Tehát Garaczi László arról mesélt, gyerekkorában vissza-visszatérő motívum volt a forradalom, illetve ellenforradalom – minthogy szülei párttagok voltak, ebből a nézőpontból mesélték el a gonosz bácsik tetteit. Mert ez az esemény a családi legendárium egyik alapélménye, el-elmesélt története volt. Békés Pál emléke is kapcsolódott ehhez annyiban, hogy szülei már a második világháborús ostromkor is abban a lakásban laktak, ahogy sok más szomszéd is. Így amikor levonultak a pincébe, már mindenki rutinszerűen látott neki a napi teendőinek. Mintha kis szünet után minden visszatért volna a “rendes kerékvágásba”. Zeke Gyula volt a legszűkszavúbb az este folyamán. Az a bábaház, ahol világot látott, ma gerontológiai intézet – jegyezte meg, nekem mindig olyan közvetlenül barátságosnak tűnő fanyarságával. Az ő családjában épp az ő születése miatti megszaporodott családi teendők – tűzifa, élelem beszerzése – akadályozták meg édesapját abban, hogy kimenjen az utcára. Ennek ellenére egy alkalommal egy repeszdarab tíz centiméterrel mellette csapódott be.

Arra az irodalomtörténeti szempontú kérdésre, vajon van-e az 56-os íróknak generációs tapasztalata, Németh Gábor válaszolt elsőként. A gyermekpszichológia alapján, valamint azért, mert évvesztes lévén többnyire “57-esekkel” volt körülvéve, olykor biztosan ráérzett, ki valóban 57-es. Békés Pál azzal egészítette ki, mennyire furcsa létélmény volt, amikor 89-ben a “tejfölösszájú tacskókból”, akik még nem rúghatnak labdába az “öregek” mellett, szinte egyik napról a másikra “vén faszok lettünk, akik már túl idősek bármihez, hiszen a húszéveseknek áll a világ…”. Az is meghatározó volt, hogy már ők is, csecsemőként “perdöntő” tényezői lettek a (nem-)disszidálásnak. Békés Pál édesanyja később azzal magyarázta, hogy nem szálltak fel a ház előtt várakozó teherautóra, mert “még nem száradtak meg a pelenkák”. Odorics Ferenc Hódmezővásárhelyen töltötte gyermekkorát, számára csak sokkal később tudatosult, hogy egyáltalán történt valami. (Amint ezt elmesélte, elindult órát tartani, s a jelenlévő hallgatóság egy részével együtt kivonultak a moziteremből.)

Sári B. László ezután a Csipesszel a lángot (Károlyi Csaba szerk., Nappali Ház, 1994.) egyik tanulmányára hivatkozva tette fel kérdését, mely az 56-ban vagy utána született írókat egy új korszakhatárhoz kapcsolja: mennyire igaz ez a jelenlévők irodalmi indulására? Ha nem is egymás szavába vágva, mindenképp a másik mondatát folytatva beszéltek erről a meghívottak. A paradigmaváltás valójában nem '89-'90-ben, hanem már 1984-85-ben elindult, először a lírában, majd a prózában is, az ő irodalmuk valójában az erre történő reakció. Korszakhatárnak egyhangúan Esterházy Termelési-regény. Kisssregény-ét (1979) és Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából (1979) című könyvét tekintik. Németh Gábor és Garaczi László – többekkel együtt – civil szórakozásként jártak össze szalonoknak nevezett ülésekre (melyek szervezője többnyire Balogh Mária Eszter könyvtáros volt), ahol ki-ki saját írását olvasta fel. Németh Gábor “ufójelenségnek” nevezte a meglepetést, amit Kukorelly Endre első kötetének elfogadása jelentett számukra. Garaczi ekkor még szintén csak álmodott róla, ha egyszer megjelenhetne egy, csak egyetlen könyve kiadásban… Hiszen első kötete (mely a hosszú átfutási idő miatt valójában másodikként jelent meg) akkor már elfogadott könyv volt, de szerény számítás szerint is hosszú éveket kellett várni a megjelenésig. Nem akartak a meglévő, idősebb, de biztosan kiadóra és kiadásra számot tartó idősebb írókhoz csatlakozni. És az, hogy másfél évtizede az asztalfióknak írtak, 1984-85-ben meghozta az elismerést Garaczinak és Németh Gábornak. Garaczi első (valójában másodiknak megírt) kötete, a Plasztik – az ekkor már a legitimációt kivívó JAK – narancssárga füzeteként jelent meg, Zeke Gyuláé már új formátumú kötet, a 77. sorszámmal (Idősb hölgy három ujja vállamon). Németh Gábor Nagy Attila Kristóf szerkesztő kérésére és magánkiadójánál (Pannon) jelentette meg első kötetét (Angyal és bábu), mely kiadó két éven belül meg is szűnt.

