bezár
 

színház

2008. 10. 24.
Kortárs kultúrblöff fej- és orrhangra
Lakatos János: a'capella - Nemzeti Táncszínház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kortárs kultúrblöff fej- és orrhangra Valami erőltetett összefüggés cím és alkotás között, hogy szólamok volnánk mi, egyedüli példányok, megismételhetetlenek a föld kerekén (ezt Kosztolányinak még el is hittem anno) - de létezik-e egyéniség egyáltalán, vagy a túlfizetett kreatívok és marketingesek jól kitalált és megkonstruált álegyedi termékei volnánk? Az alkotó úgy véli, darabja e kérdést feszegeti.

Szkéné színház


A Nemzeti Táncszínház a 2007/08-as évadban indította útjára beavató táncszínházi programsorozatát középiskolás tanulók számára. A teljes évadot átölelő csomag összesen négy előadást tartalmaz, amelyek mindegyikét gondolatébresztő drámaórák előzik meg iskolai kereteken belül, valamint beszélgetések követik, melyeken a diákok az alkotókkal, koreográfusokkal és rendezőkkel, táncosokkal találkozhatnak Novák Péter állandó vitavezető közreműködésével. Az ötlet remek, a hír csábító. Harmincöt diákommal ez év szeptemberében csatlakoztam a beavatandók táborához. Az idei programsorozat keretében elsőként a Budapest Táncszínház meghívására érkezett Lakatos János vendégművész a'capella című koreográfiáját láthatják a középiskolások, később találkozhatnak Bozsik Yvette Varázsfuvolájával, az Artus társulat Don Quijote mauzóleumával, végül 2009 áprilisában a Szegedi Kortárs Balett Szentivánéji álom-értelmezésével. Az első előadáson túl vagyunk. Túléltük.

A színházterembe érve Novák Péter narrálja röviden és kommentálja a soron következő darabot. Mondja, rövid lesz, pergős lesz, s a következő fogalmak inprintálására szólít fel: egyén, egyéniség, közösség, tömeg, divat, galeri, satöbbi. Sötétül a nézőtér. Figyelünk arra, amire megmondták, hogy figyeljünk. Bekötött szemű táncosok érkeznek lassú egymásutánban. Tapogatózva keresik következő lépteik irányát. Hatásvadász sokkeffekt: hirtelen dobhártyagyilkos dörgedelem. Összerezzen a nézőtér, a kívánt hatás elérve. Velünk együtt összerezzennek a táncosok is, hisz ez a feladatuk. Eat. Speak. Cry. Jump. Fall. Az egyszavas idegen nyelvű parancsokat a táncosok szolgalelkűen követik. Felettük kék rendőrvillogó köröz.

Az alig húsz perces etűdsor magva a 2006-os hannoveri koreográfusversenyre készült, ezt bővítette ki Lakatos János később fél estét betöltő táncfutammá. A képek valóban gyors egymásutánban következtek, mégsem sebességet, inkább zűrzavart érzékelt a néző. Minden egyes etűd más jelnyelvet használt, más stílusban szólalt meg, s bennük gyakorta a téma sem volt közös. Bekötött szemű távirányított lét után vonalkódot hordó táncosok robotolása következik. A kézjáték érdekes, a teljes koreográfia mégsem okoz meglepetést. Láttunk már mindent, egészen hasonló ütemben és sorrendben. Nem bíbelődött el választott témájával az alkotó. Gyorsan és klisésen pakolta egymás után talált és ismert mozdulatait. Pink fényben úszó szerelmespár következik, akik egymást ölelvén a másik háta mögött sms-t írnak és pénzt számolgatnak. Etűdjükben nem táncolnak, gesztusokkal dolgoznak csupán, színészi játékuk ügyetlen. Őket ismét robotolás követi, pár pillanat erejéig a nézőtér jobb oldalát is bejátsszák, megannyi titkárnő őrült gesztikulációrohama villan fel. Majd a nadrágok vonalkódjainak csipogó hangos leolvasása: bizonyos jeleket túlmagyaráz, másokat teljesen kommentár és kontextus nélkül hagy a rendező.

