A tavalyi Moveast Filmfesztivál egyik legemlékezetesebb baklövése az volt, mikor szelektálás nélkül vetítették le a töménytelen mennyiségű versenyfilmet. Ezeket mind végignézni a lehetetlennel volt egyenlő, és ennek panasznak az akkori nagyzsűri is hangot adott a záró gálán. A szervezők tanultak a leckéből, mert idén már igen neves előzsűri (Forgács Iván filmkritikus, Szomjas György filmrendező, Márta István zeneszerző) segítségével válogatták ki azt a tizenkét nagyjátékfilmet, mely versenybe szállhat a legjobb filmnek járó Arany Benjámin-díjért. Magyarországot idén Faur Anna Lányok című taxisgyilkos-drámája, valamint a mozikban nemrég bemutatott, illetve korábban a Szemlén már nagy sikert aratott Gigor Attila-remekmű, A nyomozó képviseli.

A megnyitó idén is magában hordozta az izgalmas és jellegzetes fesztiválhangulatot. Nagy volt a nyüzsgés a helyi Uránia moziban és környékén, emberek tömegei jöttek-mentek, a sajtósok feszülten figyeltek, vagy éppen egy papírra körmöltek, a tévések és fotósok pedig igyekeztek minél több jelenlévő sztárt lencsevégre kapni.

Emellett érdekes és egyben rendkívül szimpatikus a fesztiválnak az a nem titkolt szándéka, hogy idén a fiatalok felé forduljanak, és érdeklődést keltsenek fel bennük a filmkészítés iránt. Ennek megfelelően az idei nézőközönséget javarészt fiatalok alkották, de aki nem tudott részt venni, annak sincsen oka szomorkodni, hiszen a fesztivál digitális filmkészítésről szóló előadásai az egyik legizgalmasabb kísérőprogramnak bizonyultak

A nyitó ceremónia rendben és röviden zajlott le. Nem akadtak komoly technikai malőrök vagy kínos szituációk. A műsorvezető-showman, Novák Péter szórakoztatta a közönséget hol gyengébb, hol jobban működő poénjaival, majd Kunszt Márta, Pécs kulturális ügyeiért felelős alpolgármesterének beszédét követően a fesztivál tiszteletbeli igazgatója, Szekeres Dénes nyitotta meg hivatalosan a fesztivált. Ezután kezdődhetett a nyitófilm, mely még tovább emelte a gála vidám hangulatát. 
Fazakas Péter Para című filmje azon kevés kortárs magyar filmek közé tartozik, mely igényesen tud szórakoztatni, és ezt a szintet az elejétől a végéig fenn tudja tartani. Nem görcsöl, nem akar nagyot mondani, hanem egész egyszerűen elmesél egy történetet, melyben csak úgy hemzsegnek a jobbnál jobb karakterek, és a fura, már-már szürreális helyzetek. Főhősünk, Lajos és a paranormális jelenségekre fogékony barátai egy webkamerát szerelnek fel egy elhagyatott pincében, hogy otthon, a monitoron keresztül figyelhessék a szellemeket, ám kísértetek helyett egy emberrablás szemtanúi lesznek. A főnökének milliókkal tartozó Lajos ráveszi a többieket, hogy szabadítsák ki az elraboltat, és szerezzék meg a váltságdíjat. Ekkor még nem is sejtik, hogy a következő pár óra döntő fordulatokat hoz életükben.

A film erőssége egyértelműen a Csurgó Csaba által kiválóan megírt forgatókönyv. Remekül tartja kézben az egyszerre több szálon futó eseményeket, és tűzdeli meg azokat a különféle paranormális jelenségekkel (vudu misztika, szellemidézés, túlvilági élet stb.), és egyben azok paródiájával. Fergeteges poénokat ad hősei szájába, és közben gondosan ügyel a mellékszereplőkre is. A színészek, köztük Csuja Imre, Bánsági Ildikó, Für Anikó, Scherer Péter, mind nagyokat alakítanak, de nem szabad megfeledkezni Fellinger Domonkosról, valamint a Valami Amerika vigyorgó pózolásai után élete talán legjobb szerepét eljátszó Szervét Tiborról, és a film végére az angol hipermarket gazdaságos zacskóiba bebugyolált Kamarás Ivánról sem.

Fazakas rendezése itt-ott ugyan megbicsaklik (különösen a túlzó, érzelgős hatásvadász jeleneteknél), ám mindez elnézhető, főleg annak tekintetében, hogy bizonyos dolgokat bátran fel mer vállalni, gondolok itt a magyar filmekben ritkán tapasztalható erőszakos jelenetekre vagy a képi világ változatos színeire. A Para közönsége jól szórakozott, élvezték a filmet, a nagy nevetések közepette pedig néhol még tapsoltak is. Vélhetően nem ez lesz az utolsó hangos sikere a filmnek.

A vetítést követő beszélgetésnek (melyen részt vett Für Anikó, Fazakas Péter, és az operatőr Lajos Tamás) egyértelműen Makk Károly volt a középpontjában, aki - ha csak néhány másodpercre is, de - szintén feltűnik a filmben. Novák Péter folytatta a poéngyártást, és érthetetlen okokból azonnal hosszabb diskurzusokat igénylő elméleti témákat (valóság kontra fikció, művészfilm kontra közönségfilm) vetett fel, de Fazakas egy egyszerű lecsó-hasonlattal, majd Makk a maga megható bölcsességével elhárította az erre irányuló kérdéseket, és inkább az ő első filmje, a Liliomfi (1954) került szóba. Arra a kérdésre, hogy hogyan kell második filmet készíteni, csak annyit válaszolt: „Gyorsan, mindent bele!”.

Ez a mondat nemcsak a filmrendezőkre, hanem magára a fesztiválra is érvényes lesz a következő egy hétben.