a hasonló elrugaszkodásokat szerencsésebb lett volna talán elhagyni, ám tény, más téren bőven kárpótolva éreztem magam. Jól esett például, hogy egy olyan kötetben, amely egyértelműen hangsúlyozza az amerikai film kiemelten fontos szerepét, meg merik említeni, hogy a mindenható Spielberg bizony jócskán torzította az életrajzot a Schindler listája életrajzi vonatkozásainál, vagy hogy itt (szemben mondjuk Roger Ebert álláspontjával) helyén kezelik a Harcosok klubját. Érdekesnek találtam az egyes filmek esetében tálalt „kis színeseket” is, hisz ezek nélkül vélhetően sosem tudtam volna meg, hogy a Beverly Hills-i zsaru főszerepét eredetileg Sylvester Stallonénak szánták a producerek, s hogy miként nyilatkozott Buñuel A burzsoázia diszkrét bája Oscar-jelölése kapcsán, amint azt sem, hogy a Gyalog galopp forgatását milyen abszurd körülmények nehezítették.

Összességében tehát pozitív a mérleg, kiemelkedően jó minőségű a nyomtatás is, mutatós és hasznos „kis” összeállítás ez a jelentős filmek tárházáról. Az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz nagy rálátást biztosít a mozgókép elmúlt száz évére, és jó, ha ott van a polcon, ha időnként, elcsípvén egy-egy eddig még nem látott darabot, újra fellapozható. A tárgyalt művek java részét tényleg érdemes látni, mielőtt tovább állunk innét, s aki netán már mindet kipipálta volna, nos, ő se tegyen semmi meggondolatlant. Jelentkezzen inkább – a megfelelő bizonyítékok birtokában persze – a szerkesztőségben, s vegye át megérdemelt jutalmát!

Steven Jay Schneider (szerk.):
1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz
GABO kiadó
960 oldal, 2 kg, 9.999 Ft