A darab egyik legmarkánsabb mozaikdarabkája a két rapper fiú találkozása teljes fegyverzetben, sapka, bő nadrág, talpig póló, láncok. Percekig tartó köszöntő rítusuk, a kezek, majd a teljes test játéka bravúros és szórakoztató. Kedves öniróniával kezeznek a táncosok, pólójukat bokáig húzzák, és törpetáncot járnak. Az etűdnek azonban a darab során nem születik párja. Nem villant fel a koreográfus egyéb szociokulturális csoportosulásokat. A teljes mozgásanyag legnagyobb dramaturgiai hibájának tartom, hogy nem össze-, széttartanak az egyes képek, nincsen közös kontextus, amiben a nézőt tájékozódni tanítja meg az este. Valami utólag és előre megmagyarázott aszpikban úsznak az egyes táncdarabkák, s köztük az összefüggés, egyáltalán, a valamiféle egyről mesélés érzése nem születik meg a nézőben. A képek sora folytatódik: zenélő klozet, benne tévé- vagy rádióadók csatornái váltják egymást, olcsó poénként figura érkezik, nadrágot tol, és rendeltetésszerűen használja a vécécsészét. Négy táncos lány érkezik, középkori kolostorok hangulatát idéző (valódi a capella) kórusműre szép kánont ad elő. A keskeny diagonál pástfények, a surlós naplemente hangulat talál. De ismét és folyton a kérdés: hol vagyok? mit nézek? mi köze van egyik látomásnak a másikához?

Az értetlenséget a következő, utolsó előtti kép teszi teljessé: a kánont táncoló lányok egyikére zárásképpen frottírköntöst adnak immár köntösben érkező társai, lábára mamuszt húznak. Érkezik lassan mindenki, egyenköntösben, egyenpapucsban. Esnek-kelnek, olykor elkapják ájulni készülő társukat. Hasukat fogják, sápadtak, betegek. Egészen hervasztó látvány. Hasmenéses kompánia.

Az utolsó kép következik. Ezt legalább érteni, mert didaktikus keretbe foglalja az előadást, kapcsolódván a legelső etűdhöz. Ismét a kék sziréna, ismét az angol vezényszavak. A táncosok szemére ismét kötés kerül a köntös alól, ismét engedelmeskednek – egy darabig. Mert aztán megtörténik a felismerés, hogy hát robotlét ez, és hogy robotnak lenni rossz, és lehull a lepel és tisztul a tekintet, fekete kendőjét mindenki jelentőségteljesen lehúzza szeméről, majd jól földhöz vágja. Sötét.

A darabot pár perc pihenő után közös beszélgetés követte. Amolyan író-olvasó találkozó volt ez, a színpadon Novák Péter a moderátor szerepében, mellette Lakatos János, a darab koreográfusa, a jobbszélen Földi Béla, a Budapest Táncszínház vezetője, szintén táncos, koreográfus. A beszélgetés kötetlennek ígérkezett, annak aposztrofálták, a kérdezni kívánók azonban egyre azzal szembesültek, hogy a téma adott és kijelöltetett: egyéniség kontra tömeg, reklámok irányította élet, manipuláció, globalizáció, nemzeti öntudat, agymosás, egyéni értékrend és közös érdekek. A téma jó. Középiskolás diákok számára kifejezetten hasznos. Ám csak bizonyos tekintetben s csak helyenként köthető a látottakhoz, az a’capellához. A diákokban – ahogy bennem is – számos értelmezési kérdés merült fel a darab kapcsán. Szerettem volna értelmezni a látottak tükrében a címet, a beszélgetés tükrében az előadást, de erre nemigen nyílt lehetőség. Se füle, se farka filozófiai fejtegetésekbe bonyolódtunk ahelyett, hogy legalább azt dekódoltuk volna, amit a színházi élmény nekünk akkor este adott.

Azt gondolom, a 21. századi lét bizonyos alapvető kérdéseit feltenni fiatal generációknak fontos és helyes dolog. Ha nem találunk hirtelen kielégítő és üdvözítő választ e kérdésekre, az sem baj. De hibának tartom a felületességet mind alkotásban, mind az alkotás értelmezésében. Helytelennek vélem, ha elsiklunk kétségek, hiányérzetek és jelentésbéli bizonytalanságok mellett. Nem beszélhetünk gasztronómiáról, ha nem vagyunk tisztában azzal, a rántás mitől rántás, a habarás mi, s mi a liszt, a vaj, mi a tojás. És nem adhatjuk el mindenféle dolgok válogatatlan és meggondolatlan összepárlását pikáns keleti kortárs konyhaként, ha az egészen egyszerűen nem finom.

Tiszta hangok kellenek. Tiszta ízek. A hiányt a fiatal koreográfus pontosan érzi. Kitöltésére azonban éppoly felületesen és divatosan tesz kísérletet, ahogyan a többiek.

nyomtat

Szerzők

-- herold eszter --


További írások a rovatból

Az imposztor című előadás a Pesti Színházban
Gyévuska a Városmajorban
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
színház

A Fővárosi Nagycirkusz szakmai délutánjáról

Más művészeti ágakról

art&design

Borsos Lőrinc Neo Inertia című kiállítása
Bill Viola, a videóművészet úttörőjének tárlata Budapesten


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés