Történetük a parkban kezdődik, amelynek tulipánjai maguk a gyerekek, így ők is az előadás „kellékeivé” válnak. Ráadásul közbeszólásaikra is érkezik válasz, sőt ha Emil esetlenségén nevetnek, még egy-egy „Nagyon vicces!” ironikus megjegyzést is kapnak. Már az előadás előtt egy hölgy várja a színházba érkezőket, aki megbeszéli a gyerekekkel - mintegy beavatva őket a kulisszatitkokba, amely igazi varázslat számukra -, hogy a gyereknézőteret kettéválasztó kis ösvényre ne üljenek, hiszen az is egyik helyszíne a történetnek. De visszatérve a kiindulási ponthoz, Emil és a kukac - akit Bán János az ujjával jelenít meg - históriája az egyébként sokak szerint csak eltaposni való furcsa, viszolygást keltő élőlény „civilizálásával” folytatódik. Ruhát kap, sárgát, és hozzá piros kalapot, színt visz az addig kizárólag sötét öltönyt viselő Emil életébe. A legdrágább cukrászdába „rángatja” be Matyi barátját, kiabál, hangoskodik, illetlenül viselkedik, így alakulnak át mindketten egy olyan érzés bűvkörében, amelyet barátságnak neveznek.

A gyerekek szimpátiáját viszont már az első percben elnyeri a kukac, akit kezdetben még Emil sem érint meg szívesen. Már ekkor hallani olyan ötleteket a nézőtérről, melyek szerint egy puha, meleg helyre kellene tenni, így biztosan nem fázna. Az előadás után aztán bőségesen felvértezi őket Bán János azzal a tudással, hogyan lehet Kovász Emilt és Kukacmatyit otthon is elkészíteni egy papírlap, egy filctoll és a saját ujjuk segítségével. Mondanom sem kell, hogy kapnak a lehetőségen.

A pantomim alapvető eleme az előadásnak, így nyílik az ajtó, így készül a ruha, így varr a tű, s az állandó hangeffektekkel ez tökéletes ’mintha-szituációt’ teremt a gyerekek számára. A rendező, Novák János színpadi kellékei is egy szörnyen unalmas életről árulkodnak. A pianínó nem érdekes, ha csak egykezest játszhatunk rajta, ebbe száll be másodkézként Matyi, aki egyébként valódi őstehetség, Emilen könnyen túltesz, s a darab végén már ő tanít, nem fordítva. Bonyodalomra persze szükség van: Emil – tekintve, hogy Matyi csak egy kukac – visszaviszi barátját a parkba, s később megbánva tettét, hiába keresi. Ekkor is a gyermek lát mindent jobban, hiszen már Matyi várja haza a kétségbeesett Emilt, szól a pianínó, indulhat a kétkezes játék.

Lindgren gyermeknyelvi szavai, kifejezései még közelebb hozzák Matyit gyermeki mivoltában, neki a pianínó egyszerűen csak pínó, ő még őszinte, nincs eltitkolni valója. A szöveget rímes csengése könnyen befogadhatóvá teszi a kisebbek számára is, Szarkáné asszonyság állathangja könnyen utánozható, ahogyan az ajtócsengőé is, így az igazán érdeklődők valóban összeállíthatják saját egyszemélyes színházukat, amely természetesen nem csak egy hangon szól.

Játssza: Bán János

A kép forrása: www.port.hu