Kedden kezdetét vette a Miskolci Nemzeti Színház által az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál. Első napját Éder Vera fotográfus kiállításával nyitották meg: Szilánkok című sorozatában a Miskolci Balett táncművészei jelennek meg pillanatszerű kompozíciókban. Az esemény április 22. és 26. között zajlik, a magyar előadások mellett többek között olasz, görög és lengyel társulatok produkcióit is megtekintheti a közönség.

Szilánkok (fotó: Éder Vera)

A nyitónapon a Miskolci Balett Háry János című mesebalettjét követően mutatták be a szintén hazai paTTern című táncetűdöt, aminek alkotói Bali Boglárka, Kozma Johanna és Vati Luca. Az előadás mindössze 30 percében három nő mozgása bontakozott ki, lüktető, folklór ihletésű zenei alapokra. A Csarnokba érve üres tér várta a nézőket – a színpad sarkában a három előadó egy hatalmas fehér vászon előtt készülődött, míg a nézőközönség elfoglalta a helyét a dobogókon.

A paTTern olyan előadást ígér, amiben újra és újra találkozhatunk ugyanazon vagy egymáshoz eléggé hasonló mozdulatokkal, itt viszont az ismétlődés motívuma nemcsak formai, hanem tartalmi jelentéssel is bírt: a mintázat személyes történeteken, sorsokon keresztül kerül bemutatásra. Mindhárom alkotó teret kapott az önkifejezésre, ahol testükkel kapcsolódhattak magukhoz, és a múltjukon keresztül hagyományaikhoz, kultúrájukhoz. A darab reflektál a transzgenerációs mintákra, arra, hogy identitásunkat miként formálja származásunk vagy a múltunk. A negatív minták megtöréséhez vissza kell térnünk az eredőhöz – ezt a gondolatot hangsúlyozzák Irlanda Áron és Hámor József közreműködésével felcsendülő, népi motívumokat hordozó zenék, különösen a hegedűszólamok.  Ezt a zenei hangulatot markáns beat-alap ellenpontozza, ami által a múlt és jelen egymásba simul, új kontextust teremtve.

A táncosok látványos, dinamikus mozgásukkal saját kvalitásaikat és személyiségüket igyekeznek bemutatni, kifejező arcjátékukkal és egyéni, karakteres mozgásvilággal alátámasztva ezt.

Az előadásban a résztvevők több tánc- és zenei műfajt is megidéznek: a balettól a vogue-ig. A népies hangzásvilágot megbontotta a Cha Cha Cha dallamának váratlan felbukkanása, amely nemcsak zeneileg, de a hozzá társított, a műfajtól élesen elütő koreográfiával is megtörte a darab egységét. A zenének erős dramaturgiai szerepe mellett a fény-árnyjáték is kiemelt hangsúlyt kapott, ezek fúziója megidézett templomi miliőt, babaházat és ősi rítusok színhelyét. Az előadás eklektikus, „patchwork” jellegét ez is kölcsönözte, mintha különböző korokba, világokba kaphattunk volna betekintést, mígnem a darab végén megérkeztünk a jelenkor valóságába. A mozgáskavalkádot egy ironikusnak szánt gesztus zárta – a táncosok alsóneműjén megjelent „Jó hír” felirat humorforrásként szolgált a látottak után. A közönség összességében hálás volt, vastapssal ünnepelték a magyar táncosokat.

Panopticon

A második etap egy negyedórás szünet után folytatódott, ahol Vasiliki Papapostolou görög táncművész PANOPTICON című kortárs táncetűdjét mutatta be.

„A tizennyolcadik században Jeremy Bentham megalkotta a Panoptikumot, egy börtön tervét, mely a folyamatos megfigyelést helyezi a fókuszba. Foucault azzal érvelt, hogy ez a koncepció a modern társadalmat tükrözi, ahol az egyének belsővé teszik a külső ellenőrzést, ami az önfelügyelethez vezet” – olvasható a MNSZ ajánlójában.

A közel fél órában összefoglalt történet piros kezekről mesél, a főszereplő teste csak eszköz arra, hogy a kéz mozdulatai és akarata kibontakozhasson. A karok befolyásolják a test minden részét és működését. A Papapostolou keze szinte külön entitásként működik, izolált mozdulatai, éles testkoordinációja által képes függetleníteni végtagját saját személyiségétől, így válik a kéz a hatalom, a megfigyelés, vagy akár az önuralom szimbólumává.

A Christopher Nas által létrehozott hangzás és a puritán látványvilág egészen transzba ejtő élményt nyújt a nézőnek. A metronóm monoton ritmusára induló mozgás ismétlődő és gépies – a piros kéz hol szívként, hol szemként, hol kameraként vagy kampóként jelenik meg, de emellett lehet az elnyomás vagy az önfelügyelet eszköze is. Az alkotó testével vívott harca újramegfogalmazása önmagának, annak keresése, meddig tart az önkontroll, és hol kezdődik a külső befolyás. Ezek megtalálása és elsajátítása nem egy lineáris folyamat, de mindig mozgásban kell maradni. A béklyóból kitörni próbáló lány robotikus és ismétlődő mozgásait egy videó szakítja félbe, amiben saját magát meginterjúvolva magyarázza meg a történet lényegét.

„You want to be watched, I want to be seen. Escape those eyes!” – hangzik a mondat a videóból, ezzel művészetének lényegét tárja fel az előadó. Papapostolou egy emberként mutat be egy egész társadalmat, ahol az egyén folyamatosan újraépíti identitását.

A PANOPTICON, csakúgy, mint az este korábbi előadása, a paTTern, több műfajból merít: tánc, videóművészet, bábtechnika és árnyjáték is megjelenik benne, erősítve a sokszínűség élményét. A görög táncművésznő produkcióját a közönség háromszori visszatapsolással hálálta meg, többen a székükbe fagytak az előadás végeztével.

A fesztiválon napi két-három előadással találkozhat a nézőközönség, szombatig van lehetőség megtekinteni többek között a Pécsi Balett Carmina Buranaját, vagy a gyerekeknek szóló Tündérhinta című előadást. Aki pedig hosszútávon érdeklődik különböző izgalmas táncelőadások iránt az, a Miskolci Balett által színpadra vitt produkciókat megtekintheti az évadban a Miskolci Nemzeti Színházban.

Képek forrása: Miskolci Nemzeti Színház honlapja