Nyugati emigráció, avantgárd és önéletrajz / Nagy Pállal beszélget Bónus Tibor. Írók Boltja, 2008. október 7. 16 óra / PRAE.HU

Meglepően sokan, hozzávetőleg negyvenen gyűltek össze a könyvesboltban Nagy Pál tiszteletére, aki örömmel, nagy kedvvel beszélt életéről és munkásságáról. Fontos tudni, hogy a párizsi Magyar Műhely olyan fiatal értelmiségiekből szerveződött, akik 1956-ban nyugatra emigrálva minden erejükkel igyekeztek a magyar kultúrát az európaiba integrálni és fordítva. Ott és akkor szembesültek a ténnyel, hogy míg Magyarországon a modernizmus szótárából – legalábbis a harmincas évekkel bezárólag – kikerült az avantgárd fogalma és szellemisége, addig Párizsban óriási szerepet játszott és játszik a mai napig is. Az elsősorban Kassák Lajos munkásságát továbbvivő, továbbértelmező írók-irodalmárok a francia kultúra fellegvárában nagyon erősnek látták az avantgárd jelenlétét, szinte egyenértékűnek tartották azt magával „a” modernizmussal, míg itthon – meglátásuk szerint – Kassák kezdeményező költői és képzőművészeti munkássága valamint irodalomszervező szerepe egyre halványult. Olyannyira, hogy a Magyar Műhely által (is) közvetített, az ötvenes és hatvanas években kibontakozó új avantgárd lendület – legalábbis onnan nézve – nem talált, a mai napig sem, értő meghallgatókra.

Nagy Pál szerint ebben az is szerepet játszik, hogy 1989, azaz a rendszerváltozás után hazánkban a „konzervatív irodalom” stabilizálódott, mely azzal, hogy nem vesz tudomást az élő és folyamatosan jelenlévő kortárs avantgárd munkákról, nemcsak úgymond elhallgattatja, de egyben ki is rekeszti e tendenciát az aktuális irodalomértésből. A dilemma nem újkeletű: így volt ez a hetvenes években, és így van a napjainkban is. (Ehhez mindenképp szükségesnek látszik megjegyezni, hogy az elmúlt években azért meglehetősen sok és értő feldolgozása született a történeti- és a neoavantgárdnak egyaránt, többszerzős tanulmánykötetek és egyszerzős monográfiák egyaránt részletekbe menően foglalkoznak mind az elméleti kérdésekkel, mind a legjelentősebb szerzők munkásságával.)

A Journal in-time címet viselő háromrészes önéletrajzban Nagy Pál ugyanúgy beszél életének személyes fordulatairól, gyermekkoráról, neveltetéséről, iskoláiról, 56-ról és az emigrációról, francia feleségéről és általában a nőkkel való viszonyáról, mint a Magyar Műhely megalakulásáról és annak évtizedeken át tartó hatékony, sokoldalú működéséről. A könyveknek két változata született: magyar és francia nyelvű. Míg a magyar változat részletekbe menően mesél a személyes élményekről és az 56-os traumáról, addig a francia nyelvű – mely a francia közönség számára született – a magyar kultúra, a magyar irodalom francia integrációjában, a huszadik századi magyar kultúrtörténet fontos állomásainak bemutatásában érdekelt.

Művészet emigrációban

Az egyik legérdekesebb rész az épp csak felnőtt férfiak nyugatra menekülésének története, az akkori Párizs és Budapest közti különbség mértékével való megdöbbentő szembesülés élménye. Ez – magyarázta Nagy Pál Bónus Tibor faggatására – egyfajta pozitív értelemben vett traumaként volt felfogható, hiszen bár egy óriási, nyitott, modern kulturális élettel bíró, pezsgő hangyabolyba csöppentek, egyúttal megerősödött bennük a tettvágy, hogy magyarként a magyar irodalom és kultúra értékes és úttörő művészetét belevigyék ebbe a nyüzsgésbe, sőt ott folytassák a munkát, ahol Kassák abbahagyta. Papp Tibor költőtársával két hét alatt kitanulták a nyomdászmesterséget, mert mint elmondta, csak így lehetett fönntartani az éppen megalakult Magyar Műhelyt. Azt a csoportot, mely párizsi működése során nagyon is határozottan fenntartotta a kapcsolatot a folyó magyar kultúrával: több mint nyolcvan (!) magyar újságot, folyóiratot járattak maguk (és mások) számára.

Mindezek a célok, folytatta Nagy Pál, továbbra is aktuálisak, ahogyan maga a háromkötetes életrajz sem teljes. Van mit bővíteni: barátok, alkotótársak és művészeti közösségek, együttműködések és szerelmek történetében íródik tovább élet és irodalom, mely mögött végig ott munkál a töretlen, harcias, de szimpatikusan harcias avantgárd lendület. Ennek a tapasztalatnak a bizonyítékaként a beszélgetés vetítéssel zárult, mely Nagy Pál egy videomunkájával hívta fel a figyelmet az avantgárd művészet- és nyelvfelfogás furcsa, mert a nyelvi közlést a jelentésétől megfosztó, a hangzásban feloldódó szavak természetére.

irodalom

Szerzők

További írások a rovatból

Más művészeti ágakról