Meseország lakói régi ismerőseink, ki ne emlékezne a vasorrú bábára, az ördögre, a legkisebb fiúra, az óriásra, az udvari bolondra, a hétfejű sárkányra vagy Babszem Jankóra. Gyermekkori meseélményeink máig – képzeletünkben – élő szereplői ők, akiktől féltünk, vagy akiknek szurkoltunk, akiknek kalandjain nevettünk, sírtunk. Az volt a jó a mesékben, hogy mindannyian másképp képzeltük el a szereplőket; jó volt, hogy a gonosz fantáziánk vetítővásznán kevésbé volt rettentő, ha másokkal együtt hallgattuk a mesét, mint amikor egyedül kellett végignéznünk egy „jól sikerült” rajzfilmet, illusztrált mesekönyvet.

Tótfalusi István saját meseországának lakóit versben adja az olvasó elé (Meseország lakói, General Press), érdekes módon a népmesék egydimenziós (Jó vagy Rossz) jellemeivel szemben szerethető, esendő, emberi karakterekként jelennek meg hősök és álhősök, segítőtársak és ellenségek. Valószínűleg az illusztrátort is kötötte a szöveg, mert Takács Mari képein is inkább szánni való, mintsem ijesztő a gonosz, ráadásul rengeteg játékot és humort is sikerült belecsempésznie a képekbe.

Régóta ismerem és szeretem Takács Mari illusztrációit, pontosan sosem tudtam megfogalmazni, mi az, ami vonz ehhez a képi világhoz, a kiállítás megnyitójától azt is vártam, hogy Pálfi György végre az én gyötrő kérdésemre is választ adjon. Mivel korábban még nem volt alkalmam találkozni a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docensével, meglepett lazasága – vagy inkább könnyedsége –, amellyel pontosan felvázolta Takács Mari művészetének főbb ismérveit: úgy kritizált, hogy az nem volt bántó, és úgy dicsért, hogy az nem volt kritikátlan udvariaskodás, egyszóval profi elemzést hallhattunk.

Pálfi szerint azért izgalmasak Takács Mari képei, mert valamilyenek. Egy illusztrátor legnagyobb hibájának azt tartja, ha képei semmilyenek, így megakadályozzák a befogadót abban, hogy belépjen az alkotás – és ezzel együtt annak készítőjének – fantasztikus világába. A Meseország lakóihoz készített képekbe képesek vagyunk belefeledkezni, hihető, plasztikus világot formált alkotójuk. A háromdimenziós ábrázolás pedig annyira jól sikerült, hogy szinte adja magát egy-egy mesekarakter, hogy megépíthető, kifaragható bábuként vagy akár animációs filmként önálló életre keljen.

A kiállítás anyaga a Meseország lakóinak képanyagára épült, ám a galéria közepén két tárlóban megtekinthettük a többi, jól ismert Takács Mari-könyvet is: Beszél a kéz, Mesék az élet csodáiról, Friss tinta, Hajnali csillag peremén, A csodafa. Sőt még egy francia nyelvű könyvborítót is (A brémai muzsikusok), melyre Pálfi György külön felhívta a figyelmet utalva arra, hogy ezzel a munkával egészen biztosan sikere lenne az illusztrátornak a gyermekkönyv-illusztrátorok bolognai versenyben.

A megnyitó végére is maradt egy slusszpoén – az ünnepelt egy másik ünnepeltet köszöntött: Pálfi György a megnyitó napján ünnepelte születésnapját. Gratulálunk – mindkettőjüknek!

A fényképeket a FSZEK bocsátotta rendelkezésünkre.