Egyrészt minden eddiginél nagyobb volt a felhajtás, néha azt éreztem, a sok bába közt elvész a gyerek, bár a kezdeményezés abszolút nemesnek és eredményesnek bizonyult: jelesül, hogy a VIDOR-ból, ami szórakoztató színházi fesztiválként indult, „európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválja” legyen. Nyíregyháza főterén estéről estére világsztárok léptek fel (Al Di Meoláért annyian zarándokoltak oda, hogy gyakorlatilag mozdulni sem lehetett), filmvetítések, kirakodóvásár, tűzzsonglőrök, matinéelőadások csak a városban 28  helyszínen, és további 31 környező településen - mindez pedig ekkora időbeli távolságból is úgy tűnik, azért, mert a Nyírség színházának igazgatója, Tasnádi Csaba 2001-ben nagyot mert álmodni

A színházi vonal idén nem sikerült igazán egyenletesre. Augusztus 28-án pénteken az Új Színház erős kamaraelőadással indított, A csúnya című darab (rendezte: Szabó Máté) Gáspár Sándor főszereplésével igazi csemege volt. Marius von Mayenburg művében Lette, a tehetséges feltaláló egy napon szembesül azzal, hogy a környezete -még a saját felesége is- rettenetesen csúnyának találja őt, ezért drasztikus lépésre szánja el magát. Gáspár és a feleség, Pokorny Lia közös jelenetei zseniálisak, nemkülönben a Lette főnökét játszó Nagy Zoltán és a kolléga, Nagy Zoltán (egyébként Gáspáron kívül minden színész több szerepet játszik). A díszlet fő eleme egy nagy futószalag, amely asztalként szolgál, és hordozza az üzenetet: mindenki a  nagy társasjáték figurája, de senki sem pótolhatatlan.  

Szombaton 19 órától a nagyszínpadot a József Attila Színház foglalta el a Legyen a feleségem című előadással (r.: Léner Péter), ami kicsit ritmustalan, de viszonylag szórakoztató, helyzetkomikumon alapuló, Ray Cooney-típusú amerikai komédia: Jim Wattot, a menő üzletembert épp aznap dobja ki a barátnője, amikor közismerten prűd főnökét várja vacsorára. Az est fénypontja kétségkívül Esztergályos Cecília volt: Jim Watt faragatlan takarítónőjének szerepében hatalmasat alakított. Este tíztől a Kamarában Tasnádi István művét, a Magyar a Holdont élvezhettük (r.: Árkosi Árpád) a tatabányai Jászai Mari Színháztól. Itt már a szereplőgárda garanciát nyújtott a szórakozásra: Csákányi Eszter, Mucsi Zoltán, Scherer Péter (akikről végre nem a „mucsischerer” jutott eszembe, külön-külön is fantasztikusak voltak) és Katona László. Ez az előadás számomra abszolút a jövő színházát vetítette elő: interaktív játék részesei voltunk, egy Scherer által vezetett mítingen ültünk, ahol utazást lehetett nyerni a Holdra azonnali indulással, teljes ellátással. A szerencsés házaspár persze Csákányi és Mucsi lett, a nyertes azonban a közönség: tanulságos és fergeteges két órát kaptunk ajándékba.

Vasárnap főműsoridőben zajlott le a fesztivál véleményem szerint legjobb előadása: Az élet mint olyan (r.: Ilan Eldad), a Vígszínház versenydarabja. Egy éjjel a zsidó Yona (Kern András) arra ébred, hogy szorít a szíve, végiggondolja az életét, és rájön, hogy minden rossz okozója, ami valaha történt vele, a mellette fekvő asszony (Kútvölgyi Erzsébet). A két színész játékától az ember hátán futkos a hideg, egyszerre nevetünk és szeretnénk kirohanni Yona és Leviva vitáját hallgatva, amelynek minden szava ül. Külön csoda a színpadra húsz döbbenetes percre betévedő Rajhona Ádám, aki a legszívszorítóbb kisember-figurát hozza, amit valaha láttam. Tíztől a TÁP Színház kamaradarabja, a Keresők (r.: Vajdai Vilmos) akusztikus-vizuális formanyelvével érdekes és mulatságos, de az előző élményt meg sem közelíti.

           
Hétfőn héttől folytatódnak Doris és George (Hernádi Judit és Gálvölgyi János) éves találkái a szállodai szobában: a Jövőre, veled, ugyanitt 2. (r.: Szirtes Tamás) melegséggel és bájos humorral teli előadás, ami mégis inkább két méltán közkedvelt művész jutalomjátéka. A HOPPart Társulat Halálkemény című darabjával nem nagyon tudott azonosulni a közönség, még mindig vannak jó páran, akiket taszít, ha az este végére a szó szoros értelmében „vérfürdő” lesz a színpadból - számottevő szimbolika nélkül.

           
Kedden először a Thália Színház hívott bennünket Szerelmi körutazásra (r.: Meczner János) a decens angol humor tájain, ahol néha kicsit elbágyadtunk (nem ez W. S. Maugham legsikerültebb alkotása), de a művészek - kiváltképp Kovács Patrícia és Szilágyi Tibor - segítettek újra magunkhoz térni. Tíz órától a Kamarában már mindenki felélénkült, nehéz is lett volna hasfájdító kacajrohamok nélkül kibírni a debreceni Csokonai Színház Olympiáját. Kivétel nélkül az összes színész tökéletes volt - ha ki kell emelnem valakit, talán mégis Ráckevei Anna nevével tenném, valamint talán Újhelyi Kingát Olympia és Horváth Lajos Ottót tolnám előtérbe Kovács kapitány szerepében -, Molnár Ferenc dialógusai pedig szintén nem bíztak semmit a véletlenre.

           
Szerdán este a nagyszínpad ismét az Új Színházé volt a múlt évad zajos sikerével, a Tisztújítással. Amondó vagyok, hogy a nézőtérről okos lett volna erre az estére kipakolni a székeket, mert vagy a lábunk járt a magyar nóták ritmusára, vagy a földre akartunk hemperedni a nevetéstől. Szinetár Miklós rendezése egy pillanatra sem hagyta ellankadni a figyelmet, a színészek láthatóan nem bírtak magukkal, majd’ szétvetette őket a játékkedv, ami percek alatt átragadt a nézőkre is. Az Új Színház minden kétséget kizáróan bekerült az ország vezető színházainak sorába, már ami a minőséget illeti - nekem még sohasem okoztak csalódást. Tíz órától Garaczi László Plazmájának újabb feldolgozása mulattatott és gondolkodtatott el a Kamarában, tehetséges fiatal színészek tolmácsolásában (az előadást a résztvevők állították össze: Ötvös András, Jaskó Bálint, Zrinyi Gál Vince, Jelinek Erzsébet és Lass Bea- a KoMa Társulat). 
            
Csütörtökön megint angolokkal kezdtünk, Oscar Wilde Bunbury-jét a Radnóti Színház hozta el Valló Péter rendezésében. A hölgyek legnagyobb örömére a főszerepet Csányi Sándor játszotta, én a magam részéről mégis Wéber Kata alakítását tartottam izgalmasnak, Csomós Mariét pedig iskolapéldának (Wilde mondatai tökéletesen illeszkedtek a művésznő fanyar humorához). Amit azonban tíztől a Kamarában láthattunk, joggal nevezhető a fesztivál - és hogy ne használjak nagy szavakat, a mai magyar színházcsinálás - egyik legszebb produkciójának. Csehov novelláiból a Centrál Színház gárdája lenyűgöző szerelmi háromszöget állított össze A szerelmes hal címmel (r.: Kiss Csaba), amelyben Bán János, a széplélek és Mihályfi Balázs, a nyers orosz katona küzdenek Györgyi Anna, azaz Szonya Mamocskina szívéért, eközben pedig még a rétes is kisül. Györgyi Anna a Nő értelmező szótári megfelelőjét jeleníti meg szivárványszínű játékával, ahogy egyszerre vergődik önmaga és a férfiak csapdájában. Ezek után  a pénteki záróelőadás -szintén a Centrál Színház repertoárjából-, Goldoni A fogadósnője (r.: Novák Eszter) kellemes levezetés volt a gyönyörű, kissé hisztérikus Tóth Ildikóval és Cserhalmi Györggyel a főszerepben.

           
A nyertesek a következő előadások és művészek lettek: Dottore-díj (a legjobb előadásért): Magyar a Holdon; Capitano-díj (a legjobb rendezésért): Keresők/Vajdai Vilmos; Arlecchino-díj (a legjobb férfi alakításért): Rajhona Ádám; Colombina-díj (a legjobb női alakításért): Csomós Mari; Brighella-díj (a legjobb férfi epizódalakításért): Bán János; Smeraldina-díj (a legjobb női epizódalakításért): Tóth Ildikó; Pantalone-díj (a legjobb díszletért): Bakota Árpád (mint élő díszlet); Pulcinella-díj (a legjobb jelmezért, jelenleg a legsokszínűbb alakformálásért): Györgyi Anna; Pierrot-díj (a legjobb utcaszínházi előadásért): Márkuszínház: Égigérő fa; Hyppolit-díj (a legjobb filmvígjátéknak): Till Attila: Pánik. A zsűri elnöke Szakonyi Károly író volt.

           
A cikk elején meglepetést emlegettem, amivel arra céloztam, hogy a VIDOR programja talán sosem volt még ennyire hullámzó, részint az előadások közötti minőségkülönbség miatt, részint azért, mert  bár a humor alapvetően jelen volt a versenydarabokban, több ízben láttunk elsősorban drámai vagy filozofikus tartalmú produkciókat. Úgy vélem, az irány így jó igazán, ahogyan nevetni is akkor a legjobb, ha előtte - vagy akár közben - kicsit sírunk is. A VIDOR 2008-ban a vigyorgás helyett a nevetést választotta - a siker pedig igazolta a döntését.

Fotó: http://www.happyartfestival.hu/