színház
A színházi vonal idén nem sikerült igazán egyenletesre. Augusztus 28-án pénteken az Új Színház erős kamaraelőadással indított, A csúnya című darab (rendezte: Szabó Máté) Gáspár Sándor főszereplésével igazi csemege volt. Marius von Mayenburg művében Lette, a tehetséges feltaláló egy napon szembesül azzal, hogy a környezete -még a saját felesége is- rettenetesen csúnyának találja őt, ezért drasztikus lépésre szánja el magát. Gáspár és a feleség, Pokorny Lia közös jelenetei zseniálisak, nemkülönben a Lette főnökét játszó Nagy Zoltán és a kolléga, Nagy Zoltán (egyébként Gáspáron kívül minden színész több szerepet játszik). A díszlet fő eleme egy nagy futószalag, amely asztalként szolgál, és hordozza az üzenetet: mindenki a nagy társasjáték figurája, de senki sem pótolhatatlan.
Szombaton 19 órától a nagyszínpadot a József Attila Színház foglalta el a Legyen a feleségem című előadással (r.: Léner Péter), ami kicsit ritmustalan, de viszonylag szórakoztató, helyzetkomikumon alapuló, Ray Cooney-típusú amerikai komédia: Jim Wattot, a menő üzletembert épp aznap dobja ki a barátnője, amikor közismerten prűd főnökét várja vacsorára. Az est fénypontja kétségkívül Esztergályos Cecília volt: Jim Watt faragatlan takarítónőjének szerepében hatalmasat alakított. Este tíztől a Kamarában Tasnádi István művét, a Magyar a Holdont élvezhettük (r.: Árkosi Árpád) a tatabányai Jászai Mari Színháztól. Itt már a szereplőgárda garanciát nyújtott a szórakozásra: Csákányi Eszter, Mucsi Zoltán, Scherer Péter (akikről végre nem a „mucsischerer” jutott eszembe, külön-külön is fantasztikusak voltak) és Katona László. Ez az előadás számomra abszolút a jövő színházát vetítette elő: interaktív játék részesei voltunk, egy Scherer által vezetett mítingen ültünk, ahol utazást lehetett nyerni a Holdra azonnali indulással, teljes ellátással. A szerencsés házaspár persze Csákányi és Mucsi lett, a nyertes azonban a közönség: tanulságos és fergeteges két órát kaptunk ajándékba.
Vasárnap főműsoridőben zajlott le a fesztivál véleményem szerint legjobb előadása: Az élet mint olyan (r.: Ilan Eldad), a Vígszínház versenydarabja. Egy éjjel a zsidó Yona (Kern András) arra ébred, hogy szorít a szíve, végiggondolja az életét, és rájön, hogy minden rossz okozója, ami valaha történt vele, a mellette fekvő asszony (Kútvölgyi Erzsébet). A két színész játékától az ember hátán futkos a hideg, egyszerre nevetünk és szeretnénk kirohanni Yona és Leviva vitáját hallgatva, amelynek minden szava ül. Külön csoda a színpadra húsz döbbenetes percre betévedő Rajhona Ádám, aki a legszívszorítóbb kisember-figurát hozza, amit valaha láttam. Tíztől a TÁP Színház kamaradarabja, a Keresők (r.: Vajdai Vilmos) akusztikus-vizuális formanyelvével érdekes és mulatságos, de az előző élményt meg sem közelíti.
Hétfőn héttől folytatódnak Doris és George (Hernádi Judit és Gálvölgyi János) éves találkái a szállodai szobában: a Jövőre, veled, ugyanitt 2. (r.: Szirtes Tamás) melegséggel és bájos humorral teli előadás, ami mégis inkább két méltán közkedvelt művész jutalomjátéka. A HOPPart Társulat Halálkemény című darabjával nem nagyon tudott azonosulni a közönség, még mindig vannak jó páran, akiket taszít, ha az este végére a szó szoros értelmében „vérfürdő” lesz a színpadból - számottevő szimbolika nélkül.
Kedden először a Thália Színház hívott bennünket Szerelmi körutazásra (r.: Meczner János) a decens angol humor tájain, ahol néha kicsit elbágyadtunk (nem ez W. S. Maugham legsikerültebb alkotása), de a művészek - kiváltképp Kovács Patrícia és Szilágyi Tibor - segítettek újra magunkhoz térni. Tíz órától a Kamarában már mindenki felélénkült, nehéz is lett volna hasfájdító kacajrohamok nélkül kibírni a debreceni Csokonai Színház Olympiáját. Kivétel nélkül az összes színész tökéletes volt - ha ki kell emelnem valakit, talán mégis Ráckevei Anna nevével tenném, valamint talán Újhelyi Kingát Olympia és Horváth Lajos Ottót tolnám előtérbe Kovács kapitány szerepében -, Molnár Ferenc dialógusai pedig szintén nem bíztak semmit a véletlenre.
