A Rokonszenvedés traumaoldásként indul, amikor David (Jesse Eisenberg) és unokatestvére, Benji (Kieran Culkin) az Egyesült Államokból Lengyelországba utaznak, hogy végig látogassák a második világháborús holokauszt emlékműveket és felkeressék az államokba menekült lengyel nagymamájuk régi otthonát.

Az utazás során kirajzolódik a két férfi viszonya, személyisége és egyéni problémái. A fiatal rendező szomorkás hangvételű vígjátéka megkísérli kilökni a mély tiszteletben gyökerező tabukat a zsidóüldözés témakörében.

Az utazásuk elsődleges célja megismerni a lengyel-zsidó kultúrát és feltérképezni családi gyökereiket egy vezetett, csoportos holokauszt-túra keretében. A film humorfaktora az abszurditásban, a sztereotípiákban és a politikai korrektség tabuizáló jellegében mutatkozik meg. A turistacsoport idegenvezetője James (Will Sharpe), az Oxfordon végzett szakértő, aki elméleti szinten viszonyul a zsidó kultúrához és történelemhez mindenfajta személyes kapcsolat nélkül. A csoport többi tagja: egy önkereső, elvált nő (Jennifer Gray), akinek édesanyja holokauszttúlélő volt; egy friss-nyugdíjas házaspár (Liza Sadovey, Daniel Oreskes) – a férj felmenői a háború előtte hagyták el az országot; egy ruandai férfi, aki maga is népirtás túlélője és tíz éve tért át a judaizmusra (Kurt Egyiawan); valamint David és Benji, akik az Amerikába települt harmadik generációs zsidó-lengyel leszármazottak bűntudatával vesznek részt. Ennek megfelelően mindenki másképp reagál mind a túrán látottakra, mind Benji rendbontó viselkedésére.

A filmben összefonódik a generációs trauma a harmadik generációs szorongással és az egyéni nehézségekkel, amelyekre mindkét unokatestvér más-más megküzdési stratégiákat alkalmaz. David és Benji karakterei egymás ellentétei, a generációs trauma, nyomás és a jelen szorongásának két végletét képviselik. David visszafogott, megfelelési kényszeres, látszólag összeszedett szabálykövető, aki szorongásoldó gyógyszerekkel és lehajtott fejjel megy végig az életén – stabil állása van, felesége és családja. Ezzel szemben Benji a tékozló fiú szerepét tölti be, aki nárcisztikus és destruktív vonásokkal, látványos érzelmi reakciókkal, lázadó magatartással szemléli a világot – ide-oda csapong, az édesanyja pincéjében lakik, alkalmi munkákból él. Az elhunyt nagymamával való viszonyuk is teljesen más élményekben mutatkozik meg, míg David tisztelettel, csodálattal és félelemmel beszél nagyszülőjéről, addig Benji személyesebb szinten látja Dory nagyit, aki melegszívű és törődő asszonyként jelenik meg. Ez párhuzamosan tükrözi a holokauszthoz való hozzáállásukra is: David tisztelettudóan, távolságtartóan vesz részt, míg Benji az emberi oldalát, az érzelmit éli át – sokszor már túlzóan.

A két unokatestvér kiegészíti egymást, miközben különbségeik folyamatosan rávilágítanak gyengeségeikre. Ez a kettejük között húzódó feszültség nehezteléssel és bűntudattal keveredve lengi őket körül.

A fordulópont a két karakter jellemének szempontjából a vacsorajelenet, ahol az addig kizárólag negatív színben feltűnő Benji történetét Dave feltárja a társaságnak. Ezen a ponton válik világossá kettejük viszonyának minden árnyalata és miértje. Ahogyan a lassú közelítéssel egyedül ő marad a képben, Dave megmutatja saját sebezhető, irigy és sötét oldalát is, amellyel kiegyenlítődik kettejük között a mérleg. Eltűnik az addig váltakozó áldozat és elnyomó szerepkör, és csak két férfi marad, akik próbálnak megküzdeni a maguk nehézségeivel. Ez a robbanópont kiereszti az addig lappangó, passzív-agresszív feszültséget, és látszólag feloldja a kettejük konfliktusát. Ez egyfajta megenyhülést hoz a csoportnak és elnézővé válnak, akárcsak a nézők.

