Mándy előszeretettel él a technikai eszközökkel, ezek közül a darab második felében megjelenő drótból készült, átlátszó csövekkel végigvezetett, embertestre emlékeztető alakzat nyeri el leginkább a tetszésemet. A csövekbe bor kerül, amely kifolyik a halál pillanatában. Test helyett lehet akár az őrültek kényszerzubbonya is, amely üresen marad, miután elhalkul a zene, véget ér az élet. Mindehhez sokat tesznek hozzá Kondás Zoltán bravúros zenei megoldásai, mindvégig tökéletesen példázzák az őrültség, a depresszió, a vágyakozás, az önmagunkkal folytatott harc érzésvilágát.

Szándékosan kezdem a darab végével, hiszen csak ezt követően indult el az az értelmezési folyamat, amelynek eredménye itt olvasható. Ennek magyarázata, hogy a cím adta lehetőségeket, válaszokat, nem-megoldásokat, csupán-megoldási-javaslatokat elkezdtem belesulykolni az előadásba, hiszen folyamatosan arra gondoltam, hogy teljesen értetlenül állnék a darabbal szemben, ha nem ismerném a címet. Valójában nem is nevezném annak, hiszen az alapvető problémám ebből eredt az előadással kapcsolatosan. Nem cím, inkább csak valamiféle iránymutatás, értelmezési javaslat, amely segíti kezdetben a befogadásunkat.

Két ember, egy férfi és egy nő, előbb a nő, aztán a férfi jelenik meg a színpadon olyan eszközökkel, amelyek hol boszorkányseprűnek, hol fegyvernek, hol ágyúnak feleltethetők meg. Céloznak és lőnek, ők a halál lovasai, ez az apokalipszishangulat - a fénynek és a zenei megoldásoknak köszönhetően - mindvégig uralkodik. A smink is erősíti ezt, hiszen a szemek körüli rész egészen sötétre van festve, a Fenyves Márk által megtestesített figura erősen szuggesztívvé válik ezáltal. Ez volt a darab eleje, de ami a kettő között van, azzal nem vagyok kibékülve. Ez a két motívum az, amely időben és mozgásban is alaposan kifejtett, viszont az előadás többi részében pontatlanságokat, elnagyolt ötleteket, olykor-olykor a mozgás rovására menő túlzott koncentrációt láttam.

Érdekesnek indult, amikor kis időre abbamaradt a színészi játék, s azt hallhattuk, hogy szünet következik, hiszen a színház szociális hely is egyben, ahol megbeszélhetjük a látottakkal kapcsolatosakat s még magánéleti problémáinkat is. Emellett a színészeknek már nincs több ötletük, így mi is javasolhatunk. Szépen előhívta ez az azért járunk színházba, hogy lássunk és látva legyünk nagyon is aktuális, számomra is izgalmas problémáját, de sajnos itt le is zárult, s valamelyest félbehagyott poén maradt.

A címben feltüntetett név egyszerre rejti magában nőét és férfiét, ezt az erős sűrítést prezentálják a jelmezek, amelyek teljesen egyformák mindkét szereplő esetében: fűző és bőszárú nadrág. Ennek ellenében jelenik meg a férfi és a nő, XX és XY emberi kromoszómák képviseletében - ahogyan ez fel van tüntetve a műsorfüzetben is -, amely „kromoszómák kettős, fonalas képződmények. A két hosszanti fél (kromatida) egymás tökéletes másolata. Mégis előfordulhat hiba, kromoszómatöbblet vagy - hiány.” Majdnem tökéletes másolat, de a hiba lehetősége mindig fennáll, ahogyan fennáll másokkal és önmagunkkal szemben is. Talán éppen ilyen a hatalomvágy, az uralkodási kényszer, amely eleve velünk születik, hiszen gyarlók vagyunk. Ennek a gyarlóságnak a következménye Macbeth és a Lady bűne, amelybe mindketten belehalnak, és amely miatt megszűnik szerelmük is.

Krzysztof Warlikowski lengyel rendező szerint (Piotr Gruszczynski vele készített interjúja a Macbethről, a darabban felvetett kérdésekről, hitről, egyházról, háborúról a Színház júniusi számában olvasható Szántó Judit fordításában) az elkövetett bűn után az irracionalitás aspektusa kerekedik felül, a helyzetet a démonizmus határozza meg a Macbethben. Ami a darab érdeme, hogy nem ezt a természetfölöttiséget akarja megmutatni, az túlzottan kényelmes megoldás lenne. Megküzd azért, hogy az emberben lejátszódó végletes érzéseket hozza felszínre: amit álomnak hittek, az egyszerre rémálommá válik, a magány fokozatosan nő, Macbeth egyre jobban függ a jóslatoktól, az én darabjaira hullik, múltjuk a gyilkosság, jövőjük nincs, minden kapcsolat megszűnik férj és feleség között. A bűn után a bűnhődés következik, amely a mindennapokban mutatkozik meg, a lelkiismeret szolgáltat igazságot. Nincs szó természetfeletti erőről, nincs szó eleve elrendeltségről Macbeth és a Lady esetében sem.

Boszorkányok Mándyék feldolgozásában már nincsenek, a realitás talaján állunk.

(Lady) Macbeth(ek)
MU Színház

Szereplők:
Mándy Ildikó
Fenyves Márk

Jelmeztervező: Szűcs Edit
Smink: Halma Ágnes
Fénytervező: Payer Ferenc
Hang: Kondás Zoltán
Hangszerelés: Kosz Szilveszter

Rendező: Mándy Ildikó

Képek forrása: www.szinhaz.hu, www.port.hu