A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházzal közösen készített nyári produkció nem szakított Bodó Viktor már hagyományosnak mondható rendezői koncepciójával - ami a Szputnyik májusban bemutatott Holt lelkek - Tokhal vonóval című elődására ugyanúgy igaz, mint a még a Katona József Színházban készült rendezéseire -, mely főként a fragmentáltság, az "idegen anyagokból" való bátor merítkezés és a darab folyamatos, elődásról elődásra történő újragondol(kod)ása mentén látszik körvonalazódni. Bodó rendezéseinek maga a dramatikus szöveg pusztán az alapot szolgáltatja, melyből további ötletek, átiratok, sokszor nagyon erős és karakteres jelenetek bontakozhatnak ki. Persze részben pont ez a - jobbára jelenetekre összpontosító - gondolkodásmód az, ami előadásaiban sokszor meggátolja egy átfogó ív létrejöttét.

Más kérdés, hogy a Szentivánéji álom (Nádasdy Ádám fordításában) ebből a szempontból nagyon jó választás volt: a töredezettség direkt hasznos lett, igazi álomtrip részesei lehettünk a Zsámbéki Rakétabázison. A hatalmas raktárépület brooki értelemben vett üres térré vált (bár állítólag nem egy színhelyre tervezték az előadást), melyet minimális számú díszlettel laktak be Bodóék (kanapé, kávéfőző kisszínpad, faágak, néha egy kocsi). Ezek között mozogtak a figurák, hol eszeveszetten kavarogva, hol tánckoreográfiára. Hippolyta (Jordán Adél) például megalázott dívaként, Theseus (Fábián Gábor) erőszakos politikusként, a tündérek egy 21. századi bacchanália résztvevőiként. A négy szerelmes és felcserélhetőségük sajnos elsikkadt az előadás során, egy-egy emlékezetesebb filmes áthallásba merevedtek. Igazán erősre sikerült viszont a mesteremberek sztorija, olyannyira, hogy az az érzés kerülgetett, ez itt valójában az ő darabjuk (nem csak átvitt értelemben). Ennek a metaelődásnak megvolt az íve, az iróniája, a saját nevükön szereplő színészek bravúroztak. Nem mellékszálként jelentek meg, inkább a tündérek - akik egyszerre voltak jelen és mégsem - szerveződtek köréjük, s színházuk köré, amiben Hajduk Károly szőke parókában, tranvesztitaként lépett elő szerelmes duettet énekelve a magát színésznek képzelő, zseniális epizódokat produkáló Keresztes Tamás karakterével. Az elődás végét Puck (Szandtner Anna) még sokáig nyújtotta volna, de szerencsére befejezte, mielőtt valós rémálomba fordult volna az este.

Bodó ismét bátran nyúlt a különböző anyagokhoz, legyen az színházi, zenei, koreográfiai vagy irodalmi, nem riadt meg az intertextuális hálóktól, a kísérletezéstől, a munkafolyamatra való reflektálástól. Valószínűeg ez a nyitottság és "bátorság" jellemző lesz a (teljes nevén) Szputnyik Hajózási Társaság – Modern Színházi és Viselkedéskutató Intézet – Labor további produkcióira is, amely - ahogy a rendező hangsúlyozta - nem zárt társulatként, hanem műhelyként kíván működni, együtt- és továbbgondolkodni, talán álmodni.


William Shakespeare:
Szentivánéji álom

Fordította: Nádasdy Ádám

Szereplők:
Czukor Balázs
Dankó István
Fábián Gábor
Fridrik Noémi
Gera Marina
Hajduk Károly
Illyés Ákos
Jordán Adél
Juhász István
Keresztes Tamás
Koblicska Lőte
Kuthy Patrícia
Moskovits Krisztina
Szabó Emília
Szabó Zoltán
Szandtner Anna
Tenki Réka
Tóth Simon Ferenc

Filmes munkatárs: Reisz Gábor
Videó munkatárs: Vandad Kashefi
Képzőművész: Bujtás Mónika
Fotók: Varga Imre
Operatőr: Pálos Gergely

Díszlettervező: Bodó Viktor
Dramaturg: Turai Tamás
Zene: Keresztes Tamás, Keresztes Gábor

Rendező: Bodó Viktor

A Zsámbéki Színházi Bázis, a Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színházi és Viselkedéskutató intézet, valamint a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház bemutatója


Képek forrása: kultura.hu