A háttérben szóló, andalító zongorajátékot csak a csendek és a párbeszédek váltják fel, így a filmzene a látott emlékművek és borzalmak szomorúságát adja vissza szándékoltan súrolva a giccset, és helyezi kontrasztba a helyzetek abszurditásával, hogy aztán a csendek teret hagyjanak a túra unalmas vagy feszült pillanatainak.

A film feldobja azokat a kérdéseket, amelyeket tiszteletből senki sem mer feltenni a holokauszttal kapcsolatban. Benji karaktere hozza be ezeket a pillanatokat az őszinteség és a tapintatlanság gesztusán keresztül. Ilyen helyzet a Varsói Felkelés Emlékművével pózolás és vicces képek készítése. Tiszteletlenségnek számít-e ez a hozzáállás, vagy a holokauszt-túlélők leszármazottjainak megengedhető, hogy ilyen módon próbáljanak kapcsolódni örökségükhöz? Ehhez hasonlóan a lengyel vonat első osztályán felháborodó Benji újabb vitatható meglátással él: miszerint tiszteletlenség az első osztályon utazni, hiszen a felmenőiket a lengyel vonatokon szállították a haláltáborokba. Ez a felvetés már nem tudható be ártatlan kapcsolódásnak, hanem a túlzó figyeleméhség és feszültség levezetés szólal meg.

A tékozló fiú karaktere folyamatosan rámutat a kreált és talán szükségtelen tabukra, valamint felhívja a figyelmet a harmadik generációs bűntudatból fakadó kontrasztra, amelyet utastársai szeretnének figyelmen kívül hagyni.

Az ezt követő jelenetben viszont már gond nélkül bliccel egy másik járat első osztályán utazva. A nagyszülők és dédszülők szenvedése mire jogosítja fel az egyént? Mik a pontos szabályai az ilyen tragédiák túlélőinek leszármazottjaira nézve?

Benji tettei vitathatóak, gyakran túlzásba esik, vagy mellélő az önkényességével, azonban a film talán legkellemetlenebb pillanata válik mégis a legigazabbá, amikor felhívja az idegenvezető figyelmét rá, hogy csak adatszerűen foglalkozik azokkal az emberekkel, akik holokauszt-áldozatok voltak. Ezzel együtt a film az idealizálás lehetőségét is lerombolja, például Dory nagymama házánál, amikor a realitás egyszerűsége könnyedén félrelöki a megemlékezés szépségét.

Az olykor erőltetett, kínos és abszurd helyzetek alkotják a film tágabb értelmű problémafejtegetését, mégis olyan módon csomagolja be a tabuk és határok újragondolását, amely a jelenet kellemetlen érzése ellenére könnyedén és természetesen épül fel és hat a nézőre.

A generációs traumák kapcsán szűkíti tovább a képet a személyes gyásszal, az elvesztett nagymama kapcsán, majd innen vezeti át az egyéni nehézségekre, bűntudatra, szorongásokra és destruktivitásra.

A feszültségek kirobbanása és feloldása után a Rokonszenvedés nem szolgál megoldással egyik szinten sem. A szereplők leszállnak a reptéren, és minden visszatér a régi kerékvágásba, egy nyitó gesztusra adott hárítással. A változás nem indul el aktív szinten, és míg a nagyobb képet tekintve a szereplők tehetetlenek a válaszok megtalálásában, cselekedeteik az egyéni élet szintjén sem terjednek tovább a megértés passzív aktusánál.

Rokonszenvedés (A Real Pain), színes, magyarul beszélő amerikai dráma, 90 perc, 2024. Rendező, forgatókönyvíró: Jesse Eisenberg. Színészek: Jesse Eisenberg, Kieran Culkin, Jennifer Grey, Will Sharpe, Ellora Torchia, Kurt Egyiawan, Olha Bosova. Bemutató: 2025. február 27. Forgalmazó: Forum Hungary. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Képek: Forum Hungary