Egy terem kevésnek bizonyult a nézők számára, a másodikban kivetítő gondoskodott a „perifériára” szorult közönség szórakoztatásáról. Az előadóterem színpadának széléről a Szépírók Társaságának elnöke, Csaplár Vilmos kísérte végig hűségesen mindkét nap folyamán a műsorokat. Az első sort pedig Gerevich András, JAK-elnök zárta le a kijárat felé.
A beszélgetések és felolvasások sorát szombaton A feleség az írógépnél című műsor nyitotta. Borgos Anna és Menyhért Anna irodalomtörténészek „meséltek” nekünk arról, hogyan élte meg Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és József Attila társa az író- illetve költő feleség szerepet, és miként viszonyultak ők az irodalomhoz, illetve hogyan értékelhetjük, ha értékelhetjük irodalmi szempontból Török Sophie, Szántó Judit, Vágó Márta, Harmos Ilona és Kozmutza Flóra írásait. Havas Judit tolmácsolásában megtudhattuk, hogy Török Sophie szerint Babits nem szerelemből vette őt feleségül, hanem pusztán a magánytól való félelmében. Török Sophie a költőt épp ilyen „nősülős” hangulatban találta, mikor kétségbeesésében - mivel műveire nem válaszolt senki a Nyugattól - Babitsot felkereste. Szó volt arról is, hogy Kosztolányi kicsit aggódva figyelte felesége, Harmos Ilona egyre gyakrabban megjelenő írásait.

Az Irodalmi Centrifuga „élőfolyóirat és kollektív tudatfolyam” alapítói, Bódis Kriszta és Gordon Agáta szenvedélyesen, nagy elhivatottság-tudattal számoltak be az ICA létrejöttének okairól, „fejlődéstörténetéről”. Úgy érezték, hogy a legtöbb irodalmi fórumon, lapban túlzottan elbillennek az arányok a férfi írók javára, és szerettek volna egy olyan csoportosulást, ahol ez fordítva működik. Megtudhattuk, hogy a Centrál Kávéházban nagy sikert arattak estjeik, olyannyira, hogy többen fel is jelentették őket obszcén szavak használatáért, ami, mint ilyen esetekben szokásos, csak növelte látogatottságukat.

A férfi szoprán, női terror műsort is, akárcsak az összes többit a két nap alatt, filmek és zenei anyag illusztrálta. Megdöbbentő sorokat hallhattunk olyan női íróktól, akik férfi szerepbe bújva alkottak prózát vagy verset, illetve fordítva, Závada Pál és Pályi András műveiből hallhattunk részleteket. Engem legjobban Forgács Zsuzsa prózája döbbentett meg, amelyet a szünetben Urfi Petivel meg is vitattunk. Azt még el is próbálja az ember leánya képzelni, hogy milyen lehet férfi-módra szerelmesnek lenni, ám itt meglepő szexuális leírást hallhattunk egy hölgy szemszögéből, aki hirtelen átváltozott férfivá. Nekem, aki távol állok attól, hogy férfi lennék, nagyon hitelesnek tűnt, ám Urfi Peti szerint egy férfi így, ahogy Forgács Zsuzsa leírja, nem tud viszonyulni a szexhez. Kénytelen vagyok igazat adni neki, mert e téren mégiscsak több tapasztalata lehet.

A vidámságot a Babák és bakák felolvasás, beszélgetés töri meg. A szünetben jóízűen elfogyasztott túrós pitém, úgy érzem, felfordul a gyomromban. Forgács Zsuzsa Polcz Alaine-től olvas fel egy részletet az Asszony a fronton című regényből. Az elbeszélőt a második világháború alatt orosz katonák erőszakolják meg, és a leírás annyira eleven, hogy a hallgató önkéntelenül is ott van a jelenetben, látja a helyszínt, és átéli a testi, lelki fájdalmakat. Kis híján a mosdóban kötök ki, de a műsor még csak most kezdődik el. Nehezemre esik, hogy koncentráljak a többi felolvasásra. Minduntalan a színpadon heverő szőnyeget bámulom, benne a piros mintákat. Szinte kiáltanak. Kukorelly szövege, mint egy nagy pofon, magamhoz térít. Kétéves sorkatonaságának emlékei jelennek meg. A beszélgetésben, a felolvasás után elmondja, hogy ezt az élményt nő sosem értheti meg. Ha a férfiak összegyűlnek, és katonaságukról beszélgetnek, a nők mindig üveges szemmel bámulják őket. Egyébként, a kérdésre, hogy tetszik neki a műsor, a tőle megszokott semleges arckifejezéssel, mondhatni póker arccal, viccesen válaszol: „Jó ez a csengő a szünet végén.” Forgács Zsuzsát, a moderátort, nem elégíti ki a válasz, tovább faggatja, mire Kukorelly: „Meg jók az én szövegeim is.” És végre nevethetünk.

