Írország az 1930-as években, ahol éppen filmet forgatnak az Aran-sziget-i emberekről. A közeli Inishmaan sziget lakója a tizenhét éves, testi fogyatékkal született Billy Claven, akinek szülei csecsemőkorában a tengerbe fulladtak, így a kis „Kriplit” a falu vegyesboltját működtető két vénlány nevelte fel. A fiú nevetség tárgya, mert húzza a lábát, kacska a karja, és egész nap a teheneket bámulja vagy olvas. A hollywoodi filmesekről hallva Billy reménykedni kezd, ha bekerül a filmbe, az megváltoztathatná az életét, így harcba száll a változásért.  

Bagossy László díszlettervező és Kovács Andrea jelmeztervező nyers, durván megmunkált fából és piszkosnak ható, régi rongyokkal próbáltak eleven képeket mutatni – hullámmorajlás és madarak rikoltozása mellett – a szigetlakók életéről. Pompásan illik is a történethez, de a darab kilenc-tíz jelenetből áll, és a díszlet a nézők szeme előtt folyamatosa változik át falusi boltból tengerparttá, konyhává, szobává és vissza úgy, hogy ilyenkor elsötétül a színpad, miközben a díszletezők vad munkában tologatják a színpadi elemeket. Ettől újra és újra ritmustalanná válik az amúgy jó tempójú előadás. 

Billy története a faluközösség bemutatásán keresztül bontakozik ki, a dráma motorja a fiút megformáló színész. Ő a csendes középpont, mert a többi karakter – talán az orvos kivételével – vérlázítóan viselkedik egymással és önmagával is, ha idiotizmusuk néha eredendő emberi bölcsességnek tűnik is.

Szécsi Bence nagy szívvel alakítja a magába forduló, mozgássérült tinédzsert, végig láthatjuk a sebezhetőségét, tekintetében ott csillog a már megélt veszteség miatti magány.

A sok excentrikus karakter között finom eszközökkel játszik, dicséretes, ahogy jobb kezét görcsösen tartva, a merevítőbe fűzött lábával megmutatja azt, hogy Billy miként él együtt a fogyatékával, amely számára természetes állapot. 

Eileen és Kate, a két örökbefogadó „nagynéni” ziccer párosszerep, ahogy egymással élcelődnek, és a nyomorék fiút szeretetteljesen, ám hosszan, és minél vontatottabban, állandóan kritizálják. Ahogy ezt Übü mama és a Galócza Ankicájának megformálása óta tudjuk, Básti Juli az ilyen szerepekre (is) született. Színjátékosi felsőfok, ahogy arc- és testjátékkal, tekintetével sokkal többet mesél a kiejtett szavaknál, amint Eileenként, parádés a „hát azért… nem” félmondat ismételgetése más és más hangsúllyal, jelentéstartalommal. Pálfi Kata a fiatalabb, stresszes periódusaiban kövekkel beszélgető Kate-ként jól eltalálja, hogy miként tud félénk, derűsebb személyiségként Básti Juli mellett látszódni, a nyomában lenni. A harmadik női karakter, Helen szerepében Hermányi Mariann fokról-fokra dolgozza le a nézők figura feletti ítélkezését, hisz a lány mindenkivel goromba, mocskosszájú, agresszív, és tojással dobálja a papot. Hihetően játssza a lány indulatait, fejti fel a valós és szerethető személyiséget, mert a pap szexuálisan zaklatta, az öccsére állandó szitokáradata ellenére is csak ő figyel, és Billyt is képes potenciális sétapartnernek látni. 

Helen öccse, Bartley szerepében Lukács Ádám Billy ellenpárja, a kripliség nélkül kripli. Egy nagyra nőtt, együgyű kisfiú, akit pótcselekvések sora jellemez, a vakaródzás és a cukorkaevés, miközben sírva tűri nővére dühkitöréseit, osztva maga is a hasonló nyelvi gonoszságokat. Magyar Attila Johnnypateenmike-ja a falu hírgyűjtője-hírvivője, a legharsányabb karakter. A jellemábrázolása talán kevéssé árnyalt, holott múltbeli tette révén – Billy megmentése szülei halálakor – ő ennek a történetnek a legfőbb mellékszereplője. És nem tűnt egyelőre közös színpadi munkának az iszákos Mamus szerepében Mucsi Zoltánnal való jelenete sem, inkább mindketten korrekten megoldják azt. (Vissza is gondoltam a Radnótiban látott, a nagy ivászat közben is gyűlölve szerető anya-fia párosra, vagyis Kulka János és Szombathy Gyula bravúros kettősére.) Mucsinak persze ujjgyakorlat a közel százéves, gonosz öregasszony szerepe, különösen egy másik McDonagh-darab, a Leenane szépében is megformált anyafigura után. Szabó Kimmel Tamás orvosa józan távolságtartással szemléli a szigetlakókat, és elegánsan kívül marad őrült történeteiken. Nyugodt, átgondolt alakítást nyújt Bobby-baba, az egy tömbből faragott, fojtott indulatú halász szerepében Mészáros András.  

Ha igazak a híradások, ez Pukás Dávid rendezői bemutatkozása, aki inkább vígjátéknak, mint tragédiának kezelte a drámát. Magam kicsit hiányoltam a kegyetlen, sötét groteszk felhangokat. Az tény, elődásának utolsó jelenete líraian szép, ahogy mosolyogva és vad forgással elindul Billya a vég irányába. Erénye az előadásnak az is, hogy

nem zuhan karikatúrába, a színrevitel realisztikus kontextusba helyezte a darabot, Inishmaan szigete lakóinak csendes, de vidám kétségbeesését látjuk életük felett, ahogy pletykákra támaszkodva próbálnak színt vinni a szürke mindennapjaikba.

Jól osztott szerepet, a színészek ugyan nevettetésre építik szerepeiket, de a mulatságos helyzetekben a többségük meg tudja mutatni az embert is, annak múltjával és jelenével együtt, nem egy szereplő mélyen őrzött titkával. 

Martin McDonagh: A kripli
Eileen:    Básti Juli
Kate: Pálfi Kata
Billy: Szécsi Bence
Johnnypateenmike: Magyar Attila
Mammy: Mucsi Zoltán
Helen:    Hermányi Mariann
Orvos:    Szabó Kimmel Tamás
Bobby-baba: Mészáros András
Bartley    : Lukács Ádám
díszlettervező: Bagossy Levente
jelmeztervező: Kovács Andrea
zene: Puskás Dávid
rendező: Puskás Dávid
Bemutató: 2025. március 29.
Centrál Színház 
Fotók: Centrál Színház