Mert ekkor – a meglévőkön kívül – új folyóiratot sem alapíthattak. Ezért élő folyóiratesteket tartottak, szerkesztett számokkal, melyeket – többek között a Fiatal Művészek Klubjában – mintegy látványelemekkel tarkított felolvasáson előadtak. Mert folyóiratesteket lehetett tartani. Ezeken az esteken forgattak is, az Artpool filmeken kívül Jávor Istvánt említette Németh Gábor.

Békés Pál írói indulása a nyolcvanas évek elejére tehető, azt gondolja, felsőbb utasításra született kultúrpolitikai döntés hozta meg a “szerencsét” számára, miszerint „a fiatal írók legyenek fiatalok”. A döntés értelmében számos pályakezdő író jelentethette meg első kötetét, Békés Pálon kívül Márton László, Nagy András, Fábri Péter, Bari Károly. A születési idő, az életkor tehát nincs befolyással az irodalmi indulást vagy megítélést tekintve.

Az utolsó kérdés az '56-os események tematizálására vonatkozott, azaz hogyan és miért (nem) jelenik meg az irodalomban '56? (Elsősorban a prózairodalomra, azon belül is a nagyregény-irodalomra vonatkozik a kérdés.) Garaczi szerint a forradalom még nem feldolgozott, mostani állapotában viszont túlpolitizált. Amikor elcsendesültek az események, talán mindenki azt várta, majd az asztalfiókokból előkerülnek addig titkolt írások, melyek a forradalomról szólnak. De nem került elő egy sem. Békés Pál egyenesen azt jelentette ki, nemcsak 56-ról, de 1848-ról vagy a második világháborúról sem írt senki nagyregényt. A szabadságharcról még talán Jókaitól tud valamit – teszi hozzá. “Kispróza természetesen van” – vette át a szót Németh Gábor, de többnyire annyira burkoltan, mint Hajnóczy Ki a macska? című novellájában vagy fekete lyukként, mintegy utalásszerűen Az iskola a határon-ban. De szerinte nem is feltétlenül lehet ilyen elvárással fordulni az irodalomhoz, hiszen mindig egyének írnak. Zeke Gyula inkább az esztétikai szempontot érvényesítené ezzel a leíró irodalommal kapcsolatban, nem az oldalak számában megnyilvánuló mennyiség elvét.

Mivel a hozott szövegek is egytől egyig '56-tal álltak kapcsolatban, nem volt éles határ a beszélgetés és a felolvasás között. Születési sorrendben Békés Pál kezdte éppen készülő regénye (Chicago – Gangregény) egyik fejezetének felolvasásával. Megnyugtató, szinte mesélő hangja andalítóan körbezsongta a termet. Fura váltás volt a következő, Az öreg című szöveg. Ezt a szerző – szokás szerint – olyan “garaczilacisan”, kissé hadarva, mintha egy levegővel olvasta volna fel. Zeke Gyula – kivevén kis utazóbőröndjéből a szövegét – ugyanolyan rezzenéstelen arccal olvasta fel egy '86-os cikkének egyik részletét, ahogy végig ott ült, mosoly csak a szeme sarkában; mégis annyi derű áradt belőle, mint a szövegéből, amely arról szólt, miért csak meleg tejet hajlandó inni. Németh Gábor – estet záró – rendkívül humoros Le című szövege olykor számomra oktalanul sok trágársággal együtt egy gyermeki csodálkozást jelenített meg: amikor valaki próbálja, próbálná megérteni: mi is volt akkor 56-ban…?



A Születtek 56-ban című est Szegeden, a 11. Őszi Kulturális Fesztivál programjaként valósult meg.

Az estet Sári B. László (PTE BTK Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszék) irodalmár vezette.

Beszélgettek: Garaczi László (író, költő, műfordító, forgatókönyvíró), Németh Gábor (író, szerkesztő, forgatókönyvíró), Békés Pál (író, drámaíró, műfordító, forgatókönyvíró), Zeke Gyula (író), Odorics Ferenc (Egyetemi docens, SZTE BTK Modern Magyar Irodalom Tanszékvezető).