Az est fénypontja: költőnők, illetve költő urak olvassák fel saját- és más költő által írt, legkedvesebb szerelmes versüket. Hallhatjuk Varró Danit, Kiss Judit Ágnest, Tóth Krisztinát, Takács Zsuzsát és még sok más művészt. Érdekes, hogy mit választanak. Abszolút többséget élvez Pilinszky és Robert Burns. De hallhatunk egy Rimayt is Karafiáth Orsolya tolmácsolásában, aki megint nem bírja ki, hogy a felolvasás előtt ne kommentálja választását. Elárulja, hogy kedvenc szava a Rimay alkotta vízihüvelvény, és a felolvasásra szánt versben is fogunk majd egy érdekes kifejezéssel találkozni. Mihelyt a „vonyog” szóhoz ér előadásában, a nevetéstől alig bírja a befejező sorokat végigolvasni. Mentségéül szolgáljon, hogy elnézést kér a közönségtől.

A versek közben kikapcsolnak a vidám operaáriák, Ferencz Karolina és Li Yang előadásában.

Vasárnap sajnos csak a Sós Kávé zsidó női antológia műsorának végére futok be, ám rögtön szembetűnik, hogy még többen jöttek el a második napon. Mindkét terem megtelt. Sikerül meghallgatnom Tamás Zsuzsa felolvasását arról, hogyan is viszonyulunk mostanában, érintve vagy kevésbé érintetten, a zsidóság kérdéséhez. A mű precizitásával, tiszta, őszinte hangjával mindvégig ébren tartja a hallgató érdeklődését.

Talán a két nap leghevesebb vitája alakul ki a Piroska és a farkas című műsorban. Bódis Kriszta vitaindító kérdése: létezik-e női irodalom. Ez számomra Karinthy híres kérdéséhez hasonlít, hogy kik csókolóznak többet, a nők-e, avagy a férfiak. Feltételezem, hogy minden olvasó ismeri a választ. Aki mégsem, olvasson utána, érdemes. Miután a műsor női vendégei hosszasan körüljárják a témát, Margócsy tanár úr mond szinte „bírói” ítéletet. Szerinte ugyanis ennek a kérdésnek a feltevése eleve értelmetlen. Érvelése logikus, meggyőző. A női szerzők által írt szövegek tartoznának a női irodalomba? De akkor hová soroljuk a férfi írók női szemszögből fogalmazott alkotásait?

A vita akkor válik igazán hevessé, amikor elhangzik az a mondat, hogy a női szempontú irodalom létrejöttéért legtöbbet éppen a férfiak tettek, gondolván itt Závada Pálra és Pályi Andrásra, és ez kissé „parlament-hangulatot” idéz elő a teremben. A közönség soraiból egy hölgy többször is megjegyzi: „esküszöm, mindjárt leütöm”, és érezzük, hogy persze személyesen is ismeri a felszólaló Károlyi Csabát.

Az alkotópárosok akár az „irodalmon kívülállók” számára is igen érdekes műsor lehetett volna.Pallag Zoltán Acsai Roland költővel és Acsai Varga Vera grafikusművészel beszélgetett nem mindennapi módon -  leginkább arra volt kíváncsi, hogyan segítik egymás művészi munkáját az életben a házastársak. Rolandot újabb versek írására inspirálják Vera képei, illetve sokszor közös az élményanyag, amiből dolgoznak, csak épp eltérő műfajban.

A másik alkotópáros, Ladik Katalin és Szkárosi Endre, a DIP-TI-CHON című performance-szal nevettet és gondolkoztat el minket. Ladik Katalin egy varrógépen dolgozik, és kissé eltorzult hangon mondatfoszlányokat hallat, mialatt Szkárosi egy újságot, majd pedig az Arany Oldalakat „barkácsolja”, fúrja. A párhuzamos vonalak aztán összeérnek, és megmutatják a egymásnak alkotásaikat, felfedezik a közös vonást egymás művében. A performance a fesztivál szimbóluma is lehetne.

kerekasztal (fotó: Reisch Éva)

nők a pult mögött (fotó: Reisch Éva)

Ferdinandy György és Kukorelly Endre (fotó: Reisch Éva)

nem-spiegelmann László (fotó: Reisch Éva)

Kalapiáth Orsi (fotó: Reisch Éva)

titkos megbeszélés (fotó: Reisch Éva)

Ladik Katalin és Szkárosi Endre (fotó: Reisch Éva)

nem-piroska László (fotó: Reisch Éva)

Varró Dani (fotó: Reisch Éva)

A sokszínű, pergős, jól szervezett, és a figyelmet állandóan ébren tartó műsorok rengeteg gondolatot indítottak el és sok kérdést fogalmaztak meg bennem. Természetesen akkor is, ha éppen kortárs szerzőkről esett szó, sokszor történt hivatkozás klasszikusokra, illetve idézhettük fel őket explicit - vagy akár implicit módon. Ilyen költőnek számított Nemes Nagy Ágnes, aki kikérte volt magának a költőnői státuszt, illetve Weöres Sándor, aki mindannyiunk számára emlékezetes, és hivatkozásra alapot adó művet alkotott a Psychével.

A fesztivál kapcsán eszembe jut Nemes Nagy Ágnes Szerelem című verse, melyet férje, Lengyel Balázs, a szöveggondozáskor módosított: a „jó” szó után vessző helyett pontot tett, lényegesen megváltoztatva ezzel a jelentést. És arra gondolok, hogy minden szerelmes vershez, ahogy minden csókhoz, legalább egy férfi és egy nő kell.

„Jó. Gyönyörű vagy Nofretéte.

Mert egy istent föltaláltam.”