Vágjunk bele! A 16. századtól kezdődött az a folyamat, ami a tudományok mestereinek, jelen esetben a természettudomány művelőinek kiemelt feladatát a minél élethűbb szemléltetésben látta. A természeti ábrákat, feljegyzéseket tartalmazó katalógusok a szemre, mint az elsődleges meggyőződés eszközére fektették a hangsúlyt. Az akkori illusztrációk célja, hogy bemutassák a kívülálló számára is azt, ami a természetben található, ergo: ami a lapokon látható, olvasható volt (finom túlzással) az maga a természet egy miniatűr változata, maga a valóság. Az első anatómiai „atlaszok” (18.sz.) gyakran egy állat testének bemutatásával párhuzamosan vázolták fel az emberi test rejtelmeit, mint az izomzatot, csontokat, belső szerveket stb., majd következtek a már valóban hátborzongatóan élethű ábrázolások (pl. William Hunter).
Az áttörés a fotográfia megjelenésével és elterjedésével következett be. Itt már nem volt kérdéses az élethű ábrázolás, a megfigyelő a tiszta realitást tapasztalhatta (jut eszünkbe Susan Sontag és Jonathan Crary). Jelentős figyelmet fordítottak az esztétikai megjelenítésre pl. a testek életszerű beállításával, egyes részletek felnagyításával, majd jöttek a röntgenképek, melyek az orvostudomány fejlődését segítették. Reprezentálhatóvá váltak az egészséges és a rendellenes szervek közötti különbségek, melyek mind a tanítás, mind a gyógyítás szempontjából hatalmas előrelépést jelentettek. A következő pont a testutánzatok háromdimenziós megvalósítása, s itt térnék rá az igazi holttestek kiállítását megelőző variációkra, a viaszmodellekre.
A holttestek megőrzésének kérdése különféle tartósítási eljárásokat hozott létre: alkoholban való tárolás, kiszárítás, viasz- és gipszmodellek. A 18. századi viaszmodellek fő alkotói olasz és francia területről ismertek. A viasz könnyen kezelhető, precíz, életszerűen megformálható felületet biztosított, s pontosan ezért váltottak ki az elkészült modellek hevesebb reakciókat, mint az eddig felsorolt megjelenítések. Mai szemmel tekintve a helyzetet azonban rózsás volt, szemben az írásom témáját is adó, igazi holttestekkel dolgozó barbárkodásokkal. Most érkeztünk meg az imént is említett, valós testekkel dolgozó „iparágra”, mely fő képviselőinek Honoré Fragonard-t és Günther von Hagenst emelném ki. A kiállított „tárgyak” azon nyomban a moralitás kérdését hívják elő, amint megtudjuk, hogy valós emberi tetemekkel állunk szemben. Ugyan napjainkra már a televízió megtette a kellő lépéseket azért, hogy napi szinten szembesülhessen a néző egy holttest látványával, gondoljunk csak a híres bűnügyi sorozatokra, mint az NCIS vagy a CSI, stb., ahol az egyes részek egy hulla képének bevágásával kezdődnek, azonban úgy gondolom, hogy ez mégsem teszi magától értetődővé a holttesteket bemutató kiállításokat.
Előrebocsájtanám, hogy a Bodies - The Exhibition, ami nálunk is látható, csupán egy utánzata a plasztinizáció kifejlesztőjének, Dr. Günther von Hagens által kitalált és létrehozott Bodyworlds, Körperwelten kiállítás-sorozatnak. Tehát két, különböző kiállításról van szó. A hely szűke nem engedi, hogy kitérjek Hagens kiállításának leírására, de az biztos, hogy nagyban megegyezik a Premier Exhibitions részvénytársaság termékével, ami Budapesten is megtekinthető. A már említett Premier Exhibitions hozta Magyarországra a Titanic kiállítást is, s jelen kiállításhoz - a számomra kétes hírű kiállítóteret, - a VAM Design Centert választotta a megfelelő prezentálás helyszínének. A kiállítás tereit lebontották különböző részlegekre, mint az idegrendszer, légzés, stb., s így prezentálják külön-külön az érintett területeket. A preparátumok papírforma szerint élethű pozícióban találhatóak, mint a kosárlabdázó, focizó, „bájosan integető”, gondolkodó emberek; továbbá keresztben-hosszában felszabdalva. Az arcuk mintha megszólítaná az embert: "Te ki vagy?" "Mit keresek én itt?" "Világéletemben ki nem állhattam a focit..." egyszóval borzasztó. A számomra legmeghökkentőbb részleg az embriófejlődést bemutató szoba volt, mely előtt külön felhívják az ember figyelmét arra, hogy jól gondolja meg, be kíván-e lépni. Nos, én megtettem, majd heves fejcsóválással haladtam az egy-, két-, háromhetes magzatok között.
Mind a kiállítás szervezői, mind a támogatói a látottakat hihetetlen tanítási értékével nyomatékosítják, amivel - ha egy „Ismerjük meg a testünket gyorstalpalóval” kivitelezhető volna -  talán egyet is értenék, de az ügy nem ilyen egyszerű. Hihetetlennek tartom, hogy idehaza képtelenek voltunk tanulni az eddigi országok példáiból, azaz pontosan abból, hogy számos helyen protestáltak, betiltatták a kiállítást, miután kiderült, hogy a kínai holttestek származási körülményei, hogy enyhén fogalmazzak, abszolute nem tisztázottak. A médiarobbanásra a szervezői részleg, miután valóban képtelen volt bemutatni a donorok által aláírt papírokat, beismerte, hogy bizonyos testek legalitása kérdéses. Röviden: egyes testek kínzott, kivégzett kínai raboktól származnak. Kétségtelen, hogy számos, hozzátartozók nélkül elhunyt tetem kerül a tudomány birtokába, de a hozzájárulás nélküli kiállítás mindennek a legteteje. A botrány után számos országban külön figyelmeztetéseket kellett kihelyezniük a szervezőknek, illetve az addig mit sem sejtő látogatók jegyeik árának visszafizetését is követelhették.  Mint ahogy számos amerikai újságíró is véli, ezzel a felfogással a „Katrina hurrikán áldozataiból is tárlatot lehetne nyitni, hiszen több holttest személye is tisztázatlan” - jelezve ezzel mélységes megvetésüket.

A probléma egyik forrása abban áll, hogy Kínában nem törvénytelen a politikai foglyok tetemének reklámszerű felhasználása. Persze a kínai kormányzás rendszerében több helyen is hiányosság van, mint ahogy az emberi jogok kérdésével is ez a helyzet - írja a Talking Rights egyik újságírója.

Az emberi mivolt nyilvánosság által elfogadott, ilyen mértékű meggyalázására ritkán látni példát. Ha valaki ténylegesen az élő emberi testre, annak működésére kíváncsi, inkább keresse fel az Anatómiai Múzeumot, ahol (már ha egyáltalán beengedik - a szerk.) megfelelő szakemberek magyarázatával tekintheti meg a testrészeket.

"Elrettentésül" a Buenos Aires-i kiállításról készült videó: