Az első Margó fesztiválomat a Könyves Magazin Színpadánál kezdtem, ahol délután négy órától Bódis Kriszta beszélgetett Németh Gáborral. A terem székei megteltek, sokan már csak állva tudták végighallgatni a beszélgetést.

A szerző Zsidó vagy? című kötete 2004-ben jelent meg először, most pedig új külsővel hozta ki újra a Kalligram, az életműsorozat darabjaként. Németh Gábor rögtön azzal kezdte, hogy az életműkiadástól úgy érzi magát, mintha elkésett volna a saját temetéséről, majd azzal folytatta, hogy az „önkritikai kiadás” talán pontosabb megfogalmazás lenne, bár sokszor túl gyengéd önmagával szemben.

Összehasonlításképpen Bódis Kriszta felmutatta a közönségnek a kötet régi és az új borítóját is. A korábbi kiadáson egy béka, a mostanin pedig egy róka látható; mindkettő Roskó Gábor alkotása. A békát ábrázoló borító kapcsán az állatkínzás jelenetet idézte fel Németh és Bódis. A rókákhoz való viszonyáról egy 1964 körüli emléket idézett fel Németh Gábor, amikor egy házi feladat során a rókák kártékonyságáról kellett írnia, de az olvashatatlan kézírása és a k betűk iránti elkötelezett ellenszenve miatt a tanár nem fogadta el munkaként a beadott feladatot. Nevetve idézte fel a szerző, hogy negyven évvel később – mintegy fricskaként – vonta le ebből a következtetést, hogy az írás nem munka.

A regény békajelenetére visszautalva terelte a szót Bódis a kiszolgáltatottságra. A regény emblematikus állatkínzás-jelenete jól tükrözi azt az idegenséget, amivel akkor ott az elbeszélő szembesült, és amellyel később újra és újra szembe kell néznie. Németh Gábor az idegenség szóval foglalta össze röviden, hogy miről is szól a regénye.

A második kiadás jegyzeteit említette ezek után Bódis, amiket az új borító ihletése nyomán „rókanyomoknak” nevezett. A jegyzetelést és a kötet jegyzeteit Németh a saját maga számára érezte szükségesnek; azok a dolgok, gondolatok és megjegyzések, amiket nem akart a regény szoros részévé tenni, azok jegyzet formában kerültek a kötet végére. A 36-os jegyzetre kérdezett rá Bódis Kriszta, amelyet a szövegben a rózsaszín háromszög, a holokauszt és a cigány holokauszt kontextusa jelöl. Válaszában Németh a relativizmus szót idézte fel, illetve azt, hogy a szavak miképpen kezdenek el valami mást jelenteni.

A regény szerkezetét Bódis az emlékezés működéséhez hasonlította, mivel az emberi emlékezethez hasonlóan fűződnek össze a kötet történetei. Németh mindezt a regény születésének körülményeivel erősíti meg, mivel emlékfoszlányok mentén rendeződött kötetté a Zsidó vagy? szövege. Ezeknek az személyes emlékeknek a leírása „sírkőként” működik Németh szerint. „Az életmű első sírköve” – szúrta közbe Bódis, és valóban mennyire találó ez a megfogalmazás. Amint papírra veti ezeket a személyes dolgokat, azok azonnal lezárulnak és nem lehet többet oda visszalépni.

Az autofikciót az emlékezéshez hasonlóan identitásképzőnek nevezte Bódis. Erre válaszolva Németh a saját elbeszélőjét idézi fel, aki az úton levésben találja magát otthon. Az ember otthonossá tudja tenni a saját idegenségét. A regény saját kereső, bolyongó tendenciája a bolygó zsidó kifejezéssel került párhuzamba a beszélgetés során. Itt

a keresés nem valamire vonatkozik, hanem magára a keresés folyamatára, ami megteremti önmaga tárgyát. Ennek a keresésnek a folyamata az Bódis szerint, ami az olvasó számára kalanddá tud válni amikor Németh Gábor könyvét olvassa. Mindez azonban a másik oldalról nézve egy paradoxonnal írható le, amelyet Németh az én teljes elvesztésével és az ezzel egyidejű megtalálásával jellemzett.

A beszélgetés lezárásaként Németh az életmű bővítését említette, eddig kiadatlan szövegek kötetbe rendezését, illetve azt, hogy ősszel jelenik meg az első három könyve egy kötetbe rendezve.

A beszélgetés után a Bookline-stand könyveit nézegettem, majd megvettem anyukámnak az Esterházy Péter válogatott beszélgetéseiből készült kötetet. Otthon egy sor polc csak Esterházy, sőt, apukámnak is a kedvenc írója volt. Szó szerint mindig körbevett Esterházy életműve, és még mindig gyűjtöm a bátorságot, hogy A szív segédigéi, A bűnös és a Fuharosok után valami mást is olvassak tőle. Talán ez a beszélgetésekből összeválogatott kötet fog majd átvezetni a többihez.

A következő program fél hattól kezdődött, szintén a Könyves Magazin színpadán. Selyem Zsuzsa Kicsi kozmosz című kötetének bemutatóján is megtelt a terem az érdeklődőkkel. Kíváncsian ültem le hátul a fal mellé, nem tudtam mire számítsak. Amíg Németh Gábor regényét néhány éve már olvastam, Selyem Zsuzsa új élmény volt számomra. Sokan körülöttem már kötettel a kezükben ültek a székeken.

