Miután az egyszeri, a film+ késő esti kínálatából csemegéző tévénéző túlteszi magát azon a döbbeneten, hogy az alkotók minden további nélkül (bár: rá fogunk jönni, hogy mégsem, avagy nem minden áthallást nélkülözően) lenyúlták Erich von Stroheim elveszett mesterművének címét (a film eredeti címe Greed, s csak az amerikai forgalmazásban kapta az Axe címet), hagyja magát elmerülni a Gagyi kaotikus szimfóniájában.

Miről is van szó – lássuk. Az elszabadult szexuálpszichopata baltás vadállat (190 centi magas, 130 kiló nehéz, „jellegzetes sebhely” teszi a környék többi vadbarma között összetéveszthetetlenül egyedivé – bár e sokszor rettenettel említett sebhely maszkmesteri megvalósítása olyan, mintha körfűrésszel sréhen kettévágták volna baltásunk fejét, hátul is... – látjuk: a film nem ismer tréfát…) első áldozata (egy texasi minimacsó, aki a főcím előtti jelenetben a mollban duruzsoló magasfeszültségű vezetékek alatt parkírozó lakókocsija mellé szerelmes gondoskodással kikészített kanapén akarná magáévá tenni) barátnőjét bevitték a kórházba, mert valamit ugyan beszél félig eszméletlenül, de nem azt, amit a ranger hallani akarna.

Egy ilyen, csak garaczis ontológiai mélységekbe tekintő mondattal leírható, bonyolult felütés után a jobbképű ranger el is indul a börtönpszichiáterrel (fiatal, helyes csaj, aki már két éve kezeli a szexvadat, és kezdi „különleges ember”-nek látni), hogy a kórházban kihallgassák a tanút. Őket a filmidő alatt egyfajta tagoló, ritmizáló leitmotívként néha-néha újra látjuk, hogy még mindig mennek-mendegélnek, kocsival át a porzó semmin, aztán rájuk esteledik, a zsarut néhányszor hívják a kollegái, hogy újabb áldozatokat találtak – de ahogy ők rendületlenül soha oda nem érnek a kórházba, az már-már csehovi vagy tarrbélai –, aztán a naplemente decrescendo háttere előtt dugnak egyet a motorháztetőn, mert dramaturgiailag kell, és mert fiatalok és szépek (itt ért haza öcsém, lehuppant a TV elé, nézte a poros, ám örökérvényű szex-szcénát, majd megkérdezte, hogy hány cipzár van a faszin… ugyanis amikor a pszichológusnő már hangosan nyögött, akkor kettő zümmöt hallottunk, aztán egy szűk 10 másodperc múlva megint kettőt…), bár a zsarunak van iskolás szerelemből lett felesége, ami most végre, dugás, de főleg az egész napos monoton autózás után kiderült néhány, a hosszú monoton autózásokhoz szokott emberekre jellemző tőmondatból.

Aztán látunk mást, aztán megint őket, ahogy a zsaru a pszichológusnőt egy épület sarkán túl hagyva egy vadmotoros-szerelőtől pénzt hajtana be, ha a két szexi főhősnő (akiket a kevésbé szexi pasija azért nem kísért el hegyet mászni, mert meccs volt a TV-ben) sokkal korábban el nem vitte volna a szerelő T. J. nevű haverjától motorostul egy kietlen hegyi kocsma elől, amely kocsma szuperszexi hím kocsmárosa, akinek rövid jellemzését a szexibb főhősnő „nem is vagy igazi kocsmáros” mondatával adhatjuk meg (bár mondhatta volna azt is, hogy „kiköpött Jude Law vagy"), s aki még a későbbiekben nem várt fordulatok központi alakja lesz, amikor T. J. (aki a helyi motocross-banda kackiás bajszú vezére) tisztességesen fejenként 500 dollárért megtrücskölte volna a lányokat, de legalább az egyiket (ami a helyi 10-15 másodperces numeráért baromi jó ár lett volna egyébként....), amire az egyik lány (akinek jobbak a mellei és katona is volt, azaz ő a szexibb) kicsábítja a pisztolyát, és elmenekülnek, amíg egy ócska platós gépjármű le nem szorítja őket az útról, mert mint később megtudjuk: „szűkek ezek a helyi utak”, és nem menekülnek gyalog tovább, egészen egy elhagyatott INN-ig, ahol a kissé debil és dadogós éjszakai portás éppen egy olyan horrort néz (film a filmben), ami a film saját film+-os trailerére emlékeztet leginkább. A lányok megszállnak, reggel cserepes rózsaszín muskátlival díszített asztalra kapják a tejeskávét, mire megjön a tulaj, hogy majd ő talán beviszi őket a városba, ám kocsijáról velünk nézőkkel együtt a lányok is felismerik, hogy ő az, akinek túl szűk volt az út előző nap, és az exkatona-jómellű elkezd vele kiabálni, majd a tulaj (egyébként kerek, min. 20 dioptriás szemüveg, és olyan magas hang, hogy sírtam a röhögéstől) rájuk szól, hogy „Mars, lányok!”, amire mint két megfegyelmezett ovis, elhallgatnak, és beiszkolnak a szobájukba. No, amíg ők öltöznek, megjelenik az INN előtt T. J. és bandája, őket hamar meggyőzi arról a tulaj, hogy nála bizony nincsenek lányok. A baki csak az, hogy amikor T. J. visszanéz a motorok verte porfelhőből és csak annyit mond, hogy „Majd meglátjuk!” (ez a mondat ott és akkor egy gyöngyszem!), észreveszi az egyik függöny mögül kukucskáló lányt, erre posztwesternes lövöldözés tör ki (lányok+tulaj+dadogós VS banda), amikor is megjelenik A Baltás...

