Elizabeth Sankey új dokumentumfilmje, a Witches az interjúalanyok és a rendező saját tapasztalatai alapján a szülés utáni depresszió, a pszichózis, valamint a mentális egészség jelenlegi helyzetét és megítélését mutatja be. Ezzel együtt rámutat a boszorkányüldözések történelmével összehangzó párhuzamokra – így elegyítve a személyes élményeket a kulturális és társadalmi reflexióval.

A 90 perces filmben Elizabeth Sankey elsőként osztja meg történetét, azt, hogy hogyan került fia születése után a pszichiátriai osztályra, milyen megélései voltak, és végül mi segített számára a legtöbbet. Hozzá hasonlóan a többi interjúalany is elmondja saját tapasztalatait és nehézségeit a mentális egészség és a szülés utáni depresszió, illetve a pszichózis kapcsán. A Witches ezen része rámutat a mai napig fennálló hiányosságokra az egészségügyben és a társadalomban, leginkább a helyzet korai szakaszban történő elbagatellizálása, amely éles kontrasztot alkot az érintettek olyan rémképekkel és hallucinációkkal telített beszámolóival, mint az ördögök, démonok folyamatos jelenléte és hasonló hallucinációk, vagy az olyan intruzív gondolatokkal, mint a gyermekgyilkosság és a bántalmazás más formái.

A beszélgetések alatt a filmtörténet különböző korszakaiból bevágott archív boszorkány-, nő- és anyaábrázolások illusztrálják és támasztják alá a századokon átívelő sztereotip, destruktív társadalmi ítéleteket és kötik össze a múlt narratíváit a jelen problémáival. Emellett az interjúk olyan díszletében is megmutatkozik a történelem és az aktualitás mágikus összefonódása, mint kórházi ágyat és kiságyat átfonó természet és az indák formája.

A boszorkánysággal húzott párhuzam a patriarchális társadalomban háttérbe szoruló női közösségek segítő erejével is összefüggésben áll, mint ahogyan a stigmatizálással, a tabuval, a bűntudattal, a hallgatással, a nők szerepeivel, illetve a kulturális megítélésükkel is.

A férfiközpontú berendezkedés az orvostudományban komolyan megmutatkozik, és ez megnehezíti a mentális higiénés problémák kezelését a női páciensek esetében. A Witches konkrét példákat hoz a közelmúlt tragédiáiból, valamint a boszorkányüldözések dokumentációiból, amelyekben több nő beismerő vallomása olvasható démonokról, ördögökről és a gyermekük iránt érzett abuzív gondolatokról vagy tettekről.

A Witches egyszerre alkot személyes, naplószerű narrációt, és mutatja be átfogóan több nő élményeit a jelenből, miközben visszanyúlik a 15. századi boszorkányüldözésekig, és átvezet a 20-21. század filmtörténetén, hogy történelmi összegzést adjon intim hangvételben a nők társadalomban betöltött szerepéről és helyzetéről.

Andrea Arnold (Wasp 2005, Red Road 2006, Fish Tank 2009, Üvöltő szelek 2011, American Honey 2016) a 2024-es cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott Bird című drámája egy munkásosztályhoz tartozó lány történetét ágyazza sajátos mágikus realizmusba. Bailey (Nykiya Adams) egy tizenkétéves lány, aki gyermeteg, instabil apjával, Buggal (Barry Keoghan) és féltestvérével (Jason Buda) él együtt. Amikor apja bejelenti, hogy újra nősül, a lány elrohan otthonról, és megismerkedik egy különös alakkal – Birddel (Franz Rogowski). A találkozás hatására Bailey képes fellépni anyja (Frankie Box) bántalmazó partnerével (James Nelson-Joyce) szemben, így megóvva édesanyját és a vele élő kisebb testvéreit.

A Bird világában elmosódik a valóság és a fantázia határa, majd a film végére olyannyira egymásba fonódnak, hogy a kettő differenciája végleg elveszti jelentőségét.

Ehhez hozzájárul a dokumentumfilmekre jellemző kamerahasználat, miközben Bailey maga is felvételeket készít telefonjával, és kivetíti ezeket. A film legmeghatározóbb eleme a folyamatosan jelenlévő és különböző formákban felbukkanó madártoposz. Az első jelenetben a felüljáró rácsain keresztül figyelt repülő sirályok jelennek meg, később egy varjú rejtélyes segítségében tér vissza a motívum. Bird karaktere maga is madarakra jellemzően áll vagy éppen guggol a szemközti épület tetején, így fokozva a hasonlóságokat a film végi metamorfózisig.

Andrea Arnold éppolyan következetesen mossa össze a természetet a mindennapi élettel, ahogyan a realitást a varázsossággal. Ezt érzékeltetik az olyan jelenetek, mint a Bailey ujján pihenő pillangót felváltó hálózsákba bábozódás képe, vagy a Birdről készült telefonos felvétel plafonra vetítésébe belelógó madár matrica. Ezzel együtt a film nem hatásvadász módon, mégis sikeresen érzékeltet további elemeket a narratíva elősegítéséhez – ilyen kiemelendő képpár Bird figyelő alakja éjszaka az épület tetején, amelyet egy tágra nyitott graffiti szempár vált fel.

A film tetőpontja Bailey édesanyjának abuzív partnerével való szembeszállás, amelyet az erőszak és a rettegés mélyrehatóan jár át, és fájdalmasan realisztikusan mutat be. Ezen a valószerű ábrázoláson meglepő módon nem ront, inkább ráerősít Bird átváltozása és fantasztikus elemként való megjelenése.

A Bird az érzékletesen használt képi világa mellett cselekményében olyan témákkal foglalkozik, mint a felnövés, a menstruáció, a családon belüli erőszak, a megtorlás, az identitás kérdése, a magány, az osztályharcos küzdelem, a szexizmus, és az elhanyagolt gyerekek mindennapjai. Mindezt olyan egyedi mágikus realizmussal meghintve mutatja be, amellyel képes a filmet egyszerre több szinten működtetni anélkül, hogy túlmagyarázná azt.

Képek: Brit Filmnapok