film
2008. 11. 15.
Örök körforgás
Távol-keleti Filmfesztivál: Zang Khe Jia - Csendélet
Kékvizű folyó, halk berregés, kellemes duruzsolás, megkapó panoráma… ugye, ilyennek képzel el az ember egy csendélet-ábrázolást? Drága nézők, nyugodjatok meg! Dőljetek hátra, pihenjetek egy kicsit!
Vegyetek vissza az egész napos rohanáshoz szükséges adrenalinból, csendesítsétek le a belsőtöket és figyeljetek. Különben nagyon fogjátok unni a filmet.
A film képi világa olyan gyönyörű, mint egy festmény. A lassú kocsizások hol fenséges tájakat mutatnak be nekünk, hol pedig megdöbbentően részletes képeket adnak egy újjáépülési folyamatról. Pompás ellentét feszül a friss, zöld lankák és a romjaiból újjászülető város részletei között. Csak a folyamat fázisait látjuk, a végeredményről még nincs képünk. Csak a nyomor szembetűnő, ami a város múltját jelenti.
Amennyire lenyűgöző a hamvaiból újjáéledő, néhol romos, máshol már modern, de félkész város látványa, legalább annyira metaforikus is a filmben. A történet két szálon fut. Két hősünk érkezik a városba, egy férfi és egy nő. A férfi azért, hogy megtalálja 16 éve nem látott volt feleségét, és újra vele éljen. Női hősünk is a házastársát keresi: de ő épp azért, hogy elváljon tőle. A romváros melletti folyó partján, az építkezések előtt egy pár újra egymásra talál, egy másik pedig végleg lezárja a közös életet. Igen, borzasztó érzelgősen hangzik mindez. Zhang Ke Jia rendezőnek azonban sikerült annyira lecsupaszítva bemutatnia a melodramatikus történetet, hogy eszünkbe nem jut berzenkedni.
A város-metafora legtökéletesebb kiteljesedése, amikor a férj és neje, miután ismét egymásra találtak, egy kidőlt falú házból végignézik egy felhőkarcoló leomlását. Mintha saját, összedőlt életüknek mondanának búcsút. Együtt, mert így kezdik újra.
Gratulálok a fordítóknak, sikerült megtalálniuk a lehető legjobb magyar címet, melynek nemcsak a legegyértelműbb jelentése igaz a filmre. Ez a dráma nem pusztán azt tükrözi, hogy milyen békés, bájos és letisztult a lét itt, hanem egy olyanfajta életet mutat be, melynek valóban a csend a legfőbb alkotóeleme. Beszédből nincs túl sok, ahogy az általában fel szokott tűnni az európai nézőnek a távol-keleti filmekben. A szereplők sokkal inkább a hallgatással kommunikálnak, valamint a tetteikkel és a nem-beszéddel. Ezt a jellegzetességet Kim Ki-duk fejlesztette tökélyre (Bin-Jip, Az íj), de a Csendéletben is mesteri fogás.
Nem lényegtelen azonban a zene. Amit hőseink szavakkal nem mondanak el, azt nyilatkoztatja ki a zene, ami mindig a része a film világának (kisfiú énekel az utcán, vagy énekes a bárban). A sok érzelmes dal mind csupa olyasmiről szól, ami tükrözi hőseink érzéseit.
A város, ahová két hősünk megérkezik, egy mocskos, rozzant városka. Természetesen a férfi a valódi hős, a női szereplő csak egy másodlagos szálat mutat be, az ő utazása inkább csak egy gyenge ellentétezése hősünk keresésének. Hogy milyen évet írunk, az kérdéses, a ’40-es évektől a ’90-esekig tippelhető, hiszen a járművek, amiket látunk, a környezet és minden kellék, körül-belül a negyvenes évekből lehet való. Az emberek ruhái nem mérvadóak, mindenkin szinte rongyokban lógnak a ruhadarabok, amolyan tipikusan kortalan szegény-ruhák. A nyomor érzetét – a romos épületek és koszos hotelszoba mellett – erősíti egy cirkuszi fellépés is, amit hősünk végignéz. Az attrakció annyi, hogy a fellépő eurót, majd dollárt varázsol egyszerű papírból. Itt ez a fő szám. Igaz, amikor hősünk bemegy a hivatalba, volt neje után érdeklődni, látunk egy rozzant számítógépet, tehát megnyugszunk a ’80-as években. Ezek után mélyen megdöbbentő, amikor hősünk egyszer csak elővesz egy mobilt, és telefonál.
Ilyen tehát ez kínai város a XXI. században? Mert az oké, hogy szegénység van és éhezés, azt mindenki hallja a rádióban. De valóban ilyen egy város? És számtalan ember élete, életmódja mit sem változott majd ötven éve? Hát hol itt a fejlődés? Valóban ennyi az élet, minden állandó, és úgysem fordul semennyit a világ, ha csak nem leomlik és újjá épül? Akkor mi értelme az egésznek? Vagy pont maga a folyamat a lényeg? A körforgás?
Ne bosszankodjon senki, ha elsőre nem érti meg a filmet. Lehet, hogy túl lassú és látszólag cselekményszegény a mi hollywoodi akciófilmeken edződött elménk számára. Azon se lepődjünk meg, ha néha unjuk és türelmetlenül már a végét várjuk. Viszont ne gondoljuk, hogy mindez a film hibája. A Csendélet nem rossz, hanem szokatlan, más, mint amit mi várunk egy drámától. Valószínűleg nem az a film, amit megnézve belénk villan Rilke legendás verssora: „Változtasd meg élted!”. De bemutat egy olyan életformát, stílust, amit érdemes megnéznie, vagy legalább nézegetnie mindenkinek. Időnként. Hogy lássuk: nem feltétlenül a szavakon múlik minden ebben a verbálközpontú mai világunkban. Az igazi történeteket el lehet mondani szavak nélkül is. Azok megértetik magukat.
Csendélet (Sanxia haoren)
Színes kínai-hongkongi romantikus dráma, 108 perc, 2006.
Rendező: Zang Khe Jia
Szereplők: Sanming Han, Hong Wei Wang
A filmet a Cirko-Gejzír Filmszínházban és a KINOban is vetítik a Távol-keleti Filmfesztivál programjaként. Vetítési időpontok: november 15. 20:00 Kino
november 17. 17:45 Cirko-Gejzír
Szerzők
-- Sípos Anna --
További írások a rovatból
film
Katarina Stanković Neptun vihara és Ida Marie Gedbjerg Az elveszett Mozi könyv című alkotása a 21. Verzió Filmfesztiválon