....és 130 kilójával a nyílt terepen lopakodó fegyveres bandatagok mögé olyan precizitással oson, hogy mi csak a lendülő baltát láthatjuk (egyébként körülbelül fél nappal korábban, az éjszaka sötétjében is ebből az INN-ből lopta el a baltát –, nagy kérdés, hogy ez alatt az idő alatt hol volt... ráadásul a kocsija is elég feltűnő helyen parkolt a közelben.... viszont itt látunk először a gyilkos szemével, ami olyan torz, mint egy leguáné, biztos a sebhely miatt, ám néha békaperspektívában mozog, mert nyilván kúszik... viszont ez a lihegés effekttel együtt a film hátralévő részében szintén visszatérő vizuális-akusztikai motívum lesz), s itt fontos megemlítenem: hogy mi mindig csak a lendülő baltát látjuk, többet soha, bár néha az operatőr csak a lendülő balta árnyékát mutatja (s itt még van egy érdekes momentum: a „csak egy hadsereg tudja legyőzni” 130 kilós 190 centi magas vadállatunk lendített baltája hátulról lesújtva csak megkarcolja az áldozatok koponyáját, akiket – íme bizonyság – később tetemként látunk viszont: ez a szemérmetes túlstilizáltság a film egyik gyenge pontja...).

idilli helyszín egy szerelmes éjszakához

Stephen Gibson óta kihagyhatatlan jelenet egy igazi C-filmből

a kackiás bajszú T. J. (Thomas Crnkovich)

tejeskávé muskátlival

sok ilyen motorozás gyönyörködtet

a film szexjelenetét megelőző másodpercben

majdnem hitchcock-i hátmosás

film a filmben

Visszatérve: dadogóst combon lövik, A Baltást falhoz szorítják gépjárművel, és gondolják, meghalt (bár, amikor a tulaj óvatosan, kezeit elkapkodva keresi a zsebeiben a slusszkulcsot, nem értem, hogy miért nem lő bele még néhányat – de mindent nekem sem szabad értenem), s száguldanak is a tulaj katonaorvos haverjához, akiről kiderül, hogy a kocsmáros (újabb megdöbbenés), aki nem is katonaorvos, csak volt tengerészgyalogos. No, dadógós szegény hamar kivérzett, rögtön le is takarják, majd kinn hagyják a verandán (texasi melegben ez egy előremutató tett) amíg egyik lány zuhanyzik (bő 20 másodpercen keresztül mutatják meztelen lapockáinak táncát, nyakszirt alatt, mást semmit), a volt tengerészgyalogoskocsmáros a másik lánnyal (a jómellűexkatonával) csókolózik, erre benyit az INN tulaja, hogy őt miért küldte ki, és most azonnal, mert a csajoknál van T. J. pénze, erre ex-tengerészgyalogos kést a katonalány nyakához, másik pisztolyt másikra, és egyik kis csapat elindul vissza az INN-hez, mert a csajok éjjel még ott ásták el a híd alatt (!!!) a pénzt. Közben pedig A Baltás kezd éledezni, legalábbis nagytotálban mutatott meg-megrezdülő kisujjából erre következtethetünk....

A film hátralévő húsz percében a sorozatgyilkosos thrillerből egy ügyes fordulattal a már említett táska pénzt a narratíva középpontjába állítva hirtelen busszúfilm kerekedik (s itt utalhatunk vissza a von Stroheim-filmre, hiszen mindkét film címe magyarra átültetve 'kapzsiság'-ot vagy 'mohóság'-ot jelent), egy további váratlan fordulatnak hála pedig egy a Nem vénnek való vidék kiégett kopárságát idéző bűnfilm  indexet használhatnánk leginkább a műfajiság megállapításához.

A további csattanókat és önátértelmezéseket nem lövöm le, elég legyen annyi, hogy lesz még quados-autós üldözés, hegymászós hajsza, vérfürdő több is... Mindegy, nagy film, mostanában gyakran ismétlik a film+-on.


Rendező: Ron Wolotzky (2006)
Forgatókönyvíró: Eyal Sher és Dred Ross
Zeneszerző: Erik Godal és Mark Fontana
Operatőr: Scott Carrithers és Moshe Levin
Producer: Susan R. Rodgers
Vágó: Fritz Feick
Szereplők:Jason London, Darlena Tejeiro, Joe Goodrich, Andrea Bogart, Fiona Loewi, Nathan Anderson, Tim Sitarz