Szerdán este a nagyszínpad ismét az Új Színházé volt a múlt évad zajos sikerével, a Tisztújítással. Amondó vagyok, hogy a nézőtérről okos lett volna erre az estére kipakolni a székeket, mert vagy a lábunk járt a magyar nóták ritmusára, vagy a földre akartunk hemperedni a nevetéstől. Szinetár Miklós rendezése egy pillanatra sem hagyta ellankadni a figyelmet, a színészek láthatóan nem bírtak magukkal, majd’ szétvetette őket a játékkedv, ami percek alatt átragadt a nézőkre is. Az Új Színház minden kétséget kizáróan bekerült az ország vezető színházainak sorába, már ami a minőséget illeti - nekem még sohasem okoztak csalódást. Tíz órától Garaczi László Plazmájának újabb feldolgozása mulattatott és gondolkodtatott el a Kamarában, tehetséges fiatal színészek tolmácsolásában (az előadást a résztvevők állították össze: Ötvös András, Jaskó Bálint, Zrinyi Gál Vince, Jelinek Erzsébet és Lass Bea- a KoMa Társulat).
Csütörtökön megint angolokkal kezdtünk, Oscar Wilde Bunbury-jét a Radnóti Színház hozta el Valló Péter rendezésében. A hölgyek legnagyobb örömére a főszerepet Csányi Sándor játszotta, én a magam részéről mégis Wéber Kata alakítását tartottam izgalmasnak, Csomós Mariét pedig iskolapéldának (Wilde mondatai tökéletesen illeszkedtek a művésznő fanyar humorához). Amit azonban tíztől a Kamarában láthattunk, joggal nevezhető a fesztivál - és hogy ne használjak nagy szavakat, a mai magyar színházcsinálás - egyik legszebb produkciójának. Csehov novelláiból a Centrál Színház gárdája lenyűgöző szerelmi háromszöget állított össze A szerelmes hal címmel (r.: Kiss Csaba), amelyben Bán János, a széplélek és Mihályfi Balázs, a nyers orosz katona küzdenek Györgyi Anna, azaz Szonya Mamocskina szívéért, eközben pedig még a rétes is kisül. Györgyi Anna a Nő értelmező szótári megfelelőjét jeleníti meg szivárványszínű játékával, ahogy egyszerre vergődik önmaga és a férfiak csapdájában. Ezek után a pénteki záróelőadás -szintén a Centrál Színház repertoárjából-, Goldoni A fogadósnője (r.: Novák Eszter) kellemes levezetés volt a gyönyörű, kissé hisztérikus Tóth Ildikóval és Cserhalmi Györggyel a főszerepben.
A nyertesek a következő előadások és művészek lettek: Dottore-díj (a legjobb előadásért): Magyar a Holdon; Capitano-díj (a legjobb rendezésért): Keresők/Vajdai Vilmos; Arlecchino-díj (a legjobb férfi alakításért): Rajhona Ádám; Colombina-díj (a legjobb női alakításért): Csomós Mari; Brighella-díj (a legjobb férfi epizódalakításért): Bán János; Smeraldina-díj (a legjobb női epizódalakításért): Tóth Ildikó; Pantalone-díj (a legjobb díszletért): Bakota Árpád (mint élő díszlet); Pulcinella-díj (a legjobb jelmezért, jelenleg a legsokszínűbb alakformálásért): Györgyi Anna; Pierrot-díj (a legjobb utcaszínházi előadásért): Márkuszínház: Égigérő fa; Hyppolit-díj (a legjobb filmvígjátéknak): Till Attila: Pánik. A zsűri elnöke Szakonyi Károly író volt.
A cikk elején meglepetést emlegettem, amivel arra céloztam, hogy a VIDOR programja talán sosem volt még ennyire hullámzó, részint az előadások közötti minőségkülönbség miatt, részint azért, mert bár a humor alapvetően jelen volt a versenydarabokban, több ízben láttunk elsősorban drámai vagy filozofikus tartalmú produkciókat. Úgy vélem, az irány így jó igazán, ahogyan nevetni is akkor a legjobb, ha előtte - vagy akár közben - kicsit sírunk is. A VIDOR 2008-ban a vigyorgás helyett a nevetést választotta - a siker pedig igazolta a döntését.
Fotó: http://www.happyartfestival.hu/