Az íróval Ott Anna beszélgetetett. Az első kérdés a szöveg különböző perspektíváit idézte, és az írónő munkafolyamatára kérdezett rá: miképpen született ez a szerkezet, és maga a könyv. Selyem Zsuzsa a választ onnan kezdte, hogy ő az irodalomhoz mindig egy művészi megismerési formaként közelít. A különféle perspektívák sokasága, amiket Ott Anna is említett a felkonferálásban Selyem Zsuzsánál a dolgok aktív jelenlétéből fakadnak. Erre példaként egy pohár víz nézőpontját és megszólalását hozta fel. Ott Anna az állatokra terelte a szót, mivel a tárgyak mellett ők is hangot kaptak a kötetben, sőt a mottó egy bálnát formáz. Az állatokhoz fűződő viszonyát Selyem úgy írta le, hogy ő az állat és emberi világ helyett egy közös világot lát, amiben mindkettő együtt tud jelen lenni. Szerinte minden állat sokat tud adni és tanítani az emberek és a világ számára.

Az író nemcsak irodalomtudományos tudással rendelkezik, hanem matematikaival is. Ott Anna kérdésére válaszolva fejtette ki, hogy a matematika abban segíti, hogy néha ki tudjon szakadni az antropomorf gondolkodásmódból; illetve a bátorságot nevezte még meg, amit a matematikai gondolkodás révén kapott, vagy inkább elsajátított.

A bizalom témáját behozva Ott Anna a kötet bizalmi tendenciáiról kérdezett, mivel neki a saját olvasásélménye során a szöveg mindig mentőövet dobott, amikor elveszve érezte magát. Az író annak a végtelenségét hangsúlyozta, hogy ő maga is azokat a szövegeket kedveli, amikor úgy érzi, a könyv megbízik benne. Mindemellett nem szeretné unni, amit ír, és hülyének sem szeretné érezni magát tőle.

Mélyebbre evezve Ott Anna felolvasta a Ceaușescu kivégzéséről szóló rövid részletet, ami a személyes kedvence a könyvben. Ahogyan már a Kicsi kozmosz fülszövege is ismerteti, a „Drakulában gazdag édes Erdély” a történet helyszíne, a Ceaușescu diktatúra ideje alatt. A szerzőt saját élményeiről kérdezte Ott Anna, hogy mit jelentett és milyen volt felnőni számára abban a korban, illetve mi volt a legerősebb emléke ebből az időből. Selyem Zsuzsa felidézte a hátukon cipelt csomagokat, és azt, hogy nem tudták, hogyan lehetne elmondani azt, ami történik. Selyem elmondta, hogy sok könyvet olvasott, ami a Ceaușescu-diktatúra korszakával foglalkozik, de ő mindennek azt a rétegét akarta megfogni, ami a világon bárhol játszódhatna. Kíváncsi volt, hogy a különböző emberek hogyan viselkednének az adott helyzetek során; a karaktereivel ennek a megmutatására tett kísérletet.

Ott Anna rámutatott, hogy a regényben a diktatúra a nagyon személyesbe, az intimbe kúszik be. A korábban felolvasott részlethez visszakapcsolódva kérdez rá a diktatúra és a nők viszonyára, hogy miképpen tud az ő kiszolgáltatottságukba belemászni. Az egyetlen lényeges különbséget férfiak és nők között a diktatúra viszonylatában Selyem Zsuzsa a nemiségben látta, vagyis, hogy a nők saját női létük révén még inkább célponttá tudnak válni. A nők és a kiszolgáltatottság különösen összefonódott a regényben. A Doktor úr, a maga szíve sose fáj? című fejezetből olvasott fel az író egy abortuszjelenetet. A részlet kapcsán Ott Anna rákérdezett, miért éppen az anyaságon keresztül beszél a szöveg a kiszolgáltatottságról? A szerző válaszában kiemelte, hogy a világ alapállapota a születés; emellett azonban rámutatott a szülés és születés diktatórikus rendszerekben betöltött szerepére és fontosságára is.

A könyv fejezetei mind egy-egy kérdést fogalmaznak meg a maguk egyszerű, de lényegre törő valójukban. A gyermeki nézőpontok mentén említette Selyem Zsuzsa, hogy a gyerekek révén lehetőség van rákérdezni a sztereotípiákra. A fejezetcímek ehhez hasonlóan működnek, de nem az infantilizmus felől, hanem az egyszerűség tekintetében. A kötet első fejezete, a Mi lesz velünk? címet viseli, ami Tamás Gáspár Miklós szerint a filozófia legfontosabb kérdése. Lezárásként megemlítette a szerző, hogy

a különböző nézőpontokba való belehelyezkedés számára lehetőség volt arra, hogy írni tudjon a transzgenerációs empátiáról.

Búcsúzásként felolvasta egy részletét annak a szövegnek, amely  a két hőségben kimúlt galambról és egy harmadikról szól, ami azonban elrepült.

Nem tudnám megmondani, miért maradt ki eddig az életemből a Margó Fesztivál, de biztosan nem ez volt az utolsó. Nagyon izgalmas beszélgetéseket hallgathattam és a már ismerős mellett egy számomra új szerzővel is megismerkedtem. Utólag már bánom, hogy nem vettem meg Selyem Zsuzsa kötetét a Bookline-standjánál, de mindenképpen szeretnék majd tőle olvasni a közeljövőben, úgyhogy beszerzem ezt az új könyvet is. Persze az időjárás nagyon megváltozott másfél nap alatt, így vasárnap különösen jól esett hazaérni, és élvezni a komfortos otthoni környezetet annak ellenére, hogy tényleg azt hittük, már vége van a téli hidegnek.

Fotó: Kováts Zsófia /  Kalligram Facebook oldala / Nagy Boglárka Facebook oldala