Szerzőt, olvasót, kíváncsiskodót ünnepelt a Litera stábja november 7-én a Millenáris Fogadójában. Érkezésünkkor még nincs igazán tömeg, de egyelőre ez inkább jó, a körültekintően megszervezett sajtótájékoztatót így csak a színpadon hangoló zenészek zavarják kissé. Kőrösi Zoltán elmondja, örülni jöttünk ma este az elmúlt hat évnek és remélhetőleg az elkövetkezendő hatszáznak, akárhányan jönnek ma el, ez a jelenlét helye, akárcsak maga az újság. Az este hivatalos része kellemesen rövid, mire hétkor lesereglünk a színpadhoz, széket viszont már alig kapunk. Nem csoda, a Budapest Bár „light” (mindössze négy-öt zenészre és az énekesekre redukálódva) Rutkai Borival (Specko Jedno) és Kollár-Klemencz Lászlóval (Kistehén Tánczenekar) kiegészülve felhőtlen és igényes szórakozást ígér.

A koncepció szerint hat írásmű hangzik majd el a számok között a Budapest Bár egyes dalainak felhasználásával, a szerzők előadásában, közli Vajdai Vilmos rendező, az este műsorvezetője, aztán rögtön hozzáteszi: nem tudja pontosan, mit is ünneplünk, mert a nagy októberi szocialista forradalom 91. évfordulója is épp ma van, de őt a Kőrösi Zoli hívta ide, szóval talán mégis a Literáról lehet szó. Az előadás két részre tagolódik, első körben Nádasdy Ádámot, Falcsik Marit és Parti Nagy Lajost hallhatjuk majd, kicsit később pedig Vallai Pétert, Bereményi Gézát és Németh Gábort. Nádasdy, aki az Este fess a pesti nő című kupléból dolgozott, tőle megszokott nyelvi varázslásokból építi fel a szövegét, melynek hőse egy szomszéd fiú után ácsingózó háziasszony, kinek szerelmi bátorságát végül egy áramszünet hozza meg, és megtudhatjuk, hová vezet, ha nincs elég eszünk, hogy a lakásunkban „preventíve elkezdjük keresni a biztosítékot”. A Falcsik Mari és Rutkai Bori által közösen alkotott Pletykaduó a Legyen című novellában dalok széles spektrumából szemezgetve adja elő Mata Hariné, a babonás falusi özvegy és a csíkos pólós, hetyke hintáslegény románcát. Parti Nagy írása humoros volta mellett torokszorító is: az agg, beteg Nadányi Zoltán költőről szól, akitől többek között az Ez lett a vesztünk című hírhedt Karády-dal szövegének eredetije származik. A költő élete utolsó heteiben kórházba kerül, és egy betegápolónak mesél a vele megesett méltánytalanságokról. A szöveg zárása „partinagyosan”, rafináltan szép: „Éhgyomorra tetszik lenni?”- kérdezi az ápoló a költőt. „Teljes mértékben”- feleli az. - „Mint az angyalok.”   

logo

Bereményi Géza

Kollár-Klemencz László

zenekar

Nádasdy, Falcsik, Parti Nagy

Rutkai Bori

Rutkai, Falcsik

Rutkai, Vajdai

Vallai Péter

fotók: Sólyom Nagy Fanni

A második blokkot Vallai Péter kezdi, miután a szünetben Vajdai felolvassa Molnár Ferenc szösszenetét a néző szenvedéseiről, ám a kedvünket nem tudja elvenni a folytatástól. Vallai szabadkozással indít: ő nem író,  ezért bocsássuk meg neki műve esetleges hiányosságait, egyébként sincs még kész, a végét mindenki szabadon költheti hozzá. Az írás inkább felvillanó képek összessége a gyerekkorából, mikor az édesanyja műanyag bizsukat árult Bukarestben, mint kerek történet, de így is élvezhető, főleg a szerző kiszólásaival tarkítva: „Na, ide most kéne egy tájleírás, mindenki képzeljen el egy tájat”. Stílusban nem sokkal tér el Bereményi Géza műve, a Piros pünkösd napján című nótára készült asszociációhalmaz, melyből kiderül, hogy a főszereplő élete fontos eseményeinél mindig ezt a dalt énekelte, ha a halál torkából menekült meg, „akkor is énekeltem ezt a nótát arra, hogy élek”. Németh Gábor Kollár-Klemencz Lászlónak ajánlja írását, azonnal elhárítva a személyeskedés gyanúját, de már késő: a zseniális, de nárcisztikus és léha zenészről szóló történet alatt egy emberként Kollár-Klemencz arcát figyeljük, aki hősiesen tartja magát, végül úgy dönt, nevetésre fogja a dolgot.

A műsor lassan véget ér, Kollár-Klemencztől A vén cigányt halljuk utoljára (egy XXI. századi cigány amorózó minden sármjával átitatva), Rutkai Boritól egy saját költésű népdalt, végül a Hajmási Péterrel búcsúzik a zenekar. Az énekesnő, akinek lágy szopránja prózában is énekhangja csengését idézi, még egy diszkrét, bájos „anyád”-dal jutalmazza az őt parodizáló Vajdait, a folytatásban azonban az ízlelőbimbóké a főszerep: Esterházy-tortát és pezsgőt kapunk. Egy többé-kevésbé ízléses este ízléses zárása ez, mi pedig többé-kevésbé jó szájízzel távozunk (a pezsgő lehetett volna száraz is).